Karafiáth Jenő (1883-1952): És ott fenn zengik a rorátét

 

A Tegnap, a Ma és a Holnap
Hullámvonalban egybefolynak…
Sirató ének, tánczene
Az Élet kettős üteme.

Vigság, öröm, harc, béke, bánat
Érzelmek, bűnök, dőre vágyak
Mind visszatérő változások;
Csupán csak a szinészek mások.

Az élet tarka szinpadára
Már ősidőktől vágyva-vágyva
Váltják a régi szerepet:
Fiatalok és öregek!

A vasfüggöny, mikor legördül
Égő szemekbe néha könny gyűl,
Mások kacagva élik át,
A legtöbb sorstragédiát…

De jöhet köznap után ünnep
A süllyesztőben mind eltűnnek…
És egyszer véget ér a játék,
És ott fenn zengik a Rorátét...

Forrás: Budapesti Szemle 264. kötet. 1943.

Karafiáth Jenő (1883-1952): Mea Culpa

Fabatkát ér vályogvetésünk,
Kincsünk néhány kopott talizmán.
Civódunk pár rongyos tarisznyán,
A tettekről pedig lekésünk!

A templomjáró szent hívek
Hazudnak, még szemük se rebben.
Mennyit csalódtam emberekben,
Nem hittem bár én senkinek.

Kattog az élet ősmotorja.
- Egy új világról álmodozva
Fehér fejemre hamu száll…

A szél a tört galyat sodorja
S ezüstöt hint a vízfodorra
A megbocsájt napsugár!

Forrás: Budapesti Szemle 264. kötet. 1943.

Karafiáth Jenő (1883-1952): Kenesén a kertben

A jázminbokrunk sorra elfehérlett,

A rétek is – lásd – más köntöst cseréltek.

Ülünk a kertben, lenn a kőpadon;

Felénk ködölget Tihany s Badacsony.

A Kisfaludy-korból szépanyánk

Virágos lelke áldást szór ma ránk.

Nem hallod? Kürt szól! Én már szinte látom,

Füredre mennek Pestről delizsáncon…

Levenduláink mind virítanak,

Öreg diófánk szárnyai alatt.

A régi korból álmok fogatán

Egy lányka jön; a szépanyánk talán,

Termete nádszál, a mosolya szűzi,

S a levendulát bokrétába fűzi…

Forrás: Új Idők XLIII. évf. 41. szám, Bp., 1937.  okt. 10.

Karafiáth Jenő (1883-1952): Dúdold Pajtás!

Tücsök-sereggel megrakodva

őrzi a lőszfalat a szurdék.

Felettem még az ég azúrkék,

a nap forrón tűz a habokra.

Derűs delet dudáltak nem rég…

A Balaton bársony ruháját

felszálló vadludak csudálják,

de már a nyár csupán csak emlék.

A pergő évek úgy sietnek,

karonfognak sok jó barátot.

Jöttükre már hiába várok,

még búcsúperc sem jut szivemnek!

A túszok tizedét kirótták,

még gondolkoznak egy pár néven…

Dúdold Pajtás a régi nótát

a küszöbön, ha átallépem.

Forrás: Új Idők XLVIII. évf. 50. sz. Bp., 1942. dec. 12.