Sirva veszik el mast szegén Magyarország;
Mert tőletávozék hangosság, vígaság,
Belőle kikele sok fényös gazdagság
És fogságban esék egynehány uraság.
Ezek örvend vigad az terek császárság,
Hogy magyar urakban vagyon oly bolondság:
Hiszik, hogy őbenne vagyon oly jámborság,
Hogy fogadásában nem volna ravaszság.
Bolondság tőletök, fejenként, magyarok:
Terek álnok hitit meg nem gondoljátok.
Maga1 csak tőlem es sokszor hallottátok:
Sok fejedelmeket mint csaltak, tudjátok.
Az tereknek hiti erőssen azt tartja,
Ha hittel2 szép szóval kaurt3 megcsalhatja,
Ajándokkal vagy lopva elragadhatja,
Isten azért neki mennyországot adja.
Sőt ugyan nagy parancsolat ez őköztök
Miként az szeretet parencsolat nektök;
Ha az szeretetöt ti jól tisztelnétök,
Az terek hitinek bizon nem hinnétök.
Tudjátok, magyarok, hirösök valátok.
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok;
De mihelt köztetök ti meghasonlátok.
Ottan4 országtokban im mint púsztulátok.
Im az terek császár mind ezen öröle5,
Ő álnok h állója ottan elterőle,
Jelös fő halakat vele megkerőle,
Kikkel gazdagságot, sok szépségöt lele.
Álnok hállójában egyször el-beejté
Az jó Prini Pétört mikort elvetité;
Hitit, fogadását császár elfelejté,
Az nemes úrfiat nagy fogságban veté.
Nagy somma kincsével magát ő megváltá,
De sok lőn neki kincse oda volta,
Csak fiátúl ne leszön vala megválta,
Kit, nem lőn mit tenni, császárnak hozata.
Vala nagy bánatja szép asszony-társának,
Fiát, hogy megérté, vinnék a császárnak,
Erőszakaszkodék6 kezének, lábának,
Földhöz öté7 magát ott sokan sirának.
Sokat szép fiának ő nem szólhat vala,
Mert nagy keserőség szivét folta8 vala,
Ölelgeti, sírva apolgatja9 vala,
Egy hintó-szekérben úgy öltette10 vala.
Lőn Prini Pétörnek igy szabadúlása,
És az ő fiának odamaradása;
Az magyar uraknak lőn példaadása,
Neki mind éltiglen nagy fohászkodása.
Im minap Erdélyben császár beereszté,
Kucsig Bali béköt111, kinek azt jelenté,
Hogy az Majlát Istvánt ő el-kihitetné,
Fogaras várából neki fogva vinné.
Tőn égetést, rablást Bali bék Erdélyben,
Majlátnak izene házában, helyében:
Hitöt, fogadást tőn az császár képében,
Hogy királylyá teszi Erdélynek földében.
Édös beszédökkel őt hivatja vala,
De az Majlát neki ott nem hihet vala,
Az moldvai vajda, Pétör vajda vala,
Ki az Bali békkel akkoron ott vala.
Rejá gondolának, nem sokat szólának,
Három szegin bojért12 előhozatának,
Aranyos ruhákat reájok adának,
Szép patyolatokat fejökbe rakának.
Az Majlátnak hamar ők imezt izenék:
Hogyha ő nem hiszön a császár hitinek,
Im három fő vajdát küldünk kegyelmének,
Csak adja ő magát egynehán beszédnek.13
Termetök jó vala, ruhájok szép fényös;
Ebből Majlát nem lőn hozzájok kétségös,
Ottan el-kimene, hogy legyön beszédös,
Kinek oda mente lőn nagy kellemetös.
Vivék fogva őtet az terek császárnak,
Három szegín bojért hagyák Majlátnénak;
Örök siralom lőn az tisztös asszonnak
És nagy emleközet egynehány országnak.
Sőt mégis halljátok császár hamis voltát,
Hogy jobban tudjátok óni magatokat;
Hogy hálóját veté császár Buda alatt,
Ott benne fogata jó jelös halakat.
Drága halat egyet közzülök választa,
Kinek serínsége többét feljülmúlta;
Azt császár magának bárkájában tartá,
Az allábbvalókat ő mind elszalasztá.
Ez lőn Terek Bálint, ki jó vitéz vala,
Kinek terek császár sok hitöt ad vala,
Az basák, szancsákok14 hitöt adtak vala,
Szép ajándékokval őt elcsalták vala.
Terek Bálint, kiknek oly igen hitt vala,
Hivségét herczegnek15 úgy mutatja vala:
Mind ezeknél feljebb némöttel vív vala.
Teste szakadását ő nem szánja vala.
Intése nem tetszék az Prini Pétörnek,
Ki megmondta vala ez nemes vítéznek
Minden csalárdságát az császár hitinek;
De ő bátorsággal álla vitézségnek.
Nagy sokan terekek azon csudálának,
Hogy bátrobb vitézt úk soha nem láttanak,
De ezt őfelöle mondák bolondságnak,
Hogy ily igön elhitt török szép szavának.
Oh ez nemes vitéz mily igen csalétek!
Hiti az császárnak mind elfeledteték,
Mert ő megfogaték és alá viteték,
Minden szép javitúl ő megfosztattaték.
Duna mellett, mondják, Nánodorfejérvárba
Csak harmad magával tartják nagy fogságbä;
Mast es, mondják, vagyok nagy bátorságába16
Mit tőle kivánnak azt nem fogadtába.
Hallottam, példába régen hogy mondották:
Az jó aczélt soha úgy nem paskolhatják,
Tiszta vassá őtet hogy ellágyíthassák,
Hogy soha aczélnak őtet ne mondhassák.
Fohászkodik mostan sok gyakor sirásval
Asszony feleségöd az két szép fiadval;
Mert ők élnek mostan az nagy árvaságval,
Nagy sok boszúságval, gyámoltalanságval.
Örömök soholt nincs te jó szolgáidnak,
Kik szivvel szeretnek, gyakran fohászkodnak;
Egynehán közzűlök tétova búdosnak,
Ha megszabadúlnál, mégis sokan várnak.
Csuda, mint ohítnak az te jó barátid,
Meg azok is, hogy kik voltak ellenségid;
Lennének nagy somma kincscsel segétségid,
Csak kiválthatnának az te szeretőid.
Jól értitök immár hitit az tereknek,
Urak! úgy higyetök hitetlenségöknek,
Egymást szeressétök, jobb ti fejetöknek:
Ugy leszen romlása gonosz terök népnek.
Tanácsot sokáig, kérlek ne tartsatok,
Ha ez két víz között17 ti lakni akartok;
Mert ha csak hallgattok, szömben ti nem vivtok18,
Félök hogy sokáig itt nem uralkodtok.
Ezör ötszáz negyven és két esztendőben,
Baronyában ki szörzé, szent György innepében,
Nevét jelöntötte versnek kezdésében,
Ez urakról való megemléköztében.
(* Akrostichon, ezen szókkal a versfők betűiből: „Sebastianus literatus de Tinodba föcit, 1542.”
1) Ámbár.
2) Hitegetéssel.
3) Hitetlent, - mint a török a keresztényt nevezi.
4) Legottan.
5) Tinódinál az örül már mailag; nem átható igekép, mint régibb iróinknál.
6) Ereje szakadt.
7) Üté.
8) Folyta, átjárta vala.
9) Csókolgatja.
10) Ültette.
11) Béget, - bég török hivatalczím.
12) Oláh nemest, urat.
13) Adja rá magát, - a beszédre.
14) Tiszti czimnév.
15) János Zsigmond kis királyfinak.
16) Megtartja bátorságát.
17) Duna és Tisza közt, Magyarországban.
18) Ma: szembeszálltok.
Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése