Irodalmunk első műköltője, gr. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, unokájának, György bánnak fia, szül. 1620-ban. Élete egész sorát tünteti föl a fényes katonai s hazafiui tettek- és kitüntetéseknek, míglen a sz. gothardi béke után a hadi pályáról csáktornyai várába vonúlt vissza, hol 1664-ebn, nov. 18-ki vadászatán, vadkan által torkán megroncsolva végezte életét. – Zrínyi a költészet már ifjabb éveitől fogva űzte; költeményei azonban, melyek Bécsben, 1651-ben: „Adriai tengernek Sirénája gr. Zrinyi Miklós” czim alatt megjelentek, a "Szigeti veszedelem” epopoéián kívül, csak énekeit, idylliumait és epigrammjait foglalják magokban. Adott több prózai munkát is, ilyenek: 1) „Hadtudományi munkái”, három könyvben (szakaszban). 2) „Tábori kis tracta” a hadi technika köréből (Pest 1853). 3) „A török Afium1 ellen való orvosság” stb. polit. röpirat (Pest, 1853.) – „Zrinyiásza”, conceptio és alakitás tekintetében, e napig első remeke eposzi irodalmunknak: ahhoz méltó lyrája is. Prózai előadása classikai tanulmányainak viseli nyomait.
1) Affion, opium.
A „Zrinyiász” hőskölteményből. XV. Én. 18. v.
- Költői munkáiból. Kiadta Kazinczy. –
18.
Ül vala az Isten abban az székiben,
Az honnan világot nézi kegyelmesben:
Méltóság tisztesség nagy áll körületben,
Thrónusa helyheztetve nagy örökségben.
19.
Szerencse s Természet alázatossággal
Állnak őalatta, készek szolgálattal,
Dücsőség előtte foly nagy patakokkal,
Végtelen kegyelme tenger formára áll.
20.
Megszámlálhatatlan dücséges lölkök
Dücsőséget előtte szépen énekelnek;
Zsidó poétának úntalan az versek
Királyi formára hárfájával mennek.
21.
Égi muzsikának gyönyörű szózatja
Szép Echónak választját megváltoztatja:
„Szent, szent, szent mindenható Isten Jehova!”
Egész mennyei sereg vígan kiáltja.
22.
Cherubin, Seraphin seregek vigadnak,
Az szent bárány előtt magokat alázzák,
És más seregek fejér ruhában járnak,
Báránnyal mindenütt űk is ottan vannak.
23.
Ilyen méltóságbúl nagyon parancsola,
Az az jó, az az igaz, az nagy Jehova,
Hogy minden muzsika egyszersmind hallgatna,
És hogy öszvegyülne mennyei udvara.
24.
Úgy lőn mint akará. És öszvegyülének
Az egész mennyei gyönyörű eregek,
Alázatossággal hajolnak Istennek:
Ő penig igy kezde beszélni nékiek:
25.
„Halljátok, halljátok, ti forgandó egek,
Halljátok hiveim, égbeli seregek,
Halld meg föld és világ, és világi vizek,
Az én mondásomat és ti nagy tengerek!
26.
Bolond vakmerőség nyilván van nálatok,
Kivel rám óriást támadni láttatok,
Azt tudta az kevély, büntetést őrájok
Társaival együtt hogy én nem találok,
27.
Elesett, meglüvém mennyei küvemmel,
S elhagyatám vele eget örökséggel.
Elhatta az eget ő, de kevélységgel
Most is zörgölődik, nagy vakmerőséggel.
28.
És nem elégszik meg sok ezer lölköket
Számtalan bün közzül hogy ő harácsot vet;
Meri háborgatni az én hiveimet,
Kik tűlem választva vannak, kedvesimet.
29.
Ahon: szigetiek énértem harczolnak,
És az én hütömért már sok vért hullattak,
Pokolbéli lölkők rájok agyarkodnak,
És igaz hütökbl kiverni kivánják.
30:
S miképpen lehessen ezt nekik engedni?
Igaz Isten lévén, hogy tudjam szenvedni?
Nem! nem! de hogy egy had menjen fegyverközni?
Be kell föld fenékre ismég üket űzni.
31.
Eeredj te, Gábriel, mennyei sereggel,
Eredj Szigethez erős fegyverös kézzel,
Ott találod őket: de onnan te üzd el,
Ronts meg őket együtt nagy kevélységekkel.
32.
Nézd oztán hon vannak szigeti vitézek;
Ha testi köntösbűl leveközik lölkök,
Az ti kezetökön előmben jüjenek,
Itt rendelt helyekben örökkén legyenek.”
33.
Igy monda, de nem nyelvvel és nem szózattal,
Hanem tündöklő isteni akarattal.
Értik az angyalok, mert nagy boldogsággal
Egyeznek az Isten nagy akaratjával.
34.
Gábriel magával azért egy sereget
Elvive gyors szárnyon, s jelül egy keresztet.
Fénylik vala az ég, merre röpülését
Tartja az szép sereg s az ő sietését.
35.
Alázatossággal Szivárvány kapuját
Megnyitá előttök, és mond áldásokat;
Az szép Tejes-út2 is megczifrázza magát,
Látván az nagy Istennek sok szép angyalát.
36.
Az gönczöl-szekere viszi sok fegyverét,
Mennyei seregnek könnyebbíti terhét,
Fegyverhordozó sas készíti mennyküvét,
Kivel letaszitsák ördögös sereget.
37.
Fohászkodik Hercules, nem mehet vélek,
Nem lehet üressége az ő helyének.3
Áll mozdúlatlanúl, istrázsát az égnek
Tart ő nagy botjával, ellenz ellenségnek.
38.
Halhatatlan sereg levegő megálla,
Csak maga Gábriel Szigetben leszálla:
Zrinyi hogy halálhoz elkészült találá,
És szintén Istennek esedezik vala.
39.
Eleibe tünék Gábriel szárnyával,
Méltóságos vala angyali ruhával;
Az ő teste vala befödve bíborral,
Az keze fegyveres lángozó pallossal.
40.
Az másik kezében egy szép pálmaágot
Koszorúval együtt magassan feltartott,
Az sötétes házban fényességet hozott;
Gábriel Zrinyinek akkoron igy szólott:
41.
„Oh seregek urának kedves szolgája,
Egész keresztyénségnek vitéz virágja,
Te voltál Jézusnak megszentelt hadnagya:
Ihon az Istennek az ő koronája!
42.
Ezt küldi tenéked az hadverő Isten;
De mást készittetett, az ki lesz fejeden,
Fényes csillagokbúl kötve lesz örökkén,
Fogod azt hordozni az magas egekben.
43.
Angyali legiót küldött Isten néked
Te segédségedre, kivel meggyőzheted
Ezt az nyavalyában zabált ellenséged,
Kik pokolbúl jüttek kevélyen ellened.
44.
Azért vidámíts meg emberi szüvedet,
Duplázd meg utólján nagy vitézségedet;
Ne lássa vén tolvaj elvágott fejdet,
Hanem az föld alá küldd előbb ű lelkét.”
45.
Igy monda az angyal, és megvidámitá;
Mennyei seregét égbűl leszólitá;
Nem messzi Luczipert seregestül látá;
Arkangyal előtte igy száját megnyitá:
46.
„Mit csináltok itten? Oh ti nyomorultok!
Oh nagy kínokban is fölfuvalkodottok!
Világnak Istenét talán nem látjátok?
Mely nagy menyküvekkel fegyverkezet rátok?
47.
El vagyon végezve Isten titkaiban,
Hogy kik itt meghalnak mostan Szigetvárban,
Mivelünk menjetek Isten országában;
Mit vártok reájok hát itten heában?
48.
Menjetek, átkozottak, az föld gyomrában,
Ottan bünösöket zaklassátok kinban:
Fussatok el gyorsan sötét Acheronban,
Az a ti helyetek örökös átokban.”
49.
Igy szól, és reájok mennyei pallosát
Rettenetesül forditá nagy haragját:
Mert látá késéssel készitik utjokat,
S nem örömest fogadják parancsolatját.
50.
Angyali legio szép fényes szárnyával
Fekete seregre üte bátorsággal;
De űk megesmerék előbbi próbával,
Hogy győzhetetlenek ezek hatalommal.
50.
Azért, mint forgó szél, keveregnek égben,
Keservessen üvöltnek sötét fölyhőkben:
Igy kákognak hollók ha sas jün közikben,
És éjjeli varjúk igy járnak széltében.
52.
Csak te vagy, Alderan4, az ő nyert prédájok,
Az te lelked leszen nékik triumphusok,
Elragadák eztet, kibül jütt sok átok,
Testestül lelkestűl lén az ő prédájok.
53.
Igy hagyák ördögök világos világot,
És noha még szintén meg nem h ajnalodott;
De szép harmatossan sötétbül hasadott
Szép hajnal, és mindent jóra bátorított.
54.
Zrinyi jól esmérvén életének végét,
Ötszáz bátor vitézt számlál maga mellett;
Minthogy nem türheti immár égő tüzet,
Kiviszi magával azért mindezeket.
55.
És az várbúl kimegyen nagy bátor szűvel,
Előtte törökök futnak szerte széllel;
Az piaczon megáll, és szörnyü szemével
Nézi hogy hon vagyon pogán sok sereggel.
56.
Ily kegyetlenül jün oroszlán barlangbúl.
És ily szörnyen fénylik kométa magasbúl;
Ez nagy országokra kár nélkül nem fordúl,
Szörnyű jövendőket hordoz hatalombúl:
57.
Igy félnek törökök Zrini látásátúl,
Mert tudják nagy veszélyekre rájok burúl;
Zrini piaczon is nem maradhat lángtúl,
Azért lassan ballag az külső kapubúl.
58.
Hon vattok ti mostan világrontó népek?
Hon vattok földemésztő szörnyü seregek?
Hon török, hon tatár, sötét szerecsenek?
Hon vattok három világrúl kevert népek?
59.
Ihon előttetek Zrini áll fegyverben,
Hon van az török Márs vakmerő szüvében,
Delimán? hon száz más ebben a seregben?
Kik Zrini vérét szomjúzták békeségben?
60.
Édes az vitézség az ember szájában,
De nagy s rettenetes halálos próbában;
Ezt rettegve nézi vakmerő Delimán,
Mint nyárlevél ugy reszket szultán Szulimán,
61.
Messzi dombról nézhi ő kijüvetelét,
De még sem tarthatja rettegéstűl szüvét.
Oh hányszor megbánta: szállotta Szigetet!
Hány átokban keverte megőszült fejét!
62.
De nem csinál pompát Zrini törököknek,
Nem mutatja vesztég sokáig ezeknek
Ő vitéz fegyverét; de mégyen ellenek.
Ötszáz halál mégyen háta után ennek.
63.
Itt fegyver fegyverrel találkozik öszve.
Vitéz is vitézzel kapcsolódik közbe;
Vér, jajgatás és por megy égben keverve,
Törik dárda, kopja, szablya elegyedve.
64.
Halál formára jár bán törökök között;
Mint a lángos harap ha nádban ütközött,
Mint a sebes víz-ár ha hegybűl érkezett:
Oly kegyetlenségben Zrini most öltözött.
65.
És ledűl előtte nagy óriás Chebár,
Hal Jakul átokkal és Chirkin teftedár;5
Esik zöld zászlóstúl nagy Jakul barjaktár,6
Esik Mahomet-vér szerecsen Zulfikár.
66.
Száz szablya, száz csida Zrini paizsára
Egyszersmind is esik, int kűesső házra;
De ő ezt a fölyhőt, minden csudájára,
Tartja csak egyedűl törökök kárára.
- - - - - -
93.
Az futó népekkel öszve keveredett,
Vágja mindenfelé az futó népeket.
Végre császárhoz is ne messzi érkezett,
Zríni távulról is megesmerte űtet.
94.
És egy nagy ohajtást az Istenhez bocsát,
Mert tisztességéjért keresi az próbát,
Oztán sietséggel megy az hon császárt lát,
Fegyverében viszi szörnyű villámását.
95.
Sok ezer bosztáncsi7, számtalan spahoglan8
Az megijedt császárt veszik körül sánczban;
De mindazonáltal néki megy horvát bán,
Utat csinál karddal iszonyu hatalmán.
96.
Mert nem mér állani senki eleiben,
Senki nem mér nézni vitéz szemeiben;
Százat egymás után ő megöl egy helyben,
Még más százra viszen halált kimélletlen.
97.
Szuliman jó lóra ülni igen siet,
De bán gyorsasága már régen ott termett,
Tizet ottan levág, császár segitségét,
Igy császárnak oztán Zrini szólni kezdett.
98.
„Vérszopó szelendek9, világnak tolvaja,
Telhetetlenségednek eljütt órája,
Isten büneidet tovább nem bocsájtja,
El kell menned, vén eb, örök kárhozatra!”
99.
Igy mondván, derekában ketté szakasztá.
Vérét és életét az földre bocsátá,
Átkozódván lelkét császár kiindítá,
Mely testét éltében oly kevélyen tartá.
100.
Ez volt ége az nagy Szulimán császárnak,
Ez az ő nagy hires hatalmasságának.
Az Isten engedte gróf Zríni Miklósnak
Dicséretit ennek hatalmas próbának.10
101.
Mikor bán visszanéz, meglátja távulrúl:
Elmaradt serege török kard miatt hull;
Mint pásztor, nyájához, ő hamar megfordúl,
És igy szól hozzájok nagy hangos torkábúl:
102.
„Eddig éltünk vitézek, tisztességéjért
Annak, ki körösztfán holt szabadságunkért;
Ma meghaljunk örömest és jó hirünkért:
Vitézek meghaljunk azért mind ezekért.
103.
Ahon nyitva látom Istennek országát,
Ahon jól esmérem nagy Éloim fiát;
Esmérem, esmérem az Isten angyalát,
Rothadatlan ágbul tart nekünk koronát.”
104.
De török számtalan körülvék seregét,
Messzirül jancsárság lüvik vitézeket;
Nem merik próbálni mert karddal ezeket,
Senki várni nem meri az ő kezeket.
105.
Mindennyi között is egy jajgatás nincsen,
Mert nagy vigassággal s örömmel hal minden.
Az mely helyen állnak, ugyanazon h elyben
Bocsátják lelköket Isten eleiben.
106.
Nem mér az nagy bánhoz közel menni senki,
De jancsár-golyóbis Zrínit földre veti;
Mellyében ez esett, más homlokát üti,
Vitézivel együtt az földre fekteti.
107.
Angyali legio ott azonnal leszáll;
Dicsérik az Istent hangos muzsikával.
Gábriel, bán lelkét, két tized magával
Földrül felemeli gyönyörű szárnyával.
108.
És minden angyal visz magával egy lelket,
Isten eleiben igy viszik ezeket.
Egész angyali kar szép muzsikát kezdett:
és nékem meghagyák szómnak tegyek véget.
1) Válaszát.
2) Tej-út.
3) Hogy nem mehet velök, helyét üresen nem hagyhatja.
4) A büvész, ki Szulimán beleegyezésével a török hadak segitségére az ördögök seregét fölidézte.
5) Helyesben: defterdár: számoló tiszt.
6) Zászlótartó.
7) Udvari szolga.
8) Nemes apródok.
9) Szelindek.
10) Szulimán ily módon esett halálára nézve Zrinyi, előszavában, olasz és horvát krónikára és török mondára hivatkozik, kortársai előtti mentségeül, kik széptani mély okait be nem látták.
Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.
