Mi sirhatunk! Nem nő és gyermek ajka,
Mely könynyével a gyászt is elsohajtja:
De férfi-szív fakadjon jajra most,
Melyre Gileád sem nyújt balzsamot!
És vig mosoly szivárványt sohse keltsen
A szemre, melynek könynye Érte nincsen,
Érte, kinek szivében éltin át
Csak a hazának szent bálványa állt.
Isten veled! menyei lesz nyugalmad!
Boldog halott, kit ennyien siratnak!
Békében haltál, megtört veterán,
De a kivivott nagy csaták után!
Hol kardcsapásnál gyilkolóbb halál van:
Te nagy, szeplőtlen álltál a viszályban.
Zászlódra irtad ezt a szent igét:
„Hazáért mindent! hazát semmiért!”
S e jelben győztél, - és győzünk örökké
Mert megtanultuk, s nem feledjük többé!
E jelszót írjuk sirkövedre csak,
S emléked az időkben megmarad.
Hazának bölcse, hazának halottja!
Özvegyi könynyét rád egy ország ontja.
S a haza földe drágább most nekünk,
Hogy azzal a te hamvad is vegyült!
Forrás: Bartók Lajos (Don Pedro): Őrtüzek. Költemények. Bp., 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése