Esik eső, csak úgy szakad,
hadd essék!
Az irigy ősz, azt akarja,
hogy ne töltsem tenálad a
ma estét.
Látod még a szélnek is szólt
a kaján.
Fölbujtotta, hogyha megyek,
állítson le, rohanjon meg
az utcán.
De én a nagy irigységen
kacagok.
Fölveszem a kabátomat,
fölgyűröm a galléromat,
s indulok.
Van már villany, nem lépek
a tócsákba.
Mint tavaly még – nem süllyedek,
nem ülök el bokáig a
nagy sárba.
Döngölt, köves út vezet már
hozzátok,
nincsen rajta hepe-hupa,
- ólálkodó gider-gödör,
vájt árok.
Nem gondolok az esővel,
sötéttel!
Elindulok, s fütyörészve
nézek szembe a futkosó
felszéllel…
Esik eső, csak úgy szakad,
hadd essék!
Bármi legyen, bármi essék,
Máriám, én nálad töltöm
az estét.
Forrás: Szívünk szerinti
törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése