Házasok éneki (1548-ből)

- A magy. költ. kk. –

 

Ezen páros éneket, melyben – a versfők betűi szerint – Nyilas István és Zsomboki Anna* kedélyesen váltják ki boldog frigyök által táplált érzéseiket, Bornemisza Péter tartotta fenn. Hogy a szerző nem maga Nyilas, sem neje, kitetszik a második rész első versszakából, mely nyilván érteti, hogy róluk, s nem általuk készült.

 

Vőlegény

 

„Sokszor kérte én az Istent nagy szivem szerint,

Hogy mutasson társot nekem ez világ szerint,

Kivel holtig együtt éljek az Isten szerint.

Társul ada az Úristen téged énnekem,

Hogy te lennél nyavalyámban nagy segitségem,

Mindenekben ékességem, nagy tisztességem.

Egyetemben az Úristen soká éltessen,

Gonosz hirtül-névtül minket ő megőrizzen,

Ős egymással mind holtunkig megelégitsen.

Piros gyenge szép orczádra tekintetembe,

Vedd eszedbe, mire intlek nagy örömembe,

Hogy mind holtig maradhassunk nagy tisztességben.

Az te nyájas víg szömélyed nálam igy kedves,

Beszédemnek ha leendesz te engedelmes,

Lészsz érötte mindeneknél nagy dicséretes.

Nevekedik hirünk-nevünk és tisztességünk,

Isten szerint szeretettel ha együtt élünk,

Az Istennek áldomása leszen mirajtunk.

Vigan látjuk házasságnak drága gyümölcsét,

Mindennemű jószágunknak nevekedését,

Ha hallgatjuk szeretettel egymás beszédét.

Segét minket az Úristen ez világ szerint,

Nyugalmat ad holtunk után más világ szerint,

Ha most élünk az Istennek törvénye szerint.

Nálad hagyom az én hitem drága zálogom,

Szerelmemet egyetembe vele ajánlom,

Ez mai nap enmagamat neked ajánlom.

Irjad el-be víg szivedben az mit most mondok,

Mert nagy drága kencset most én tenálad hagyok,

Kiről neked jövendőre nagy sokat szólok.

Legyen nálad én zálogom mind egy röjtett kencs,

Az te két szép szemeiddel gyakran rám tekints,

Intésemről engem mindenkoron megemlits.¹

Akar én hol járjak-keljek ez világ szerint,

Néha bátor távol legyek szömlyem szerint,

Vig szivemben nálad vagyok szerelmem szerint.

Summa szerint, víg szerelmem, beszédem értsed,

Mindenekben az nagy Istent féljed, tiszteljed,

És az én tisztességemet te megőrizzed.”

 

Responsio

 

Az virág így szól viszontag szeretőjének,

Kikről mostan szereztetett ez kisded ének,

Mert ők ketten Isten szerint így beszéllettek:

„Nálam kedves és szerelmes az te beszéded,

Drágalátos, tisztességes minden intésed,

Víg szivemben helyheztetem mint drága kencset.

Nem akarom megbántanom te víg kedvedet,

Az mibe megesmerhettem te erkölcsedet,

Ahoz szabom én elmémet és életemet.

Az Úristen mindket együtt soká éltessen,

Mindennemű sok gonosztúl megoltalmazzon,

Házasságnak gyümölcsével meglátogasson.

Szent lélekkel az Úristen megkörnyékezzen,

Egymás között szerelmünkben megerősítsen,

Az ő erős jobb kezével minket őrizzen.

Az Úristen adjon nekem olyan malasztot,

Hogy tehessek kegyelmednek oly szolgálatot,

Kivel kivess víg szivedből minden bánatot.

Mennyből legyen az Istentül nagy segedelmem,

Hogy lehessen kedves nálad az én erkölcsem,

Mindenekben engedelmes az én beszédem.

Bátoritsa én elmémet Isten malasztja,

Hogy lehessek bánatodnak vigasztalója,

Szükségednek segítője, jó társ gyámola.

Oh mely szívem szerint kérem az nagy Úristent,

Hogy éltesse együtt velem te kegyelmedet,

És érthessem mindenekben te erkölcsödet.

Kegyelmednek ajánlottam ez nap magamat,

Szüleimnek holtig való szolgálatomat,

Tanítottak és viselték minden gondomat.”

Jézus urunk esztendei, kik elmúltanak,

Ezer ötszáz negyven nyolczat kit megírtnak,

A két félről kik egymásnak ígyen szóltanak.

 

„Adhortatio mulierum”

- Ugyanott –

Ezen kedélyes hangulatával vonzó s erkölcsfestő tartalmánál fogva is érdekes költemény szerzőjét nem tudjuk, s keltének helyéről is – a végstrófa szerint – csupán annyit, hogy Szamos mellékén írták azt. Eredetijét a Lugossy-codec tartotta fenn.

 

Mastan egy ifjú megházasodott,

Újonnan hozta szép házastársát,

Kit ugyan szeret mind önnönmagát,

Nagy szép beszéddel őtet igy oktatja:

Asszony, szép társam és szép virágom,

Ha Isten minket ketten öszvebir²,

Tanitlak tégöd, kérlek hogy ne bánjad.

Ha mikor, asszony, tégöd szólitlak,

Mondj akkor engöm édös uradnak:

Mert ha nem mondasz édös uradnak,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak szólhatatlan³ társnak.

Mikor vendégök házunkhoz jőnek,

Vigságot mutass jámbor vendégnek;

Mert ha bánatját látják szivednek,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak az ebül készültnek.

Ha mikor ketten⁴ vendéggé hínak,

Nyelved és a szád kérdve szóljanak;

Mert ha ők ketten sokat csácsognak,

Ifjak kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak csácsogó szajkónak.

 

Mikor egy úton csak ketten megyünk,

Elettem⁵ ne járj akkor hogy megyünk;

Mert ha elettem járandasz félök,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak kabola-vezérnek.

Ha mikor ketten egy uton megyünk,

TE palástodat hátamra ne add;

Mert ha palástod hátamra adod,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Engömet mondnak asszony szamarának.

Ha mikor követök⁶ házunkhoz jőnek,

Te meg ne felelj az követöknek;

Mert ha megfelelsz az követöknek,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak a Simon bírónak.⁷

Ha a piaczra el-kilépendesz,

Sokat ne késsél és ne terécselj;

Mert ha mulatsz és sokat terécselsz,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak itélőmestörnek.

Keves buzánkat, keves lisztünket

El ne tékozljad, az mi morhánkat⁹;

Ha eltékozlod az mi morhánkat,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak feneketlen kasnak.

Az bort házunknál ámbátor igyad,

De az korcsomát te ne gyakorljad;

Ha gyakorlandod te az korcsomát,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak jelös borcsiszárnak.¹⁰

Aszony, szép társam, inmast megmondom,

Te büneidet el nem szenvedöm;

Ha büneidet én elszenvedöm,

Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:

Tégödet mondnak ruzsnya czundorának.¹¹

Ha megfogadod, magam igérem,

Morhám és pénzem mind tied leszen,

TE lészsz énneköm nagy tisztösségöm¹².

Ifjak, kik láták, meg nem csúfolnak:

Engömet mondnak nagy bódog embörnek.

Ha nem fogadod, Isten ne mentsön¹³

Bottúl, pálczástúl az te hátadat,

Piros orczádat szégyönvallástúl,

Hátadnak hosszát szép sudar pálczátúl.

 

Ez tanósságot tanul¹³ kilelélk.

Szamos vizének magas a partja;

Akkor fejszéel vágták a vizet,

Az énekszörzőt mondják jó embörnek.

(* Akkori divat szerint az akrostichon nem ritkán, mint itt is, latinosan: „Stepanus Nilas – Anna Sámboki.”

1) Intésem mindenkor juttasson eszedbe.

2) Kettőnket összeköt, összejuttat. Eléjön a régiségben: rábírt a jószág: rájutt, birtokába jutott.

3) Beszélni nem tudó társnak.

4) Kettőnket.

5) Előttem.

6) Mikor valakit küldenek házunkhoz (?)

7) Ismeretlen viszonyra vagy példabeszédre vonatkozás.

8) Megbecsültessék.

9) Vagyonunkat.

10) Ma csak ezen összeköttetésben él fenn a csiszár szó: lócsiszár. Bőrcsiszár tréfás jelentéssel talán az akar lenni, ami ma: borkupecz, borkóstoló.

11) Ruzsnya és czondra, mint tájszók ma is fenn vannak, mindkettő tulajdonsági jelentményben, de főnévileg is alkalmazva: ruzsnya am. rút, csúnya, szennyes; czondra am. szóba vett nőszemély, czafra

12) Díszem, becsületem.

13) Meg ne mentse.

14) Távol, - Telegdinél e szó ily alakban fordul elő: tanul = tá(v)ul.

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.