Aiszkhülosz, Euphorión
fia, Eleusziszban született a Föld istennőjének szentelt városban. Ezer meg
ezer athéni polgár zarándokolt ide az istenség tiszteletére rendezett
ünnepekre. Az anyaföld és a termékenység eleusziszi kultusza együtt járt a
szőlőművelés megbecsülésével, tehát Dionüszosz kultuszával is. Mint már láttuk,
a görög dráma kapcsolatban állt a Dionüszosz-misztériummal, érthető tehát, hogy
ott, ahol Démétér papjai titokzatos szertartásokat folytattak, Aiszkhülosz
működése, tehetsége is misztikus magyarázatot kapott. Démétér papjai szerint a
szőlőben tevékenykedő Aiszkhülosz előtt maga Dionüszosz isten jelent meg, ő
biztatta drámák megírására.
Életéről nem sokat
tudunk. Napjainak sorát elmosták a könyörtelen századok. Ránk maradt töprengő
arcú szobrát is hiába vallatjuk. Ajka szigorúan zárt, nem árul el semmit.
Elszórt, töredékes feljegyzésekre utalhatunk csak.
A perzsa hadakon
diadalmaskodó nagy nemzedékből való, a sorsdöntő háborúnak maga is hős
katonája. Ez a világtörténelmet formáló háború életének mindvégig legnagyobb
élménye maradt. Sírfeliratát fogalmazva nem színházi sikerei jutnak az eszébe,
hanem a perzsák elleni háború:
Aiszkhülosz, Euphorión
fia nyugszik e kőnek alatta,
Géla kövér mezején ő az
athéni szülött.
Elmondhatja vitéz voltát
Marathonnak a berke
És ki tapasztalta: a
lobogóhaju méd.
A sírverse azt is
elárulja, hogy nem otthon, a fényes Athénban halt meg, hanem Szicília egyik
városában, Gélában. Önként vállalt száműzetésének valószínű oka az, hogy az
arisztokrata származású költő nem tudott lépést tartani hazája demokratikus
fejlődésével. Öregkori sértődöttségét talán a fiatal Szophoklész első sikerei
is elmélyítették.
Athén nem neheztelt
duzzogó fiára. A költő műve holtában is tovább élt. A „morzsák Homérosz gazdag
asztaláról” – ahogyan tiszteletre méltó szerénységgel nevezte tragédiáit –
tovább táplálták szülővárosát.
Állítólag kilencben
tragédiát írt és huszonnyolc ízben nyert pályadíjat. A sok mű közül ránk
mindössze hét maradt. Ebből három összefüggő trilógiát alkot, ez a görög
irodalom egyetlen ránk maradt teljes trilógiája: az O r e s z t e i a.
V. J. (Vitányi János †)
Ránk maradt drámái: Oltalomkeresők („Hiketidész”,,
V. sz. 490 közül); Perzsák; Heten Théba ellen („Hepta epi Thébasz”, 467);
Leláncolt Prométheusz; Oreszteia (Agamemnón, Áldozatvivők, Eumeniszek).
AISZKHÜLOSZ: PERZSÁK
(„Perszai”, i.e. 472.
Tragédia. Fordította: Csengery János 1903, Jánosy István 1962. Szereplők: 3
férfi, 1 nő, vének kara.)
A
Perzsák tárgya Xerxész hatalmas
hajóhadának csúfos szalamiszi veresége (i.e. 480) és így közvetve a görög
hősiesség és hazaszeretet dicsőítése. Aiszkhülosz a darab színhelyét Szuszába,
Perzsia fővárosába teszi, s a perzsák gyászában és kétségbeesésében mint
tükörben, igen hatásos módon mutatja be a görög nemzeti dicsőséget.
*
Xerxész,
a perzsa birodalom féktelen becsvágyó uralkodója, újabb hódító háborúba
kezdett. Nagy hajóhad és roppant sereg élén a messze Hellászba csatázik,
Athént, a szabad és gazdag görög várost akarja hatalmába keríteni. A hadra kelt
perzsa ifjúság ereje mérhetetlen, de az otthon maradottak szívét mégis félelem
tölti el. Vajon diadalt arat-e a dicső sereg? Kikerülheti-e a győzhetetlennek
vélt had az istenek cselvetését? Osztozik népe aggodalmában Atossza, az
anyakirálynő is. Baljóslatú álmot látott: álmában Xerxész egy perzsa és egy
görög nő nyakába jármot vetett, és szekerébe fogta őket. A perzsa békésen tűrte
az igát, de a görög föllázadt a megalázó zsarnokság ellen és levetette jármát.
A királynő komor sejtelmeit hamarosan valóra váltja a kegyetlen végzet. Szusza
népe gyászba borulva hallgatja a szomorú hírt: Szalamisznál az athéniek
szétverték Xerxész hajóhadát. A csellel félrevezetett perzsákat egy szűk
tengerszorosba csalták, s ott sorra végeztek az összetorlódott hajókkal. Nem
kerülhette el sorsát a Szalamisz melletti szigetre kitett csapat sem. A hellén
harcosok rajtaütöttek és levágták egy szálig. Győzött a görög, mert szabad
hazája védelmében segítették az istenek. Fut a perzsa, amerre lát; Xerxész is
ruháját megszaggatva menekül. A kétségbeesett menekülőket tovább üldözi a
balrost. Sokan éhen vesznek, másokat szomjuk oltása közben ér a halál. A befagyott
Sztrümón folyó jégpáncélja megolvad az átkelő sereg lába alatt, s az
elcsigázott vitézek tömegével pusztulnak el a jeges habok közt. Az ország népe,
amely Xerxész atyja, Dareiosz idejében a béke áldásait élvezte, most a vesztett
háború keserveit nyögi. Oda a trón hatalma, oda a perzsa dicsőség. A gyászos
jajveszékelésre Dareiosz kikél sírjából. Elborzadva hallgatja, milyen szörnyű
csapást zúdított hazájára az elbizakodott és nagyravágyó király. De még nincs
vége a megpróbáltatásnak. Dareiosz megjósolja, hogy Xerxész boiót földön táborozó
katonáira is pusztulás vár. Csak akkor lehet boldog a perzsa, ha nem visel
többé hadat a görögök ellen. A serege maradványaival hazatérő Xerxészt hívei
kétségbeesetten, zokogva fogadják. S ő semmit sem tud mondani vigasztalásukra.
Elveszett az ifjúság színe-virága, a messze földön híres harcosok hellének
ezektől estek el. Gyászba borult a perzsa föld.
A
ránk maradt görög tragédiák közül a Perzsák az egyetlen, amelynek cselekményét
írója nem a mitológiából, hanem a történelemből merítette. Színre került nyolc
évvel a szalamiszi csata után, amelyben Aiszkhülosz maga is vitézül harcolt.
Később, Szicília királyának kívánságára Szürakuzában is bemutatták.
Magyarul
a Perzsákat 1913-ban játszották
először Kolozsvárott Janovics Jenő rendező antik ciklusának keretében, és
ugyanekkor a budapesti Nemzeti Színházban. (Atossza itt Jászai Mari volt.)
K. Á. (Kreuss Ágnes)
AISZKHÜLOSZ: LELÁNCOLT
PROMÉTHEUSZ
(„Prométheusz deszmótész”,
i.e. V. sz. közepe. Tragédia. Fordította: Zilahy Károly 1861, Csengery János
1903, Trencsényi-Waldapfel Imre 1962. Szereplők: 4 férfi, 1 nő, Ókeanosz
leányainak kara, allegorikus alakok.)
A
hatalom és a szellem, az erőszak és az igazság ősi harca elevenedik meg
Prométheusz sorsában. A zsarnok Zeusszal szembeszálló hősre mérhetetlen
megpróbáltatások várnak, de méltatlan megaláztatásában sem ismer megalkuvást.
*
Zeusz,
miután Prométheusz segítségével legyőzte az ellene lázadt titánokat és atyját,
Krónoszt a Tartaroszba vetette, az istenek fejedelmévé lett. Mint a világ
fölötti uralom új birtokosa, minden figyelmét és erejét hatalmának
megszilárdítására fordította. A gyámoltalan, állati sorban tengődő emberekre
ügyet sem vetett, sőt, azt tervezte, hogy elpusztítja az emberi fajt és újat
teremt helyette. Prométheusz szíve azonban megesett a pusztulásra szánt
emberiségen, és meghiúsította a kegyetlen tervet. Lelopta a halandók számára az
égből a tüzet, mesterségre, tudományokra, művészetre oktatta őket, és hogy a
halálfélelem gyötrelmeitől megszabaduljanak, szívükbe ültette a reményt.
