Enyhén emelkedő,
szelíd dombon állok.
Jobbfelől az országút fut,
mellette egy árok.
lent, a domb tövénél
a Rácvölgye fekszik,
lapályos, sík, gazdag dűlő –
regével dicsekszik.
Hogyha erre járok,
mindig meghallgatom,
mit susog e határ és e
domborodó halom.
Negyvennyolcról regél
igaz történetet:
gyűlöletről, szeretetről
mond nékem éneket.
Negyvennyolcról regél,
arról az időkről,
mikor mint a csikasz csorda
a nádas sűrűből
reánktört az ellen,
császári intésre,
hogy fölfalja szabad hazánk
s megegye „ebédre”.
Hallom, amint mondják,
mesélik a rögök,
hogy szállt részeg kurjantásuk
végig a táj fölött.
Hallom, amint mondják,
mesélik a hantok:
vérre vágyón jött a szerb,rác,
forgatva a kardot.
De nemcsak ezt hallom,
hisz nemcsak ezt mondják,
azt is mondják, hogy szállt síkra
egész Magyarország
és hogy csapott közé
tengernyi zsoldosnak,
hogy zúzta, hogy irtá magját
a reárontóknak.
itt is, ahol állok,
s lentebb is a völgybe
hullt a vére ordas rácnak
patakzón ömölve.
A kaszáktól nem rozs,
test dőlt rendre, sorra:
hazát védő
parasztoknak
halál járt nyomukba.
Nagy János, Simon Pál
és még néhány előd,
itt ásott sírt szerbnek, rácnak,
örökös temetőt.
E dombot azóta
hívják Rácdombjának,
e völgyet is azótátólé
keresztelték „Rác”-nak.
Én a késő utód
meghatódva állok,
s idézem a honfiakat,
a győztes csatákat.
És amíg az alkony
békésen érkezik,
őszi csendben hallgatom ki
szívem veréseit.
Azt dobogja, veri:
készülj fel a harcra,
s hogyha támad, sújts le méltón
minden bérelt gazra,
hogy a hazád annak,
aki orvul törne,
legyen örök, hűvöslő, mély
országos „Rácvölgye”.
Forrás: Szívünk szerinti
törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése