2014. szept. 12.

Dutka Ákos: Az yperni Krisztus előtt (1915)



Ypern alatt az ágyú ugatott,
Az ó templomban megtelt minden ágy,
Egy drágamívű vén oltár előtt
Letettek három véres katonát.

Egyik provencei éneket dúdolt,
És lázban súgta csendesen: Lisette,
A másik csontos walesi katona
Lehunyt szemekkel nyelte a vizet.

Köztük feküdt egy szép szálas legény:
Mezőkön termett Argyilus király, -
Az anyád itthon rólad álmodik,
Húszéves bojtár: Könyves Tóth Mihály.

Az ágyú messze, hosszan ugatott,
Hat lázas szem a vén oltárra néz, -
Egymáshoz téved lassan, tétován,
Hat összepólyált véres, barna kéz.

A lágyszakállú szerelmes Pierre,
S a magyar mezőkről jött szegény Mihály
Egymásba fonva fáradt csontjaik,
Egyik se mondta álmában, mi fáj.

Az oltár felett vén Krisztus szobor, -
Sugaras lett, a szeme nevetett.
Fehér sugár szállt át a templomon,
Hogy összecsúsztak a véres kezek.


Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése