Szül. 1551-ben, nógrádmegyei ősi várában, Kékkőben. Kiválólag hadi pályára neveltetvén, részt vett a Bátori István, erdélyi fejedelem elleni harczban, hol ennek foglyává esett. Szabadulván, itthon szolgált a törökök ellen, míg családi viszontagságai miatt 1589-ben elhagyta hazáját. Öt év mulva, 1594-ben, ujra Esztergom sikeretlen vivásánál találjuk űt, hol több sebet kapván, a bátorban múlt ki. Balassa első tünik fel jelentékenyebbnek régi dalköltőink között. Dalait képletes, tömött nyelv, dallamos verselés és különösen strópha-alkatjoknak minden korábbi dalaiként felülmuló szépsége s változatossága tünteti ki.
Ének a Végekről1
- Balassa és Rimai versei. Pozs. 1806.
Vitézek! mi lehet
E széles föld felett
Szebb dolog a végeknél?
Holott kikeletkor
A sok szép madár szól,
Melylyel ember ugyan él!
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ad, mely kedves mindennél.
Ellenség hirére
Vitézeknek szive
Gyakorta úgy felbuzdúl,
Sőt azonkivül is,
Csak jó kedvéből is,
Vitéz próbára indúl:
Holott sebesedik,
Öl, fog, vitézkedik –
Homlokán vér lecsordúl.
Véres zászlók alatt
Lobogós kópiát
Vitézek ott viselik,
Roppant a sík mezőt
Széljel nyargalják, nézik.
A párduczkápákkal,
Fényes sisakokkal,
Forgókkal szép mindenik.
Jó szerecsen lovak
Alattok ugrálnak,
Hogyha trombita riad;
Köztök ki strázsát áll,
Ki lováról leszáll,
Nyugszik reggel, hol virrad:
Midőn éjten éjjel
Csataviseléssel
Mindenik lankadt, fáradt.
A jó hirért, névért,
A szép tisztességért,
Ők mindent hátra hadnak;
Emberséggel példát,
Vitézséggel formát
Mindeniknek, ők adnak:
Midőn mint jó sólymok,
Mezőn széljel járnak,
Vagdalkoznak, futtatnak.
Ellenséget látván,
Örömmel kiáltván,
Ők kópiákat törnek,
S ha súlyosan vagyon
A dolog harczokon,
Szólíttatlan megtérnek;
Sok vérben fertézvén,
Arczúl reá térvén,
Űzőt sokszor megvernek.
A nagy széles mező,
S a szép ligeterdő
Sétáló palotájok;
az utaknak lese
Kemény harczok helye,
Tanuló oskolájok;
Csatán való éhség,
Szomjuság s nagy hévség,
Fáradság: mulatságok.
Az éles szablyákkal
Méltán örvendeznek,
Mert fejeket ők szednek;
Viadalhelyeken
Veresen, sebesen,
Halva sokan feküsznek;
Sok vad madár gyomra
Gyakran koporsója
Vitézül holt testeknek.
Oh végbelieknek,
Ifjú vitézeknek
Dicséretes serege!
Kiknek e világon
Szerte szerint vagyon
Mindeneknél jó neve;
Mint sok jó szerencsékkel
Áldjon Isten mezőkbe.
„L e l k e m m i n t N ó é g a l a m b j a
Ma g á t é p h i t i v e l a d j a.”
Segélj meg engemet, én édes Istenem,
Reméntelenségben ne hagyj elsilyednem!
Im minden elhagyott, nincsen hová lennem,
Nem tudok mit tennem.
Sok nyavalya miatt apadott hitemet,
Most többítsd meg bennem, segélvén engemet,
Kit e világ utál, csufolván engemet,
Vérzett életemet.
Mint galamb, mely Nóé-bárkából kirepült,
Nagy vízözön miatt meg bárkára került,
Szájban ágat hozván, meg a helyére ült,
Ki zöld ággal ujúlt.
Uj könyörgést hozott neked új ág helyett,
Ki jó reménséggel virágzott, zöldellet,
S adja ő magát is kezedhez e mellett.
Igy vár bárkád felett.
Mint egy nagy bárkádba, vedd be azért szegényt
Áldomásodban, te fogadásod szerént:
Hogy a kétség miatt el ne hagyjon megént
Téged, szentséges fényt.
Kiből, uram, neked de mi hasznod lenne,
Ha a kétség miatt ő pokolra menne;
Lám már megváltottad, hogy ne égne benne,
Sőt jót érdemelne.
Régen egy galambot ha Nóé megtartott:
Hát hogy hagynál engem, kit fiad megváltott,
Ki téged keservesen régen kiáltott,
Szíve szerént áldott.
Segélj azért engem, kegyelmes Istenem!
Örvény fenekére ne hagyj alá mennem:
Kiért, a míg élek, kész vagyok hű lennem,
Nagy háladást tennem,
Szent neved dicsérnem.
1) Eredeti czime: „In laudem confiniorum”, melyek alatt nem az ország határörvidékei értendők, hanem azon ugynevezett végvárak, melyek valamely (a török által) hódított vidék ellenébe épültek.)
Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése