AISZKHÜLOSZ (I. e. 525-456)

Aiszkhülosz, Euphorión fia, Eleusziszban született a Föld istennőjének szentelt városban. Ezer meg ezer athéni polgár zarándokolt ide az istenség tiszteletére rendezett ünnepekre. Az anyaföld és a termékenység eleusziszi kultusza együtt járt a szőlőművelés megbecsülésével, tehát Dionüszosz kultuszával is. Mint már láttuk, a görög dráma kapcsolatban állt a Dionüszosz-misztériummal, érthető tehát, hogy ott, ahol Démétér papjai titokzatos szertartásokat folytattak, Aiszkhülosz működése, tehetsége is misztikus magyarázatot kapott. Démétér papjai szerint a szőlőben tevékenykedő Aiszkhülosz előtt maga Dionüszosz isten jelent meg, ő biztatta drámák megírására.

Életéről nem sokat tudunk. Napjainak sorát elmosták a könyörtelen századok. Ránk maradt töprengő arcú szobrát is hiába vallatjuk. Ajka szigorúan zárt, nem árul el semmit. Elszórt, töredékes feljegyzésekre utalhatunk csak.

A perzsa hadakon diadalmaskodó nagy nemzedékből való, a sorsdöntő háborúnak maga is hős katonája. Ez a világtörténelmet formáló háború életének mindvégig legnagyobb élménye maradt. Sírfeliratát fogalmazva nem színházi sikerei jutnak az eszébe, hanem a perzsák elleni háború:

Aiszkhülosz, Euphorión fia nyugszik e kőnek alatta,

Géla kövér mezején ő az athéni szülött.

Elmondhatja vitéz voltát Marathonnak a berke

És ki tapasztalta: a lobogóhaju méd.

A sírverse azt is elárulja, hogy nem otthon, a fényes Athénban halt meg, hanem Szicília egyik városában, Gélában. Önként vállalt száműzetésének valószínű oka az, hogy az arisztokrata származású költő nem tudott lépést tartani hazája demokratikus fejlődésével. Öregkori sértődöttségét talán a fiatal Szophoklész első sikerei is elmélyítették.

Athén nem neheztelt duzzogó fiára. A költő műve holtában is tovább élt. A „morzsák Homérosz gazdag asztaláról” – ahogyan tiszteletre méltó szerénységgel nevezte tragédiáit – tovább táplálták szülővárosát.

Állítólag kilencben tragédiát írt és huszonnyolc ízben nyert pályadíjat. A sok mű közül ránk mindössze hét maradt. Ebből három összefüggő trilógiát alkot, ez a görög irodalom egyetlen ránk maradt teljes trilógiája: az  O r e s z t e i a.

V. J. (Vitányi János †)

Ránk maradt drámái: Oltalomkeresők („Hiketidész”,, V. sz. 490 közül); Perzsák; Heten Théba ellen („Hepta epi Thébasz”, 467); Leláncolt Prométheusz; Oreszteia (Agamemnón, Áldozatvivők, Eumeniszek).

AISZKHÜLOSZ: PERZSÁK

(„Perszai”, i.e. 472. Tragédia. Fordította: Csengery János 1903, Jánosy István 1962. Szereplők: 3 férfi, 1 nő, vének kara.)

A Perzsák tárgya Xerxész hatalmas hajóhadának csúfos szalamiszi veresége (i.e. 480) és így közvetve a görög hősiesség és hazaszeretet dicsőítése. Aiszkhülosz a darab színhelyét Szuszába, Perzsia fővárosába teszi, s a perzsák gyászában és kétségbeesésében mint tükörben, igen hatásos módon mutatja be a görög nemzeti dicsőséget.

AISZKHÜLOSZ (Kr.e. 525-456)

A világirodalom első tragédiaköltője Athén polgára volt, azé a városállamé, ahol Dionüszosz isten kultuszából a tragédia műfaja is megszületett. Férfikorában harcolt a perzsa támadók ellen vívott nagy csatákban Marathónnál és Szalamisznál, majd megérte városának a perzsa háborúk utáni évtizedekben bekövetkezett fénykorát. Már életében nagy elismerés övezte, ránk azonban közel száz tragédiájából csupán hét maradt fenn. Öregkorában Szicíliába utazott, ott is halt meg.

Athénban minden évben Dionüszosz ünnepén „tragikus verseny” keretében három költő mutathatta be darabjait. Mindegyik három tragédiát (egy ún. trilógiát) és egy vidám hangulatú szatírjátékot vitt színre. A bemutatókra az Akropolisz tövében lévő szabadtéri Dionüszosz-színházban került sor, ahol az isten szent ligete volt. A színház maradványai ma is láthatók.

A színház közepén lévő kör alakú térség a kar helye. Ezt mintegy a kör háromnegyedében a nézők ülőhelyei vették körül, egyedrészét pedig egy épület (palota vagy templom) homlokzatát ábrázoló díszlet zárta le, melyen kapuk voltak.

A klasszikus görög tragédia egyik feltűnő sajátossága a kar szerepeltetése. Azon túl, hogy a kar részt vesz a cselekményben, ún. kardalokat is előad, énekelve és tánccal kísérve. Ez egyszersmind a dráma tagolását is szolgálta, mivel az antik tragédia nem ismerte a felvonás fogalmát.

Aiszkhülosz Oreszteiája, az egyetlen ránk maradt görög tragikus trilógia. Három önálló, de tartalmilag egymáshoz kapcsolódó tragédiából áll, ezek az Agamemnón, az Áldozatvivőkés az Eumeniszek. (A trilógiához csatlakozó szatírjáték elveszett.) A költő a három drámában a mitikus argoszi uralkodóház, a Pelopidák mondakörének egy részét dolgozta fel. A királyi nemzetséget ősük szentségtörő vétke miatt szörnyű átok sújtja: gyilkos kézzel törnek egymás életére. Az első darab a Trója földúlása után diadallal hazatérő Agamemnón király pusztulását mutatja be. A második arról szól, fia hogyan állt érte bosszút a gyilkosokon, kiknek egyike saját anyja volt. A vérbosszú láncolata a harmadik darabban szakad meg: köszönhető ez az athéni állam jogrendjének, amelynek megteremtője maga Athéna istennő.

Az Oreszteia (mint a klasszikus görög drámák mind) versben íródott. A szöveg nagy részének versformája a hatos jambus, vagyis minden sor hat jambusból áll (a jambus egy rövid és egy hosszú szótagból összetevődő versláb). Különböznek ettől a kardalok: ezek versszakokra tagolódnak, amelyek sokféle, bonyolult felépítést mutatnak, s többnyire párosával felelnek meg egymásnak.

A trilógia bemutatója Kr. e. 458-ban volt Athénban, s a versenyen az első díjat nyerte el. Legújabb magyar fordítását Devecseri Gábornak köszönhetjük.

A leláncolt Prométheusz cselekményét egyedülálló módon csakis istenek cselekedetei alkotják. A darab hátterében a görög mitológia egyik jellegzetes motívuma áll: az egymást követő istennemzedékek harca a világ uralmának megszerzéséért. Ahogy Uranoszt fia, Kronosz győzi le, ugyanígy Kronosz uralmának is fia, Zeusz vet véget, hiába tesz még mindent az apa, hogy gyermekét már születésekor ártalmatlanná tegye. A tragédia szereplőinek viselkedését és szembenállását ugyanakkor nem pusztán csak a nemzedéki hovatartozásuk határozza meg. Prométheusz a titánok egyike, azaz Kronosz generációjához tartozik, de minthogy előre ismeri a jövőt, Zeuszt segíti tanácsával a titánok elleni harcban. A világ újrarendezésében azonban már nem hajlandó engedelmesen együttműködni, és szembefordul Zeusszal. Zeusz megbünteti ugyan, de hamarosan kiderül, hogy saját bukását csak úgy tudja elkerülni, ha ismét igénybe veszi majd Prométheusz bölcsességét. A darab konfliktusuknak azt a szakaszát ábrázolja, amikor Zeusz és Prométheusz egyaránt elzárkózik az őt ért igazságtalanságra hivatkozva a kibéküléstől, de előre vetődik annak a lehetősége is, hogy egymásrautaltságuk kompromisszumra fogja őket késztetni.

Nagyon valószínű, hogy a csak töredékekből ismert Megszabadított Prométheuszban ehhez a tragédiához kapcsolódva jött létre ez a kompromisszum, és a szintén csak töredékesen fönnmaradt Tűzhozó Prométheusszal együtt tartalmilag összefüggő trilógiát alkotott. Vannak azonban olyanok is, akik elsősorban metrikai érvek alapján vitatják, hogy A leláncolt Prométheusz valóban Aiszkhülosz műve lenne. Adatok hiányában bizonytalan az is, hogy mikor íródott a darab; többnyire a Kr. e. 440-es évek derekára teszik.

A művet Trencsényi-Waldapfel Imre fordította magyarra.

1900-ben G. U. Fauré, 1968-ban C. Orff írt operát a tragédia alapján. Külön érdekesség, hogy a német zeneszerző az eredeti görög szövegből állította össze a librettót.