Fabatkát ér vályogvetésünk,
Kincsünk néhány kopott talizmán.
Civódunk pár rongyos tarisznyán,
A tettekről pedig lekésünk!
A templomjáró szent hívek
Hazudnak, még szemük se rebben.
Mennyit csalódtam emberekben,
Nem hittem bár én senkinek.
Kattog az élet ősmotorja.
- Egy új világról álmodozva
Fehér fejemre hamu száll…
A szél a tört galyat sodorja
S ezüstöt hint a vízfodorra
A megbocsájt napsugár!
Forrás: Budapesti Szemle 264. kötet. 1943.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése