Soós Zoltán: Narkotikum

- Egy megtért alkoholista viszontagságaiból c. ciklusból –

1. KÜLVÁROSI SÜRGÖNY

Hajnali félhat – ködben a sorség – harákolás és –

halk csoszogás – küblinyi presszó – hályogosult ég –

gyári melósok – szaki nyomás – állnak a sorban –

mintha kenyérért – féldeci testvér – rég elavult –

deci töményre – váltani bérét – várja az oltár –

csalja a pult – s mintha ereklyét – tartana marka –

úgy emelinti – reszketegen – szusszantva nyögdel –

fénylik az arca – ízleli hogy majd – kedve legyen –

kedve a bérhez – kedve a naphoz – kedve legyen –

kedve a bérhez – kedve a naphoz – kedve a tervhez –

hát decizik – lódul a sorvég – gyorsul a tempó –

ragyog a páter – bérmosolya – hajnali presszó –

küblinyi templom – oltára pléhjén –szesz-pocsolya –

KUELOENBEN VALAMENNYIEN

JOOL VAGYUNK

SZEEPEN TELIK A NYARUNK

SOKAT FUERDUENK A VEREJTEEKBEN

CSOOKOLUNK MINDENKIT

TESTVEEREITEK

2. HUMANIZMUS

… Nagyot rúgott, mert rúgást érzett.

Saját hatalma karján lógva

illő célzatú szentbeszédet

hallhatott volna; de mert küzdött,

több értő, gyakorlott marokban

érzékelhette: nagy rakás rongy

az ember – kiszolgáltatottan.

Érzékelhette: egészségét

vigyázzák itt (bár borsos árban) –

és meg is verik: nehogy önnön

kezével tegyen kárt magában.

- Még vergődött, ugyan mi végre?

Egy-két avatott, furcsa testcsel:

s vénájára csapott karónyi

dárdával az enervált felcser.

Még vergődött és hazavágyott.

Nem látta, hogy küzdelme dőre.

Akár egy zsákot vetették a

hányástól koszos lepedőre.

Még vergődött, még érzékelte:

lábánál valakit gyepálnak.

Látta: pokrócuk bunkerében

dideregnek a szobatársak.

Egy villanyszerelő nyüszített

jobbról, két ökle bőr-bilincsben:

„Nincs isten és nincs kommunizmus,

nincs becsület és semmi sincsen!” –

zokogta, béklyózva az ágyhoz.

(Visszaütött az istenadta…)

Mígnem egy szelíd, jól irányzott

altató csendben elaltatta…

- Már merült ő is, koponyája

- úgy hitte – hordónyira tágul;

érezte: minden összeomlott!

Kiütötte jó Hibernál Úr.

3. SZÉGYEN

Sugaras reggel. Kübli. Hányás.

Gyógyszerszag. Zuhan a plafon.

Véreres tekintet. Mocorgás.

Rácsok, rácsok az ablakon.

S azon túl, kint, a verőfényben,

hajlongva kukkoltak a fák.

Jobbján bűzlött a megfeszített,

mert összecsinálta magát.

… Szégyent érzett. Nem önmagáért.

Köthette volna bőr-bilincs

őt is. Hajrá! – gondolta – meglép:

ajtót talál – de nincs kilincs!

- A csapda-ablak keretében

egy öreg Jézus-arc derül:

„Szakik, egy pakli cigaretta!

Lehetnék én is ott, belül!”

A vendégség egymásra sandít,

és zsong a Hibernál Hotel.

Van, ki pucér, van, akit foszlott,

körpecsétes pendely fed el.

Mint egy protokoll-fogadáson:

a nemzet számos rétege

pöfékel, böfög, vakarózik,

s lesi: a másik részeg-e?

Egy ács a Fekete Vonatról.

Főmérnök. Mozdonyvezető.

Technikus. Hordár. Öntő. Gépész…

„Platformjuk: közös nevező”:

„Egy szint magasán azt csinálhat

elvtárskám, amit csak akar;

eltakarja a potya-pince,

vadászlak, mahagóni-fal.

Hőzönghet, beszívhat rogyásig,

hizlalt dadák sleppje ügyel rá:

hazaviszi fekete autó…

Minket ide – MENTŐ, URH.”

4. ÉS A TEMPLOMOK MEG A KOCSMÁK

Ki tudja már, hogy önpusztítás,

ki úgy véli: figurás mámor,

ki sorsot vallat: hány kisüsti,

s nagyfröccs választ el a haláltól.

Mert: „Család… csaj… csalatott… boldog…

sértettségből… lelki parancsra…

kudarc… tüdőbaj… féreg-főnök…”

- okokban gazdag a halandzsa.

Megannyi italmárka reklám-

glóriája űz veled csúfot;

s a morált hűs cellákba zárják

bizonyos gazdasági kulcsok.

Kezed remeg a rongy szeszektől.

Ötszáz forintos pia kéne?

Szerény légy! – S a nép fia átvált

fröccsről a két deci töményre.

És a templomok meg a kocsmák

megtelnek: Csin-csin! Dicsértessék!

És zug-piások kiokítnak:

csak kortünet, múló betegség…

Forrás: Soós Zoltán: Új versek és gorombakovácsok 7-11. l., Magvető Könyvkiadó Bp., 1977.