Volt, aki Isaszegnél harcolt,
Volt köztük gazdag, ki fukar volt.
Volt, aki birtokát művelte,
S ki nem kelt mag maradt a lelke.
Éltek békén, falusi házban,
Ezernyolcszáz – s ezerhétszázban.
Legtöbbjük idegenül néz rám,
S nem több nekem, csupán egy évszám.
Jel nem maradt utánuk semmi,
Ez is erény: csöndben elmenni.
Fölásva papírtemetőket,
Én most kezdem ismerni őket.
Sírjukon már a fő sem zöldel,
Legyenek áldottak e földdel.
Forrás: Budapesti Szemle 263. kötet. 1942.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése