Szül. 1535-ben, Telegden, Biharban. Mint az esztergomi érseki megye tagja, előbb kanonok, majd pozsonyi prépost, végre pécsi püspök; nevezetes iró, az első kath. sajtónak, mely ma az egyetemé, alapitója, s századának legnagyobb egyházi szónoka. – Magyar munkái: 1. „Az év ünnepei- s vasárnapjaira szóló evangeliomoknak magyarázatja” (Bécs és Nagyszomb. 1577-1580). 2. Bornemisza Péter „Fejtegetés”-ére adott „Felelet” czimű vitaírata (1580.). 3. Egy rövid „vitaírata” ugyanaz ellen. 4. „Canisius katekizmusának” forditása.
H o m i l i a
- Nagyszomb. kiad. töredék –
Kétszer olvassuk, hogy Krisztus megelégétette a sokaságot. Egyszer öt árpa kenyérrel, másszor héttel, mely hét kenyérrűl nem mondja az evangelista, hogy árpakenyér lött volna, és azért vélem, hogy búzakenyér volt. Az öt árpakenyéren a Mojzes öt könyveit értem, melyekben az ó-törvény íratott meg, és az isteni tudomány a sok példák és hasonlatosságok alatt nem kilömben elrejtettetett és befedeztetett vala, mint az árpamag hogy kemény polyvába vagyon berekesztetvén.1 A hét búzakenyér peniglen föképen azokat az Evangeliomban nyilván és homály nélküli predikáltatott dolgokat jegyzi, melyekkel a tékozló fiat azaz a teljes emberi nemzetet megszabadétá Krisztus a testi éhségből és minden nyavalyákból2, melyekbe, mint ingyen majd3 megértjük, esett vala, gonoszul eltékozolván az ű atyjának jószágát. Mert az irásban kenyérnek neveztetnek az Istennek ajándéki, és mihozzánk való oly jótéteményi, melyek által a mi megromlott természetünket Isten felépiti, helyre állatja4 és táplálja; mivelhogy vagy testünknek, vagy lelkünknek, vagy mind a kettőnek éltetésére és táplálására adatnak minekünk. – Hét kiváltképen való nyavalyába esett vala az emberi nemzet a mi első szüleinknek vétkek miatt, melyekből hét kenyérnek étele által szabadét meg Isten minket.
Első nyavalya az lőn, hogy elvesztettük volt a paradicsomnak gyönyörűséges gyümölcsit, melyeket Isten a mi testi életünknek megtartására teremtett vala. Meg kell vala azért éhel halnunk, ha az mi kegyelmes urunk más módot nem mutat vala életünkben; de könyörülvén rajtunk, módját mutatá, mint kelljen életünkre gondot viselnünk: A te orczádnak verítékével egyed, ugymond, a te kenyeredet. Azt parancsolá, hogy munkálkodjunk, és úgy keressük kenyerünket. Kit sz. Dávid es bizonyét, imígyszen szólván: A te kezeidnek munkáját eszed. És ez egyik a hét kenyérnek, tudniillik a szokott testi kenyér, melyet Isten a végre ada minekünk, hogy a paradicsombeli eleségnek elvesztése után evvel éljünk.
Második nyavalyája az emberi nemzetnek imez volt, hogy az Istennek akaratját nem tudják vala. Nagy éhség támada azért e földön, azt mondja a próféta: nem kenyérnek, hanem az Isten igéjének éhsége. Mely éhségből hogy minket megmentene, az ű sz. igéjét lelki kenyérűl adá, hogy abból értenöjök5 az ű akaratját, értvén, megcselekednöjök, és a paradicsomnak elvesztett boldogságára jutnánk. Ez a második kenyér, melyet hogy szüntelen kérnénk, hagyá urunk sz. Máténál, és melynek megutálását6 feddi vala a zsidókban, mondván: Miért költitek a ti pénzeteket hejába és nem kenyérre? Bizonyára áldott kenyér, úgymint kivel éltettetik az embernek lelke; és azért neveztetik az írásban életnek kenyerének.
Harmadik fogyatkozások az embereknek ebben volt, hogy annyéra megfosztattatunk vala minden értelemtül és bölcseségtül, hogy nem érthetnöjök az Istennek és idvösségnek dolgait, és a testi ember a sz. Léleknek cselekedetit meg nem foghatnaja, sőt az Isten igéje balgatagságnak láttatnejek ű előtte. Ez is keserű nagy éhség vala, melynek eltávoztatására harmad7 kenyeret ada Isten minekünk, az értelmességnek és bölcseségnek kenyerét. Azért szól vala imigyen Salamonnal az Istennek bölcsesége: Jertek, egyétek az én kenyeremet és igyátok a bort, melyet ölgyetettem8 tinektek. És az igaz emberrül azt beszéli egy bölcs: hogy élteti Isten az életnek és értelemnek kenyerével és az idvösséges bölcseségnek vizével itatja űtet.
Negyedszer igen eltávozott vala az emberi nemzet az igazságtúl, úgy, hogy nemcsak nem kévánnaja, hanem utálná is azt. Innét vagyon, hogy sz. Dávid után sz. Pál is panaszolkodván azt mondja: hogy egy értelmes és egy igaz is nincsen, sem ki Istent keresneje! Teljesek valánk mindnyájan álnaksággal és bűnnel, üresek mindennemű jótúl. Azt látván, ajánlá nekünk a mi urunk negyediket, a penitencziának és könyhullatásnak kenyerét, mely által tisztulnánk a bűntűl, alkolmatossá lennénk az igazságnak kévánására, és keresésére. Errűl e kenyérrül sok helyen emlékezik, sz. Dávid, mint minkoron imigyen szóla Istennel: Éltetsz engemet, uram Isten, könyhullatásoknak kenyerével; éjjel, nappal kenyereim voltanak nekem az én könyhúllatásim. Vajha gyakorta élnénk evvel a kenyérrel, bizonyára e mostani életnek keserűségének utána véghetetlen öröm következnejek mi rejánk, mivelhogy bódogok a kik sírnak, mert űk megigaztaltatnak.
Ötödik nyavalyába ebbe estünk vala, midőn a mi első szüleink az Istennek parancsolatját megszegék, hogy esz-veszés9 és egyenetlenség támada köztünk, úgy annyéra, hogy nem csak egyikünk az másikunkkal meg nem alkhatik vala, de egyenként is mindenikünk ünnenmagába visszavonást érez vala a test és lélek között, úgymint a köztünk való ellenkedést akarki es megértheti, csak azt gondolja meg, mely távul voltanak egymástúl a zsidók és a pogányok; mely nagy gyülölség volt ugyanazon zsidók és szamaritánusok között. Az bennünk való visszavonásrúl peniglen elég bizonyságot teszen sz. Pál, midőn azt mondja maga felől: hogy a belső ember szerént gyönyörködik az Istennek törvényébe, de maga más törvényt lát az ő tagjaiba, olyat, a ki ellenkedik elméjének törvényével, és az ű tagjaiba lakozó bűnnek törvényébe10 foglyá teszi űtet. Ebből a gonosz esz-veszésből és egyenetlenségből hogy minket megszabadétana az mi Istenünk, az evangéliomnak általa a hitnek egyességére hozaminket, és a két nemzetségből egy anyaszentegyházat szerze, mely egyességet sz. Pál kenyérnek nevez, mondván: Egy kenyér és egy test sokan vagyunk. Az ű sz. lelkét is adá minekünk, hogy a testnek gonosz kévánságit annak segétségével meggyőzhessük és a léleknek birtoka alá vethessük ütet. És ez az ötödik kenyér a köztünk és bennünk való egyesség.
Hatodik féle éhség az istentelenség vala. Mert a bűn miatt elvesztette vala ember az Istent, ki nélkül valahol11 valami vagyon, semmi nem egyéb, hanem méreg és keserűség, Hieremiás prófétának imilyen mondásaként: Tudd meg és lássad, mely gonosz és keserű, hogy elhagytad a te uradat, Istenedet, és hogy az ű félelme nincsen tenálad. Érti vala ezt sz. Dávid is, ki Istennek az ű bűnei ellen való haragja miatt megkeseredvén, imígyen panaszolkodék: Nincsen egészség testemben a te haragod előtt, nincsen békeségek az én tetemimnek az én bűneimnek előtte. Ez ilyen nyavalyás éhségnek eltávoztatására az Isten fia hatodik kenyeret adá minekünk, tudniillik ünnenmagát, hogy ennöjök űtet a hitnek általa, lélek szerént (azért nevezi egynehányszer magát menyből alászállott kenyérnek), ennöjök az oltári szentségben is az ű sz. testét, és innojok sz.vérét, a kenyérnek és bornak széne alatt, és akképen egygyé lennénk mindnyájan, a kik az egykenyérrel élünk.
Hetedszer elvesztettük vala az Isten szénének látását is, és az örök életnek dicsőségének megelégétő kenyerét, kirűl sz. Dávid egyolykor imígyen szóla: Megelégedem, midőn megjelenik, Isten, a te dicsőséged. Bizony ez is nagy éhség vala és nagy nyomorúság: kirekesztetni abból az örök dicsőségből, melyre legelőször is teremtetett volt az emberi nemzet. De ebben nem hagya elveszni az mi urunk Istenünk, e világra küldé az ű sz. fiát érettünk, hogy ű általa e világból az ű sz. országának boldogságába minket bevinne. Ennekokáért mondja vala imezeket Krisztus: „Én készétek nektek, miképen az én atyám készétett énnekem, országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban. Ha elmenendek és helyt készétendek tinektek, ismét eljövök és hozzám veszlek titeket, hogy a hol én vagyok, ti es ott legyetek. Ne féljetek kisded nyájacska, mert kellemes volt12 a ti atyátok előtt, hogy országot szerezzen nektek.” Ez is az örökboldogság kenyerének neveztetik a sz. irásban, és méltán értettetik az hetedik kenyéren, egy valakinek (sz. Luk. 14.) imilyen mondásaként: Bódog, a ki kenyeret eszik Istennek országába.
Ezeket ez hét kenyereket szegdeli Krisztus, és az apostolok által a népnek osztogatja, időn prédikáltatja az evangéliumot e széles világon és az ű sz. igéjében igéri, meg is adja az ű benne hivőknek minden javait, melyek nélkül szükölködnek mind testeknek, mind lelkeknek éltetésére és táplálására. – De „a nép a földön ül”; mert az emberi nemzetnek nagyobb része inkább szereti e földieket, hogynem mint az mennyeieket stb.
1) Berekesztve.
2) Nyomorokból.
3) Ingyen majd, am. azonnal, tüstént. (L. Molnár Alb. Lexic.)
4) Állitja.
5) Értenök.
6) Megvetését.
7) Harmadik.
8) Elegyítettem.
9) Észvesztés, esztelenség.
10) Törvényébe, tagjaiba, - mint több más fentebbiekben is, ba, be a ban, ben helyett.
11) Ahol csak.
12) Tetszett.
Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése