Azon gyümölcsre, mellyet itt
A jó s gonosz-tudásfa hoz,
Egyik se nyujtsa újait;
Mert néki az halált okoz.
Ekkép tevé az Úr szavát,
Midőn az első emberek,
Ádámmal Éva, laktanyát
Éden körében nyertenek.
Ne higyd, felelte a kígyó,
Hogy ti halálra essetek,
Sőt inkább mint a Fővaló,
Mindentudók leendetek.
Évát megejti a gonosz,
Ádámot is reá vevé;
Igy elkövetve lett a rosz,
S a bűnt az ember metevé.
De haj a szent parancsolat
Szegése ránk veszélyt hozott:
Részünk halál lett s kárhozat,
Áldott Atyánk is elhagyott.
A gyönge ember így bukik,
Midőn magasbra hatni vágy,
Czélját hibázva elcsuszik,
És bajt magára jőni hágy.
Csudáld azonban emberész
Az Úr határtalan kegyét!
A hol te tőle félre térsz,
Terjeszti ott feléd kezét.
Elküldi egyszülött Fiát
Ember lesz ez, s halálra tér,
Hogy eltörülje a hibát
S mennyből reánk bocsánat ér.
Hajtsunk azért, Hivek, fejet
Felséges Alkotónk előtt:
S harsogjon ajkunk éneket,
Áldván a Megkegyelmezőt.
Forrás: Társalkodó 9. sz. Pest, 1832. febr. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése