1.
Eszembe jutsz te, s e gyenge érzés
Kedvre gerjeszt édes lángra gyujt.
Ah milly irigy hozzám a mord végzés!
Illy szempillantást-is ritkán nyújt.
Rám tódulnak, a búslakodások,
Ifjúságom napja bé- borult;
Vígan töltek egy két pillantások
De esztendők búsan, s komorul.
2.
Mihelyt szivem Ámort esmérhette,
Tsak te érted gyulladt kebelem;
A Barátság Lelkem hevitgette,
És még többször a hív szerelem;
De hol vagynak a szép boldogságok?
El- téptek a sorsnak karjai,
Kevés öröm sok szomorúságok
Voltak mindég éltem társai.
3.
Ne nézz búsan illy sok gyötrelmimre
Kedves Lányka! szüntesd könnyedet,
Nem bánatra, hanem vígörömre
Alkotott a végzés Tégedet,
Felejtsd el! oh! felejtsd el örökre
Az órákat mellyek nincsenek
Az Egek illy szörnyű gyötrelmekre
Még talán enyhítést öntenek.
4.
Ah majd egykor a bú éjszakáján
Nekünk is el tetszik csillagunk,
Akkor kedves! az élet pályáján,
Mint hív párok ballagunk,
Hív érzésre, s örömre olvadva.
Áldjuk együtt a szent végzetet:
Hogy annyi sok kínon által adva,
Végre egymás karjába vetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése