Dutka Ákos: Az yperni Krisztus előtt (1915)

Ypern alatt az ágyú ugatott,

Az ó templomban megtelt minden ágy,

Egy drágamívű vén oltár előtt

Letettek három véres katonát.

Egyik provencei éneket dúdolt,

És lázban súgta csendesen: Lisette,

A másik csontos walesi katona

Lehunyt szemekkel nyelte a vizet.

Köztük feküdt egy szép szálas legény:

Mezőkön termett Argyilus király, -

Az anyád itthon rólad álmodik,

Húszéves bojtár: Könyves Tóth Mihály.

Az ágyú messze, hosszan ugatott,

Hat lázas szem a vén oltárra néz, -

Egymáshoz téved lassan, tétován,

Hat összepólyált véres, barna kéz.

A lágyszakállú szerelmes Pierre,

S a magyar mezőkről jött szegény Mihály

Egymásba fonva fáradt csontjaik,

Egyik se mondta álmában, mi fáj.

Az oltár felett vén Krisztus szobor, -

Sugaras lett, a szeme nevetett.

Fehér sugár szállt át a templomon,

Hogy összecsúsztak a véres kezek.

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: Félelem

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Én is örülök, más is örvend: végre

kezes az ordas, szörpöt vedel és

krémeket csócsál, tortát csemegéz,

szolid cukrászdák nyájas törzsvendége.

Nyíltan tekint az elmúlt nap szemébe.

Volt baromságán szendén heherész.

Gyere: jön. Menj: megy. Könnyű az egész.

Hős lett: a csendes átlag példaképe!

- És újra tisztel, aki hajdan tisztelt.

Mi több: egy morcos Főember megismert!

És nem firtatják: mikor, hol piáltam,

s meddig iszony a szesz-iszony, ha van?

Félek, hogy eme öröm-orgiában,

a boldogságtól leiszom magam.

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 21. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: Hajdútanyákon (1907)

Kincseket ér e rét, e vadon

És fáj valami mégis e tájon,

Megül a gond a tornyok alatt

A földfalú, apró hajdútanyákon.

Álmodik itt a férfi, a lány

Valami szent napkeleti álmot:

Életet, - milyet rég valahol

A századik őse ha látott.

Délibábot hajszol a gyermek,

Rőzse-máglyát gyújt este a pásztor

Úgy szeretik a fényt, a tüzet,

A napot és mindent ami lángol.

És mégis… mégis oly bánatosak

Lázongó vággyal telistele telten

Nótába, mesébe fellobog a kín:

Valami nyűg ül ez ős keleti lelken.

Régmúlt időkrül sír, dalol a hír

Lelkekben vajúdik száz új csoda álom

S készülnek át a tengereken

Nap-nap után a hajdútanyákon.

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: Arany szegély

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Hogy ingerelt a hínár hivatal.

Minek itt ész, Ő mindent kiagyal.

Bolond-tehén-csak-szörnyet-ellene

rémületével vívtam ellene.

Szesz-üvegen át:

szélmalom-tusa;

ítészek ferde, fene gusztusa;

párbajom Nábob Maszek Józsival;

szatócs-zaj, búsmagyarkodó zsivaj;

tűnő tanyákért zokogó s csicsás

Zsigulin szálló garabonciás;

csillogó porták, töksötét fejek;

„Nyughass, Hazám, ha magamnak fejek!”

Hol rongyos gatyán arany a szegély:

korhadéklakó gomba mind megél.

(A gomba fertőz vagy a föld beteg?)

„Pukkadj, mérgessé korcsult pöfeteg!”

- süvít, seper kebelkomám, a szél,

s a viszkető-por majd csak útra kél.

- Szemedről is a szesz-köd felszakad,

és szánalommá szelídül szavad,

hisz nem vak átok, mi ma illenék:

csupán torz-tükör – kipállott fenék.

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 19-20. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: A tenger magyar halottja (1905)

Vigasztalan nagy út az őszi tenger,

Száz örvény száját rejti szürke köd,

Félelmes út, a nap is fázva ballag

A mérhetetlen mély vizek fölött.

Az őszi tenger hátán száll a gálya,

Acélbordájú átkozott hajó.

Hatszáz magyar a gálya sima  hátán,

Törődött arcuk, mint a köd fakó.

Hatszázan állunk s egy békén fehéren

Vitorlazsákban csendesen pihen.

Könyves Kis István hajdúsági zsellér,

Végetlen útra tért a nagy vízen.

Öt éve sincs, hogy földjét eldobolták

S kihűlt a tűzhely tágas pitvarán,

Munkátlan lett két dolgos barna karja,

Más ültetet fát, szérűs udvarán.

Idegen lett a hajdúsági róna, -

A Tengerentúl híva integet…

Könyves Kis István mind gályára rakta,

Kaszát, kapát, az asszonyt, gyereket.

Vigasztalan nagy út az őszi tenger,

A gálya messze, mégis partot ér,

Hol száz kohó, száz bánya torka várja,

S millió rabszolga izzad aranyért.

Négy éve sincs, hogy lenn a bánya gyomra

Emészti, nyűvi, s térde már inog,

Meggörnyedt, elnyűtt, hatszázad magával,

A gyár megette s emésztő titok.

Hogy már tavasz jön, víg-vasárnap este

Kelet felől a szél oly illatos,

Suhogva száll s ez átkozott vidékre

Valami titkos álmot harmatoz:

A Hajdúság ma kankalin virágos,

Zsíros barázdát most húz az eke,

A vén akácosútvégi tanyának

Öreg jegenyéje, mintha intene.

A Hajdúság szent lelke száll e tájon,

Hívogatja elnyűtt törődött fiát,

Könyves Kis István hatszázad magával

Sokat forgatja most a bibliát:

Erős várunk nekünk az Úr, az Isten,

S a nagy vízen túl őszre átsegít,

A hajdúsági dércsípett határba,

Ha már az ördög kísértetbe vitt.

Tavasszal bosszút viharzik a tenger,

De őszre békén mégis elmegyünk, -

Erős várunk mi nékünk még az Isten,

A nagy vizeken együtt lesz velünk.

A nyári éjek csillagos egén át,

Könyves Kis István lelke átrepül,

A hajdúsági kalászos mezőkre

Fekete tárnák halott mélyibül.

Arca fakó, mint őszi éjek holdja,

Gyűrűs szemében örök mécs a láz

Sorvadt tüdője szomjasan megérzi:

Virágban áll most otthon az akác.

Az őszi tenger már bosszút viharzik

A szél félelmes jóslatot zizeg:

Könyves Kis István, eltörődött tested

A végtelen vizekre temetni viszed.

Vigasztalan nagy út az őszi tenger,

Mégis megindul bús hatszáz magyar,

A hajdúsági dércsípett ugarban,

Zizegő avarban szántani akar.

Félelmes út, a nap is fázva ballag

A mérhetetlen szent vizek fölött,

Könyves Kis István sorvadt, rossz tüdője

Sehogy se bírja már a nagy ködöt.

A fodros tenger hátán épp vasárnap

Kis István szíve megpihen

Fehéren, békén, üveges szemekkel

Itt marad örökre az átkos nagy vízen.

Száz ölnyi mélyre öleli a tenger

A hajdúsági hazátlan magyart,

Kit visszahítt a régi, ősi földje,

Ki még egyszer itthon szántani akart.

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: A kis büdösben

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Hüppögve mondom: újra gyenge voltam.

Megérted-é a megtért bánatát?

Könyörgöm nemzetem bocsánatát:

iszonyú kényszer tartott ott, a boltban.

A Kis Büdösbe cigiért botoltam,

s ó, konyak-íz! vad vágy fűtötte át

a gyomromat, gégém liftezve járt,

s a kísértés zsámolyára omoltam.

Kit dőre dolog agitálni jóra:

töretett lélek, föl, a dáridóra!

Ha most látnának! – Villámlott eszembe,

míg – beteg barom rejtelmes füvét –

öreg, fogatlan mámik közt feszengve

bevágtam három – gesztenyepürét!

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 18. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: Magyar elégia (1906)

Füzesek meddő szépsége nevelt,

Töretlen partok fövenye termett…

Nincs egyebem, - csak a földem adott

Átkul egy kósza pusztai lelket.

Sorsom, az átkom: a füzesi föld, -

A bozótok csöndes, szűzi magánya

Szólal meg olykor lelkemen át

Egy-egy bánatos új melódiába.

Mindent… mindent a földem adott,

A hárfa kezemben vén szederinda,

Füzesek szomorú lelke dalol

Az én friss szavú, pogány dalaimba.

Füzesek meddő szépsége: Te szent…

Töretlen part fövenye: Te áldott…

Nincs egyebem, mit a földem adott.

Életem, kincsem e bús magyar átok…

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: Renegát

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Másra-szabott bőrjakóm

válla kész saláta,

számtalan jóakaróm

annyit salapálta.

„Mértékkel élj, légy kemény,

s elhágy a búbánat!”

- nyűtte okos vélemény

konyakos-kupámat.

„Jaj, ha rendhagyó agyat

szesz-torpedó rombol!

Fékezd magad!” – s jó nagyot

húztak a boromból.

Itt ragyogok keményen,

restaurált angyal,

s intőimet bemérem

ama radar-aggyal:

„Soós egy süket renegát,

kiugrott szesz-páter,

megtörték a derekát,

torka: döglött kráter!”

- Kerülnek, vagy kerítnek,

s italtól félholtan

bizonygatják, nyerítnek:

rút részeges voltam!

Bámulom őket sután,

ám vasakarattal:

Feltámadásom után

ötszázhatvan nappal.

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 16-17. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: Magdám emlékezete (1964)

I.

Bús őszi csönd, s hiába várom

a hangodat, - hogy rám kiáltson:

terítve van, kihűl, ne várass;

ó drága hang, nem késne most a válasz.

A néma kert, a néma ház ujjongana,

ha itt búgna most is ajkad szava,

mely, mint a régi cédrusfa cselló,

olyan emberi, oly jó meleg szó;

ha hívott, ha korholt, vagy csak dalolt,

a háznak, a kertnek víg lelke volt.

Jöjj hát gyógyultan, jöjj mielőbb,

hisz megfojt itt a csend, a néma őszi köd.

Ugye már nem fáj s nem is dobol

szegény szíved. Csak itt, itt,

a párnám alól.

Riadtan, némán, csendben hallgatom.

Ugye meggyógyulsz, jössz

én édes angyalom?

II.

Hiába súgja az őrült vén tudat,

hogy kedves kis urnádból nem találsz

utat, én érzem itt a friss leheleted,

sugárzó humorod: az örök szellemet.

Itt vagy a kertben, a szél fújt fák alatt,

az esti szélben hallom, hallom hangodat,

ahogy kacagsz a hamis próféták szaván

s a sok hozzánk nem méltó hibán,

amit sors váltig körénk halmozott.

Te már nem bánod, de itt a mosolyod,

meleg szorítással fogod a kezem:

maradj csak mindig az én emberem,

aki hisz a szebb, a jobb világba még.

Testünk elporlad, de lelked el nem ég.

III.

Ne menj előre, váltig kértelek,

simogatva csendben lázas testedet.

Mért mentél édes? Mért hagysz egyedül?

Megkínzott lelked a kínból menekül?

De hidd el: az út oly rejtélyes nagy út.

Minden fordulója csalfa és hazug…

Milyen szép lett volna együtt menni el,

ha már fészkünkből mégis menni kell.

Ha itthagysz, - ki tudja hol keresselek?

Bár ide hallom friss lélegzeted.

Ki tudja hány fényév, ahol megpihensz

a végtelenben lengő bíbor szőnyegen.

Integetsz, hívsz, hogy újra lássalak;

Jaj, ne siess, ne szállj, - hogy megtaláljalak.

IV.

Ne jöjjön senki, - csendem ne törje meg,

álmodni, sírni csak egyedül lehet.

A csend ködéből lassan úgyis felmerül

testetlen árnyad s az ágy szélére ül. –

Elmondja halkan: (ó, fél éve már)

köddé vált árnyad hol és merre jár…

Megvallod te is feledni mégsem lehet

az együtt sóhajtott régi verseket,

hiszen belőlünk szűrte sok-sok földi láz,

s ezt visszhangozza e furcsa kerti ház…

Mesélj, mesélj, én sírva hallgatom…

De te már szállsz – eltűnsz a kerti balkonon.

Künn még szólítod a vén Muki kutyát,

Sátánt, Cimbát, a két öreg cicát.

Fehér kezed még messze integet,

tudod te, hogy egyszer veled megyek.

V:

Boltíves fejed, hogy szoborrá fagyott,

nem lett felbomló, riasztó halott, -

finoman szövődött rá a glória,

a földöntúli ős harmónia.

Görög arcéled, - két csukott szemed

megszépülve élte már az örök életet.

Azóta így látlak, úgy állsz már elém,

sugárban, mint régen, életünk delén…

Most tudom csak – hogy elvesztettelek:

Úr Isten! mennyire, mennyire szerettelek -

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: Zárójelentés

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Csak egyszer itta le magát.

Tizenhat esztendős korában.

Ózdon, az Olvasztók mögött.

Páva nevű bagoly-lokálban.

E baleset után az ördög

ha gyötörte:

utánatöltött.

Negyedszázados eszméletlen-

ségből épült ez Intézetben.

Kezelésmódja: enyhe kényszer.

Gyógyult. K. m. f. Elbocsájtva.

Tizenhat éves ésszel.

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 15. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: Hatvan év után a feleségemnek (1963)

Mikor indultunk, kéz a kézben –

ha jól emlékszem, - fütyörésztem.

Lengett előttünk, jövőnk fátyola –

Te sem kérdezted, merre vagy hova.

Jöttünk s a vér-dobolta rím

csengett utunknak fordulójain.

Volt mit dalolni, - sírni is ha kell –

hisz az Élet annyi vért s könnyet kever.

Jártuk az erdőt. Harsogó szelek

korbácsa alatt nyögő tengerek

hordták hajónkat – ugye, annyiszor

ha kiszöktünk a robot hínárjaiból.

Azóta érzem, vagy csak álmodom,

babrálva itt a tört virágokon;

minden lépésnél – nyílt örvényeken

mindig, mindenütt, fogtad a kezem.

Akkor is mindig, ha jött embertelen

a háború, a harc, a förtelem,

s a vihar vad sodra minket is sodort:

Keresni kellett egy biztos kis zugot.

A sors véletlen e kertben tett le itt,

teregessük csendben a múlt emlékeit.

Azóta ülünk: itt a tűz körül

néha sokan – sokszor egyedül.

Hallgatjuk ha néha pattog a parázs.

Milyen furcsa, színes látomás:

mit is kavart körénk a Történelem

ezen a kósza hosszú életen.

Miért? Miért nem? Mi értelme volt?

Néha szívünkből ez is felsikolt.

Ki bánja, hiszen fogtad a kezem,

akárcsak most – e csendes esteken. –

Ülünk és nézlek, - nézem a kezed.

Vajon fáradtan még meddig vezet?

Ki indul innen vajon hamarabb?

S mily szörnyű lesz annak, - aki itt marad.

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: A gyógyszer és az alkohol

(1974. szeptember 12.)

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Hol nincs már otthon nő gyerek

hol lila halál őgyeleg

a Kalácsképű arra száll

járműve szárnyas szalmaszál

fönn a monokli-kék egen

dugóhúzózik részegen

majd nyilas induló-futam

és robbanás és ő zuhan

majd Guevara fivéreként

lesz fetrengő mártír-herélt

majd anti-gravitáció

műszerével négy marslakó

parancsaikra föl-le jár

iszony-dugattyú meg nem áll

a park füvén rock-orgia

bombáz a lovak orrlika

a Kalácsképű ott forog

gumibot-villanyoszlopok

suhintására szétesik

pép-testét patkányok lesik

majd kivégzi a maffia

parancsára hat bandita

hat hideg rugós-penge él

szúrja szabdalja mégis él

ágyékán darázs-fürt lebeg

borában gyíkok fürdenek

a önyvespolc kígyót terem

a szekrény öble pók-verem

körbemásszák a bútorok

majd lépcsőházban kujtorog

üldözik űzik menekül

ezredmagával egyedül

a gyógyszer és az alkohol

izzítja hajtja és lohol

lohol lohol  föléje ér

a kényszerzubbony-denevér

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 13-14. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: Felidézlek a múlt aranyködéből

Felidézlek mégegyszer a múlt aranyködéből

boldogságunk elvesztett örök városa, -

felidézlek és kigyújtom lelked tüzét újra

ifjúságunk örömtől bíborló fárosza:

nézd a kertet, melynek színpadáról első versem

ritmusa lendült szádon, Asszonyom

s véred a Kőrössel versenyt iramodva búgta

a mámor dalát a hosszú hárssoron.

Felidézem húszéves árnyad duzzadó havát,

mely válladon még most is híva integet,

idézem az áldott lázú este minden kéjét,

mikor először szédült vállamra fejed,

felidézem messze sóvárgó örök vágyainkat,

mely koldusan bár mindig tengerekre vitt:

add kezed és járjuk végig minden fordulóján

vesztett tavaszunknak visszasírt emlékeit:

Bellini szűzi Máriáját, a hangos utcát

az álomba lengő Palazzók alatt,

Firenze tornyát, Páris káprázatából mindent, -

mindent, ami emlékünkben áldva megmaradt.

Emlékeink rostáján rázd ki mind a szennyet,

ne maradjon salak, selejtes szemét,

csak mi lángolt s bűvös szédületbe ejtett

aranyba szőve éltünk koldus reggelét.

Idézd velem a múltunk sápadt bíborából

az együtt tévesztett boldog utakat:

a mámort, a csókot, csordult poharunkat,

melyből ránk szállt a láz. Idézem régi lázadat.

Gyerünk szédülten át a régi Hídon, át az Arnón

kék gyűrűért, hol Dante árnyát mutatta a köd

emeld a gyűrűt, mint a Grálok szűzi kincsét:

mint akkor, tudod húsz év előtt.

Kigyúlt szívem varázslatával játszva idézlek:

valóra vált reményünk – koldus ifjúság –

elszedhet mindent a fukar Sors ezer szeszélye,

koldusbottá sorvadhat kezünkben a régi májuság,

én látom most is a kertet, hol első versem

ritmusa lendült szádon, Asszonyom

s vérem utánad a Kőrössel versenyt iramodva táncol –

halálig táncol a hosszú hárssoron.

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Soós Zoltán: Hiába

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

Miből sarjadtam: termőföldem

fellazult és útnak ered.

Futóhomok lett. Tépve, törten

vicsorognak a gyökerek.

Szegletben állok, régi bátor

és szeszt nyakalok – azt lehet.

Hiába. Nem csihol a mámor

éneket – csak kínrímeket.

Még ezt sem, csak kába, keserves

szitkot: - a borban sincs remény;

mert aki méri: az a kedves,

s aki issza: az mind szegény.

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 12. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.

Dutka Ákos: A fiunk (1908)

Mélázó szomorú lesz a fiunk,

De tűzszavú, lázadozó ember;

Boltíves fehér, nagy homlok alatt

Félelmes, babonás, szomorú szemekkel.

Add neki a bízó, büszke erőd,

Harcokra született, fellobogó kedved, -

Az én méla, örök bánatomat,

Szomorúságom a lelkibe ne engedd.

A szeme azért legyen az enyém,

Hogy mindent színes, szent fátyolokba lásson,

Ha megcsúfolják, ha robotba hajtják,

Akkor is szeressen, higgyen, megbocsásson.

Add neki a pogány szépséged is,

A tűzimádó véred lobogását,

Hadd legyen fegyvere az életre ezer,

Silánynak, szegénynek soha, sose lássák. -

Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.