jöttek velünk, mutatták lelkesedve,
mint új játékait a csöpp gyerek, -
a kemencét s darut, amint emelte
sas karma közt a rozsdás vas-hegyet.
Henger zúgott. Öntecs futott ragyogva,
hátán himbált, nyújtózkodott a láng.
Igazították bizton mosolyogva,
s az perdült-fordult – mintha harcsa ráng.
Csak szótlan néztem az anyag s az ember
harcát. Mily lelkesítő küzdelem!
A szívem megtelt vággyal, szerelemmel:
tüzével zúgjon, szálljon énekem!
Szerettem volna hévvel elkiáltni,
hogy forrna tőle jobban még a vas:
Dicső dolog e harcot állni,
keményen,m int távol Phönjang alatt!
Nőtt, áradt bennem egyre már a dallam,
fegyverként csendül – éreztem a rím,
s hogy harcuk zúdul mindegyik szavamban,
győzelmük csillan versem szárnyain!
Forrás: Szívünk szerinti
törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése