Tovább nem állom én se! Vagy potyára
Tanultam ki négy deákiskolát,
(Olyikat kétszer is!) hogy ne ismérjen
Összegyüjtött költőnek a világ?!
Itt egy kéz, ott egy láb, - ekép heverjen
Elszórva ujságok rongyán sok versem?
S melyek száma már ötvenre mene:
Szerves egésszé ne kögitsem-e?!
Szeretném tudni, hogy mi jussom arra,
Hogy mint az epiker Vergilius:
A tüzre szánjam versim! Ő nagyobb volt,
Lehetett hát ily ideges, hius.
Vagy affektálni tanuljak Horácztúl,
Ki’ verse novum in annum premátur?
Vagy vén Saturnusként, ha nő, ha him,
Fojtsam magamba édes gyermekim?
Nem vagyok én vad énekes-madár tán,
Pinty, czinke, metszetlen nyelvű rigó,
Mely legszebben dalol, ha nem hallgatják,
Hirért, közönségért egy sem vivó.
Se Hortobágynak nem vagyok kanásza,
Dalát ki nyáj előtt is furulyázza.
Se, ki versbe önt szerelmi panaszt,
De le nem irja: nem vagyok „paraszt”!
Kötetbe hát! vaskosba, mert igy lesznek
Egyéniségem hűn visszaadók.
De ám nem hordok össze széna-szalmát:
Megválogatom, mint szilvát a tót.
A czimlapot majd nyomatom veressel,
Jelképül, hogy vért izzad a ki versel,
S növelni művem értékét, diszét:
A könyvkötő velínen küldi szét.
Igyekszem benne hézagpótlót nyujtni:
Lesz abban mélység, s hangulat, de sok!
Gyulay simplexsége a Szász Károly
Mű-rímeivel egyesülni fog.
A versek tartalma se lesz hiányos,
S lesz gondom rá, hogy bennük Arany János
Lágy fényü csillagával összekösse
Magát Petőfi szilaj üstökösse!!
Petőfi hajh! a hányszor neved hallom,
Mintha engem szólitna valaki!
Kell, hogy rokon vonás legyen közöttünk,
- Nem tagadhatom,- s nem csak alaki:
A „Kisfaludy-társaságnak” tagja
Te sem valál, s rám sem fog sütni napja.
Továbbá – mint tied is megjelent, -
Kiadom én is az arczképemet!
Neked szük vállad volt, nekem mellem szük,
Ádámcsutkám is van, de még milyen!
Fürtökkel ütött főm nem láta fésűt;
Müszszé se volt ilyen bohemien!
S bár rólam essayt még nem íra szépész:
Népszerüsit egy udvari fényképész,
S mi tán a verseknek nem menne, lásd,
Majd fog csinálni arczképem – hatást!
S hogy intenzívebb légyen a hasonlat:
Jegyzek minden vers alá dátumot,
S bár egygyel-egygyel két hétig vajúdtam,
A vers-születés nap is álljon ott.
Aztán Meczénást van csak fogni hátra,
Kiek könyvem dedikáljam nyakára,
S ha elvállalta a költségeket:
Olympra fölczigánykerekezek!
Forrás: Bartók Lajos (Don Pedro): Őrtüzek. Költemények. Bp., 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése