Harmatos virágok illatozzák
Végig a berek zöld édenét,
Flora gyönge lyányi bíborozzák
A mezők virúló szőnyegét.
szellő leng az erdő alkonyában,
Bokrain az enyhe fülmile
A sietve csörgedő patakkal
Énekét epedve zengi-le.
Ah de éngem e tavasz nem éleszt,
Búra nyílnak békenapjaim!
Gyász szinű a tarka rét virága,
Messze tűntek édes álmaim.
Fellegárnyain borult időmnek,
Túl a földi létnek szük körén,
Merre lángzó képzetim csapongnak
Lelhetem csak szívnyugalmam én.
Messze messze rémlik a jövendő
Tengerébe nékem a kelet;
Hozzá vonja lelkem e borongó
Éjszakájú puszta kebelet.
Itt, ha bár a rét biborba kél is,
Lengedeznek égi illatok
S int ezernyi bája a tavasznak,
Mint komor vadonba hervadok.
Forrás: Társalkodó 29. sz. Pest, 1832. ápr. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése