Heltai egyike a XVI-ik században irodalmunk legbuzgóbb művelőinek és terjesztőinek. Wittenbergi oskolázásból haza tértével kolosvári prédikátorrá lett; de ezen hivatalából kiesvén, nyomdát állított fel, melyen számos saját és idegen munkák kiadását eszközlötte. – Prózájából jelentékenyebben: 1. Az 1551-61 közt kiadott egész „sz. irás”. 2. „Agenda” azaz szentegyházi cselekedetek (teendők) 1559. 3. „Chronica” a magyarok dolgairól (1575). 4. „Mátyás király viselt dolgai stb.” Költeményeiből: 5. „Száz fabula”, „Aesop és egyebek után". 6. „Cisio”, melyben a hónapokat, s gazdaságot és egészséget illető emlékverseit distichonokban adja. 7. „Cantionale” azaz historiás énekes könyv a magy. királyokról (1574). Neki tulajdoníttatnak végül: „Salamon kir. és Dávidnak Markalffal való tréfabeszédei”, s több más verses művek.
F a b u l á i b ó l.
- U. ott. –
Az agg lóról és agg agárról
Midőn egy agg agarat igen megverték volna a konyhába, kiballaga az árok hátára, hogy elnyujtóznék a verőfénybe és álonnék az éhségért1. Talála egy igen agg lovat a bojtorják2 közett, hogy ott szunnyadoznék; megszólitán azt, mondá: „Mit jársz itt? bezzeg hitván vagy; nyilván néked is nyavalyássúl3 vagyon dolgod.” Monda a ló: „Gyermekségemtől fogva sok esztendeig szolgáltam egy urat. Miglen iffiu valék, hátomon viseltem nagy messze utakon, szünetlen engem jargalt4 mind józan-, mind részegkorába. Egynyihánszor a hadba veszett volna, ha én ki nem hoztam volna. annakutánna hogy megnehezedém, a szekérbe befogata; ott is egynyihán esztendeig erős munkát töttem neki, és jól tartott, bő zabot, szénát adott mindenkor; mostan kedig, hogy megvénhödtem és a munkára való erőm elfogyott, kivonta a féket fejemből, és levonta a hitván patkót lábaimról, farkamat is lemetélte, és ide kergötett a bojtorjába, hogy immár ehel meghaljak és az ebek s a varjak megegyenek.” – „Jaj szegény fejem! felele az agár. Szerető barátom, nem vagy egyedül e nyavalyásságba. Szinte ezenképpen vagyon énnékem is dolgom; mert addig, még erőbe válék és hamar futhatok vala, és mind nyúlat, mind őzet és szarvast foghatok vala, erőssen szeret vala az uram, tányéráról adott nekem, még ágyán is hagyott hálnom. Ha valamit vétöttem, csak egy vesszőcskével sújtotta egyszer a hátamat. De mostan, ha beoroszkodom5 a házba, ottan kiáltani kezd: czoki, czoki! üsd, üsd az agg latrot! A házi népkedig mindenütt taszít6, hagyigál, és nem veszével, hanem pálczával dereczkel6. Most is keményen bánának velem a konyhába, annyéra, hogy csak alég ballaghaték ide ki.” Monda a ló: „Bezzeg nyavalyásúl vagyon dolgunk; megyünk?” Monda az agár: „Szenvedjünk békösséggel. Lám, mondják az emberek, hogy Isten legyen. Ha vagyon, tehát nyilván teszen róla. Nagy szömérem7 ez az embereknek, hogy olyan nagy hálaadatlanság találtatik őbennek.”
Értelme. E fabula ezt jelenti, hogy e világ nem tud egyébbel, hanem csak bosszúval és hálaadatlansággal minden jótétet megfizetni. Melyet láthatni minden embereknek rendinél. Addig, még szolgálhatsz, valamennyére becsületben és kedves lészsz; de ha nem szolgálhatsz és az emberek hasznodat nem vehetik: ottan úgy jársz, mint az agg ló és a szegény agár. Igazat mondottanak a régi jámborok: Jótétel helyébe mást ne várj. Ekképpen járnak minnyájan, kik tisztekben8 szolgálnak, kiváltképpen a szegény prédikátorok. Míglen ezek szolgálhatnak, mégis adnak valamit nekik; de ha nem szolgálhatnak, ottan a parlagra küldik őket, és semmi munkájokról nincsen emléközet. Olyanok a tisztbeliek, mint az út mellett való hársfa; mikor esső lészen9, mind alája futnak az emberek, és ott oltalmazzák magokat az essőtől; ha elmúlik az esső, tehát minden leszakaszt annak az ágaiban.10 Ez e világnak jutalma és füzetése. Ezt várjad hív szolgálatodért, egyebet nem. A prédikátorok olyanok mint a györtyák: azok égnek és világosságot adnak, mindennek használnak; de azon közbe megemésztötnek őmagok.
1) Éhség miatt.
2) Bojtorjánok.
3) Nyomorúltúl.
4) Nyargalt.
5) Orozkodom, lopódzom.
6) Itt először állandóan az ít átható igeképző, míg előbb: ejt (ajt, ojt). Heltai után sokaknál még csak ét (L. Telegdi-t). Batizi „Keresztyén tudomány”-ának kolozsvári utánnyomatában az iró ejt képzőjét Heltai mind a maias ít-re javitja ki.
6) Egyik változata azon igen számos kitételeknek, melyeket nyelvünk a verés fogalmára használ: megnáspákol, egyebugyál, esztrengál, dereczkel stb.
7) Szégyen.
Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése