Beniczky Péter (1603-1664)

Beniczky a váczi kir. főkapitánynak fia. Életviszonyairól csak annyi szállott ránk, hogy – mint első kiadója felőle szól – „ha szinte sokat nem tanult és iskolába nem járt is”, képzett és öltői egyéniség volt, s hogy virágzása a XVII. század első negyedébe esett. – Költeményei két részben, „istenes és eszmélkedő világi énekekből”, s erkölcsi emlékversekbe (250 szakba) öltöztetett magyar példabeszédekből állnak.

 

Penitencziára indult szivnek könyörgése

- Magy. rithmusok. Pozs. 1808. –

 

Jaj fülem, csendülő,

Mint réztárgy pendülő –

Rettentő hirem jutott!

Szivemet rút féreg

Rágja, mint a méreg,

Mely épségemben rontott;

A sok bünvádolás,

Ez a lelki romlás

Minden jóktól megfosztott.

 

Ördögi kisztetés

S gonosz okkeresés

Miatt szintén bódultam;

Reménységem fogyott

S kétségem rám omlott,

Árvaságra szorúltam.

Mint víz jeges zaja,

Hogy partot szaggatja,

Én is olylyá jutottam.

 

Mint bagoly oduban,

Rejtezem gunyóban¹

Rettegek álomtól is;

Ha valami zördül,

Minden tagom pezsdül,

Félek árnyékomtól is;

Mintha föld elnyelne,

S tenger habja verne,

Tébolyodom széltől is.

 

Gondolatom kever²,

Mint egy habzó tenger,

Csak nyavalyog életem!

Elmém komorodott,

Lelkem szomorodott,

Mert jól érzi elestem.

Rothadt fekélyekkel,

S fene-ötte³ sebbel

Rakva szivem és testem…

 

Te vagy az igaz út,

Csak te általad jut

Minden a boldogságra;

Intézd lépésimet,

Tudjam ösvényedet,

Ne menjek az halálra!⁴

Nálad nélkül semmi

Minden, indul veszni,

Eshetik kárhozatra.

 

De mint cselekedjem,

Kedved⁵ miként nyerjem,

Kedvedbe mi ejthetne?

Szivemet lámpásúl,

Véremet olajúl

Égetném, ha lehetne;

Adnám szerelmedért,

S áldoznám vétkemért,

Csak kedves segítene!

 

Barmok áldozatja,

Azok füstillatja,

Tudom, nem kell tenéked;

Mert ha az kellene,

Becsülne, tisztelne

Szivem azzal is téged;

Te ajándékidból,

Marhám⁶ javaiból

Tüzre raknám előtted.

 

E füstölgő csepüt,

Mint gazdag méhköpűt,

Bémutatnám jó kedvvel;

Tudom, nézsz szándékra,

Nem az ajándékra,

Látod, ki van mi szivvel;

Mert hozzád téröket,

S kegyelem-kérőket

Nem kerg3eted el tüled.

 

 

Példabeszédeiből

 

Ne engedd nyelvednek,

Hogy járjon elmédnek

Előtte szabad kényén;

Gyakorta csácsogás,

S gondolatlan szólás

Rostáltatik értelmén.

Bár mondj is igazat,

Bétörik agyadat:

Nem szóltál másnak kedvén.

 

Soha nagy titkodat,

Titkos szándékodat

Ne jelentsd meg senkinek.

Mihelyt kijelented,

Azonnal leköted

Szabadságát éltednek;

Lészesz annak rabja.

Ki titkodat tudja,

Kell szolgálnod kedvének.

 

Nem mindenkor hasznos,

Olykor inkább káros

Szeget szeggel kiverni;

Mert boszút haraggal.

Vagy üstök-vonással

Nem jó gyakran követni.

Ne tartsd nyereségnek,

Hanem vakvetésnek⁷

Eben gubát cserélni.

 

Vén ember elméje,

S az ifju ereje

Verik meg a hadakat;

Gyakran álnoksággal,

És nem erőszakkal

Rontnak erős várakat

Mert az ész gyakrabban,

Mint kéz, vadászatban

Kötöz oroszlánokat.

 

1) Molnárnál: kannyó-gunyhó

2) Kavarog, tünödik.

3) Ette.

4) E két sorban szép, de ma szokatlan mellőzése a hogy-nak.

5) Kegyed.

6) Vagyonom.

7) A koczkavetésről vett kép; vakot vetni, azaz: pontatlan oldalát a koczkának.

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.