Zeusz
kegyetlen bosszút áll az isteni szándéknak ellenszegülő titánon. A föld
véghatárán, a Kaukázus kietlen vidékén megbilincselve egy sziklához szegezteti.
Ott senyved iszonyú kínok közt az emberek pártfogója, az irgalmas szívű,
előrelátó titán. Az egész föld siratja a boldogtalant. Még a rettentő büntetés
végrehajtója, Héphaisztosz is megszánja kegyetlen sorsát. Csak a hatalom és az
Erőszak, Zeusz e két rideg hóhérlegénye nem indul meg gyötrelmei láttán.
Prométheusz rendíthetetlenül szilárd lélekkel tűri a szenvedést. Birtokában van
egy titok, amelynek ismerete nélkül Zeusz nem őrizheti meg trónját. Jöjjön
akármi, ő ezt a titkot nem árulja el mindaddig, amíg az istenek ura fel nem
oldozza bilincseit és meg nem követi az elszenvedett gyalázatért. Hiába kérleli
titáni rokona, Ókeanosz, hogy engedjen Zeusznak, Prométheusz nem hajlik meg a
zsarnoki hatalom előtt. Tudja, hogy el fog jönni a szabadító. A rettenthetetlen
hős, aki majd kimenti az emberiség jótevőjét szenvedései poklából, Iónak,
Inakhosz király szerencsétlen leányának sarjadéka lesz. Ió is Zeusznak
köszönheti balsorsát. Zeusz szemet vetett a szép királylányra, de féltékeny felesége,
Héra, tudomást szerezve erről, tehénné változtatta, és szüntelenül hajszolja,
üldözi. A boldogtalan szűz bolyongása során elvetődik Prométheusz gyötrelmeinek
helyére is. A titán résztvevő szavakkal fogadja és megjósolja neki, hogy bosszú
bujdosás után a Nílus partján új hazát és nyugalmat lel.
Zeuszt
aggasztja az uralmát fenyegető titok. Mindenáron meg karja tudni
Prométheusztól, hogy ki fog trónja ellen törni. Elküldi hozzá Hermészt, aki
fenyegetésekkel próbálja szóra bírni az elgyötört titánt, de Prométheusz erre
sem törik meg. Csak sújtsa még kegyetlenebb büntetéssel Zeusz, taszítsa a
Tartarosz mélyébe, küldje rá a máját marcangoló borzalmas saskeselyűt, ő nem
hódol be a hálátlan zsarnoknak. S mikor a fenyegetések valóra válnak, félelem
nélkül, rendületlen szívvel fogadja az iszonyú villámcsapást, amely sziklástul
a mélybe dönti.
A
Leláncolt Prométheusz első darabja
egy trilógiának, amelynek másik két része elveszett. A második darabnak, a Megszabadított Prométheusznak tárgya a
titán kiszabadulása és megbékélése Zeusszal. A harmadik rész, a Tűzhordó Prométheusz, a hősnek mint a
tűz istenének megdicsőülését, és a Prométheia-ünnepek keletkezésének történetét
tartalmazta.
K. Á. (Kreuss Ágnes)
AISZKHÜLOSZ: ORESZTEIA
(„Oreszteia”, i.e. 458.
Tragikus trilógia. Fordította: Csengery János 1893, Devecseri Gábor 1962.)
Aiszkhülosz
művészetének legkiemelkedőbb alkotása és egyben az ókori irodalom egyik legcsodálatosabb
remeke az Oreszteia. Az argoszi uralkodóház megrendítő sorsát viszi benne
színpadra a költő. A szerencsétlen királyi családot kegyetlen csapásokkal
sújtja a balszerencse. Az ősök bűne megsokszorozódva hull vissza az utódokra. A
büntetés után azonban elkövetkezik a kiengesztelődés ideje is, balszerencse
üldözte család sora jóra fordul. Az égi hatalmak az emberek mellé állnak, és
békésebb, derűsebb kor köszönt a világra.
I.
AGAMEMNÓN
(„Agamemnón.” Szereplők:
4 férfi, 2 nő, argoszi vének kara.)
Tíz
éve már, hogy a két Atreusz-ivadék, Menelaosz, Spárta uralkodója, és Agamemnón,
Argosz királya, seregével Trója ellen indult, megbüntetni a trójai királyfit,
Páriszt, Helénának, Menelaosz szépséges feleségének elrablása miatt. Az
áldatlan háború tengernyi vészt és megpróbáltatást hozott a harcosokra.
Mindez
régen történt. Most azonban vége már a vérontásnak. Az egész Hellászon
keresztülragyogó jelzőtüzek viszik hírül Argosz népének, hogy Tróját bevették a
görög harcosok. A nép öröme határtalan. Agamemnón felesége, Klütaimnésztra, a
férfilelkű, vérmes természetű királynő látszólag együtt örvendezik
alattvalóival. Áldozattal köszöni meg az isteneknek, hogy férje és honfitársai
mellett álltak a harcban, és készül Agamemnón fogadtatására. Lelke mélyén
azonban már érik gyilkos terve. Szeretője, Aigiszthosz kedvéért és bosszúból
Iphigeneia haláláért (l. Euripidész: Iphigeneia
Auliszban) meg akarja ölni férjét.
Agamemnón
diadalmenetben vonul be Argoszba. Mint fény nyomában az árnyék, ül mögötte a
diadalszekéren kedvelt rabnője, Kasszandra, a szerencsétlen sorsú trójai
királylány. Argosz vénei őszinte szeretettel fogadják a királyt. Felesége
díszes bíbor szőnyeggel borítja be lába előtt a palota lépcsőjét, és álnok
kedveskedéssel üdvözli. Neki azonban terhes ez a pompázó tisztelet, és csak
hosszas unszolás után lép a vérpiros szőnyegre. Örömébe aggodalom vegyül. Nem
nézik-e irigy szemmel ezt a fényes ünneplést az istenek? Gondterhelt szívvel
megy be rég látott otthonába. Távozását Kasszandra szótlanul, megrendülve nézi.
Baljóslatú sejtelmek gyötrik. Elborzadva áll az argoszi palota előtt, mely
annyi szörnyűségnek volt már színhelye. Itt csábította el Agamemnón apjának,
Atreusznak feleségét Thüesztész, az alattomos fivér, itt állt Atreusz szörnyű
bosszút a hitszegésért, amikor Thüesztészt saját fiainak, Aigiszthosz
bátyjainak húsával vendégelte meg, s innen indult utolsó útjára Iphigeneia,
hogy élete árán nyisson utat Trója felé a görög hajóknak. Kasszandra látnok
szemei előtt nem marad rejtve az a gaztett sem, amely most történik a falak
mögött. Iszonyú látomását világgá kiáltja: a királyi házban megbúvó árulás most
veszejti el a ház urát.
De
elérkezett a jósnő végórája is. Eldobja papnői dobját és koszorúját, letépi magáról
a papnői ruhát, dísztelenül, komor méltósággal lép be a palota kapuján, ahol várja
a kegyetlen halál. Búcsúzóul még jóslatot mond: a gyilkosokat utol fogja érni
az istenek büntető keze, Oresztész, a királyi pár Phókiszban nevelkedő fia,
megtorolja a szörnyű bűnt. A palotából Agamemnón jajkiáltása hallatszik, majd
kitárul a királyi ház belseje; ott fekszik Agamemnón és Kasszandra holtan. Mellettük
áll Klütaimmnésztra, kezében vértől csepegő kard, homlokán és ruháján
vércseppek. Most már nem alakoskodik, nem rejti hízelgő szavak mögé gyilkos
szándékát. Fennhéjázó kérkedéssel vallja meg, hogy az ő kezétől pusztult el a
király és a boldogtalan trójai leány. Nem törődik vele, hogy szörnyű tettét
dicsérik-e, vagy gyalázzák. Megbosszulta férjén kedves gyermeke, Iphigeneia
halálát, és a bosszú gyönyörét édesebbé tette számára az, hogy a gyűlölt
Agamemnónnal együtt veszett el kedvelt harci zsákmánya, a trójai prófétanő.
Királyi díszben jelenik meg a hitvesi vérrel szennyezett Klütaimnésztra
nyomában hitvány szeretője, Thüesztész életben maradt harmadik fia,
Aigiszthosz. A gyilkos királynő az ő nevében is bosszút állt. Megtorolta Atreusz
fián bátyjai szörnyű vesztét. Argosz véneit fellázítja a gyáva csábító gőgös
dicsekvése, fenyegetéseire fenyegetéssel válaszolnak, már-már összecsapnak
Aigiszthosz fegyvereseivel a felbőszült vének, de Klütaimnésztra nem engedi
újabb vérontással tetézni a bajt. Hadd csaholjon a lázongó tömeg, Argosz új
királya Aigiszthosz marad.
II.
ÁLDOZATVIVŐK
(„Khoéphoroi.”
Szereplők: 4 férfi, 3 nő, Klütaimnésztra szolgálóinak kara.)
Hat
év telt el azóta, hogy Agamemnónt palotája előtt a sírba letették. Trónját a
házasságtörő Aigiszthosz bitorolja, aki gyilkos ágyasával, Klütaimnésztrával,
dölyfös zsarnokként sanyargatja Argosz népét. Ők ketten dúskálnak a rabolt
királyi javakban, míg Agamemnón leánya, Elektra mint megtűrt cseléd sínylődik
mellettük.
De
a rossz lelkiismeret kínjai elől nincs a bűnösnek menekvése. Klütaimnésztrát
éjszaka nem hagyja nyugodni a bűntudat. Azt álmodja, hogy sárkányt szült, s ez
melléből szoptatás közben bőven megszívta magát vérrel. Ki más küldhette rá e
gyötrelmes álmot, mint Agamemnón túlvilági véres árnya. A gyilkos asszony
megrettenve baljós látomásától Elektrát küldi a király sírjához, hogy
áldozattal engesztelje meg haragvó szellemét. De Elektra a sírnál nem engesztelésért,
hanem bosszúért fohászkodik. Könyörögve borul le az alvilág ura előtt, küldjön
iszonyú romlást a bűnösök fejére, vezesse haza Oresztészt, mentse meg Argosz
gyászba borult földjét. Áldozás közben hajfürtöt talál a síron. Ez nem
származhat a gyilkosoktól, csak Oresztész helyezhette oda.
Valóban
Oresztész volt, aki így rótta le kegyeletét atyja emlékének. Megérkezett hát a
várva várt szabadító. Apollón isten küldte azzal a szigorú paranccsal, hogy
álljon bosszút Agamemnónért, ne ismerjen kíméletet, pusztítsa el a bűnös
Aigiszthoszt és hitvány ágyasát. Elektra ujjongva fogadja a rég látott fivért,
s a két testvér Püladésszel, Oresztész hűséges kísérőjével felkészül az
igazságtevésre.
Ezután
Oresztész és Püladész vállukon úti poggyásszal, mint messze földről jött
vándorok kopogtatnak a királyi palota kapuján. Aigiszthosz nincs otthon,
Klütaimnésztra fogadja őket. Vele közlik a megtévesztésül kieszelt álhírt, hogy
Oresztész meghalt, s hamvait nevelője Phókiszban őrzi. Klütaimnésztra, a
tettetés mesterasszonya, mély megrendülést színlel a hír hallatára, de lelke
mélyén határtalan örömet érez. Nagy sietve hírnököt meneszt a távollevő
Aigiszthosz után: azonnal jöjjön haza, és osztozzék a jó hír okozta örömben. Aigiszthosz
azonban nemhiába fogadja kétkedéssel Oresztész halála hírét; alig lépi át a
palota küszöbét, az ifjú hős kardja lesújt rá, és véget vet bűnös életének.
Klütaimnésztrát gyászos jajkiáltás riasztja fel: a halottak ölnek elevent! A
gyilkos asszony kétségbeesésében először fegyvert akar ragadni, majd
kegyelemért könyörög Oresztészhez. Az anyai könyörgéstől Oresztész megtorpan
egy pillanatra, de azután erőt vesz magán, és a palotába hurcolt Klütaimnésztrán
kíméletlenül végrehajtja Apollón isten parancsát.
Argosz
népe ünnepli a szabadítót, a zsarnokok bátor bíráját. Oresztész szívét azonban
önvád marcangolja. Úgy érzi, súlyos bűnbe esett, anyagyilkos lesz ezentúl a
neve. Rémes nőalakok jelennek meg előtte, az Erinüszek, a bosszúállás fertelmes
istenasszonyai. Kétségbeesve menekül előlük Püthóba, Apollón jóshelyére, hogy
ott megszabaduljon gyötrelmeitől.
III.
EUMENISZEK
(„Eumenidész.” Szereplők:
2 férfi, 3 nő, Erinüszek kara és néma személyek.)
Apollón
kegyesen fogadja az Erinüszek elől hozzá menekülő Oresztészt. Üldözőit bódító
álommal béklyózza le, kezéről lemossa anyja rátapadt vérét. Résztvevő szavakkal
biztatja, késedelem nélkül menjen Athénba, ahol a város istennője, Pallasz
Athéné kezéből elnyeri a teljes megtisztulást.
Alig
indult el Oresztész, megjelenik a öld alól Klütaimnésztra szelleme. Felriasztja
az alvó Erinüszeket, ébredjenek, és induljanak az anyagyilkos szökevény után. A
kábulatából felocsúdó asszonyi szörnyeket vad haragra gerjeszti, hogy a
biztosnak látszó zsákmány Apollón segítségével kicsúszott kezükből. Dühükben az
isten ellen fordulnak. Átkozódásuk azonban hatástalan marad. Apollón továbbra
is tántoríthatatlanul Oresztész mellett áll.
A
bősz Erinüszek Pallasz Athéné temploma előtt érik utol Oresztészt. Éppen az
istennőhöz fohászkodik, adja vissza lelke békéjét, szabadítsa meg a fúriáktól.
Pallasz Athéné igazságosan akar dönteni Oresztész sorsa felett. Összehívja
Athén bíróságát, Az Areiopagoszt. Részletesen kihallgatja az anyagyilkossággal
vádolt ifjút és vádlóit, az Erinüszeket. Mindkét fél meghallgatása után
születik meg az ítélet. Pallasz Athéné, az új isteni nemzedék tagja szemben áll
azzal a régi istenek (pl. az Erinüszek) képviselte ősi felfogással, amely a
vérrokonságot mindennél előbbre helyezi, és a vérrokon halállal való büntetését
akkor is tiltja, ha az egyébként rászolgált a halálra, vérrokonnak pedig csak
az anyai rokonságot tartja. Ezenkívül, mint Zeusz nem anyától született leánya,
a férfit pártolja a nővel, az apát az anyával szemben. Ezért ő is Oresztész
mellé s ezzel az új, apai jogú társadalom erkölcse mellé áll. Minthogy a bírák
szavazatai egyenlő számban szólnak az elítélés és a felmentés mellett, az
istennő szavazata a vádlott javára dönti el a pert. Oresztész szabad, elmúlt
fejéről az átok, végképp megmenekült az Erinüszektől, ezek kénytelenek
beletörődni az ítéletbe, vereségükért azonban Pallasz Athéné kedves városán,
Athénen akarnak bosszút állni. Az istennő békítő szavakkal fordul hozzájuk.
Nyugodjanak meg, vessék ki szívükből az ártó szándékot. Inkább segítsék az
athéni népet; áldani fogja őket a város minden lakója. A szelíd rábeszélés erőt
vesz a bosszú istennőinek zord indulatain. Pallasz Athéné híveivé szegődnek.
Nevüket is megváltoztatják, s ezentúl Eumeniszeknek, jószívűeknek nevezik őket.
Megbékélt, derűs lélekkel zengik dalukat, amely áldást hoz a béke és a haladás
új korszaka előtt álló Athénre.
Magyarul
az Oreszteiát 1912-ben játszották
Kolozsvárott, Janovics Jenő rendező antik ciklusának keretében. Nevezetes
modern előadása volt 1956-ban, a párizsi Marigny Színházban Jean-Louis
Barrault-val a főszerepben.
K. Á. (Kreuss Ágnes)
Forrás: Színházi kalauz.
Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése