Közte sűrű kénynek, fájdalomnak,
Lyányka, lyányka,
nyugszom kebleden,
Gyakran Lethe’ lankadási nyomnak,
Gyakran védő karjain angyalomnak
Uj örömfény terjed létemen.
Szenvedünk s bár nyúgodalmat kérek,
Vérző búnkat még is ölelem;
Hidd-el azt, a bú s öröm testvérek
S kényben úsz e jóltevő tündérek
Szép körében képzet s értelem.
Meg ne bánd ha könnyeid hullának,
Néma könnyek Eros
karjain;
Meg ne bánd, mert szép napok valának,
Mellyek Eros karja közt folyának
Míg szendergél költőd dalain.
Égi lángot szívtam ajkaidról,
Égi lánggal szívtad csókomat;
Felderült a fátyol titkaidról,
Újabb álom szállt-fel álmaidról
S szebb remény a láthatár alatt.
Álom és remény, éltünk vezéri,
Tartnak fáklyát végczélunk felé,
Szívünk a valót távol kiséri
S megcsalatván néha, bár eléri,
Csalfa bájalakkal váltja-bé.
Dőljünk a jelenlét hív ölébe,
Légyen álom, légyen csalfa kép;
Tán, ha vígan szállunk ellenébe,
Nem borúl szép arcza gyászleplébe
S mirtus-ágat fürteinkre széd.
Forrás: Társalkodó 2. sz. Pest, 1832. jan. 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése