Bús Bandi, jó s megy, nyugta nincs sehol,
Földet s eget panasszal ostromol, -
Ébren virasztja ált nagy éjeit,
Szitkok jelentik mély keserveit.
Pipát megunva, könyvet dobva néz,
És nézte kedves szép távolba vész,
Hol mennyet élt, hol hagyta édenét;
Honnét most újra várja mindenét.
Ah jöj te kedves szellők szárnyain!
Hogy Bandid el ne asszék kínjain;
Hű csókkal éleszd a halál fiát,
Mert veszve, - vére ellened kiált!
Vár Bandi, vár, s mind egyre gyűl baja,
Fel-felriad ha nyílik ajtaja
S csalódva, méreggel megint kinéz,
És nézte a kedves távolba vész. –
Levél jő végre – ah csak egy – levél!
De Bandi arcza, vére lángra kél
Mohón szakít pecsétet a köröm,
De – vad dühvé lesz a szelid öröm.
Ezer darabra oszlik a levél
S szórt hulladékit hordja durva szél,
És átkot és vad szitkokat repít
Utánok a hős, - lelke fegyverit. –
Mi érte Bandit? ah! mi bánthatá?
Tán hogy várt kedvesét nem láthatá! –
Vagy a kosárnak sujtá mennyköve? - -
Ah nem – nagyobb -, várt
pénze nem jöve!
Forrás: Társalkodó 55. sz. Pest, 1832. júl. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése