Juhász Gyula: Fák

Oly mozdulatlanul nyugodtak

a kerti fák az őszi fényben.

Talán a nyárról álmodoznak,

csak egy levél hull néha szépen.

Az élet csöndje ez a béke,

a nyugalom e nagy tenyészet,

örök erők szent szövedéke,

lehullt levél én, elenyészek.

Avar leszek majd az avarban,

míg fölöttem a fiatal fák

a lombjaikat diadallal

az örök égnek fölmutatják.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 54. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

József Attila: Fák

Puha szántások esővert, leves

gerezdjei között

csüggedten várják a fák a sebes,

apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefelé konyul,

törzsük vizes, ragyog.

Ki írta állnak – gyorsan alkonyul,

s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak

mind: hántatlan dorong.

Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,

zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük

az elmálló talajt.

Nedvük sebesen kering, tüdejük

még zörren, még sóhajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák,

S a tág ég tiszta, nagy –

reggel az erkölcs hűvös, kék vasát

megvillantja a fagy.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 53. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Csanádi Imre: Virágok példája

Anyám, szegény, mikor főlehajtva

belépett az elárvult udvarra,

húgom, szegény, mikor vánszorogva

követte a kietlen romokba,

az otthonba, mely immár nem otthon,

csak őrjítő pusztulás, mocsok, lom,

fenyegető kínlódás csak, éhség –

rémlett, már a halál feni kését.

Hanem elöl, a tiprott kiskertben

feszengtek a színek üde-telten;

dögök közül,v érből, ürülékből

fejüket szűz nárciszok szegték föl,

havas, lenge csillagként, a napra

bíborcsipkés szájukat forgatva,

és jácintok, jácintok, az égnek

feleselő ezüsthamvas kékek,

s délceg tulipánok, piros-sárga

sávjaikat gyújtva a világba:

hogy’ lobogtak mind-mind hogy’ nevettek

csókjára az örök Kikeletnek!

Ó, növények, naiv bizodalma!

nyújtván boldog ujjat a magasba,

jelentkeznek: itt vagyunk ám! élünk!

romlásból is életet remélünk! –

Gyöngéd példák, virágok, ti duzzadt

reménységek, - egyetlen vigasznak

ti jöttetek csillogdálva, csak ti,

a tántorgó családot fogadni.

Komor képek az elmét kikezdték, -

ti voltatok egyetlen kedvesség,

kis virágok, satnyán is mosolygók,

emberhitet hirdető heroldok,

korcs nárciszok, koldus százszorszépek,

virágai csúfságnak, pörnyének,

de virág mind, s mind a fény felé tör,

minden ellen,m aga-erejéből…

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 51-52. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Vészi Endre: Virágok lázadása

Virágok lázadása

égővörösek kékek

az őszi ködbúrában

mit izzó wolframszálak

mint éjben fénycsövek

kontrasztanyag a testben

tüdőben és gyomorban

világító gyíkok

halak foszforeszkálók

tengerfenék homályban

jelek a sötét ellen

a mélyben és magasban

a korom bársonyában

a dércsillámos földön

madárbénító fagyban

mint izzó wolframszálak

mint éjben fénycsövek

a csomósodó ködben

virágok lázadása

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 51. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.