A Szent Bonaventura nyomda kéziszedőterme
-
A Szent Bonaventura könyvnyomda kiadása, Kolozsvár, 1930. -
Elfáradt
embertestvéreimnek küldöm ezt a könyvet. Akiket elcsigázott az élet.
Szenvedőknek. Szegényeknek. Kétkedések kínjai között verődőknek. Boldogság-keresőknek.
- Ezt írja P. Trefán Leonard könyve előszavában.
Sorozatos
elmélkedéseket, lelki olvasmányokat tartalmaz ez a százhatvan oldalas könyv,
melyet ízléses kiállításban adott ki a kolozsvári Szent Bonaventura
könyvnyomda.
Érdekes,
különös, ritka könyv. Érdekes, mert igazságokkal s az embert érintő kérdések
legnagyobbikával: a boldogság kérdésével foglalkozik. Különös és ritka, mert
alig lehet ma könyvre akadni,mely ennyi emelkedett elragadtatással, ennyi
lelkes, derűlátó jósággal szólna az emberekhez.
A
szerző pap, egyszerű barna csuhát viselő szerzetes, akinek neve azonban kevesek
előtt lehet ma Erdélyben ismeretlen. Vigasztaló, bátorító, jóságos barát, aki
az assziszi nagy Szent tanításait szívta magába s most azokkal simogatja a
szenvedők, szegények, kétkedők és minden boldogság-keresők lelkét. Eszköze a
toll, mellyel jól tud bánni. Mondatai általában rövidek és egyszerűek,
világosak és kifejezőek. De néhol igaz páthosszal lendülnek magasra és
díszesen, színesen omlanak vissza, mint napfényben a szökőkút vízbokrétája. -
Bekezdéseket tudnék idézni, melyek olyan lendületesek, olyan tősgyökeres
magyarsággal és biblikus zamattal megírtak, hogy prózában írott költeményekként
hatnak.
A
kötet öt fejezetre oszlik. Címeik: A természet, Az ember, A kultúra, A kereszt,
A kereszt tanítványa.
Engem
legkülönösebben az első rész fogott meg absztrakt dolgokat kizáró, egyszerű,
természetes bájával. S bizonyára jól sejtem, hogy a szerző szívéhez is ez a
természetről szóló rész állott legközelebb. A világ szépségeit tanít észrevenni
ez az első fejezet. Fűben, fában, virágban, kőben, éneklő madárban meglátni
Isten gondolatait és Isten szeretetét. A kegyelem állapotában örök vidámsággal,
kicsorduló szeretettel és örvendező nyugodtsággal járni a földön. Ó, boldogság
ez, napsugaras, örök ifjúság, ősi mély kultúra, izmos őserő és végtelen
gazdagság! A szívet kitáró együgyűségben megtalált legnagyobb bölcsesség: Szent
Ferenc madaraktól körülrepdesett, hétszáz éves ölelő gesztusa...
A
többi négy fejezet már spekulatívabb. De lényegi vonásaikban ugyanolyanok, mint
az első. Beszélnek a lezüllött emberről s a mai hamis, megbukott európai
kultúra helyett a keresztényi, szentferences kultúra magvait akarják elvetni.
Egészséges irodalmat, egészséges művészetet követelnek. Az utolsó rész oldalait
majdnem epikus hang színezi: Szent Ferenc-legendákat mesél el a szerző,
elmondja két virágszál történetét, melyet ő hozott haza Carceriből, egy magyar
fiú sírjáról az erdélyi édesanyának; leírja Tomori Pál életét és mesteri rajzát
adja egy bekecsi kirándulásnak, melynek szimbolikus távlatot ad. A Bekecs
oldalán pihenő honvédek sírjánál lejátszódó jelenet leírása feledhetetlenül
megkapó.
A
könyv módszere általában apodiktikus, kijelentő. Nem bizonyít, csak állít, de
azt a meggyőződés teljes súlyával és a feltétlen elfogadtatni akarás erejével
teszi. Nem vitairat ez a könyv, hanem tanítás. Nem magyarázat, hanem
kinyilatkoztatás. Bán is lenne vitába szállni ilyen írással, mely ekkora
szeretettel közeledik a lélekhez s ekkora önfeledt hévvel akarja felvidámítani
és boldogságra vezetni az egyetemes csődbe futott világot. Nagyon kell
szeretnünk azt az embert, aki így tud szeretni s akinek munkája bizonyára sok
szegény léleknek nyújt vigaszt és felfrissülést.
És
ha lenne talán, aki a P. Trefán Leonárd könyvének egyes fejezeteire azt
mondaná:
-
Hiszen ezt a tanítást unalomig hallotta már! -, ... azt felelném neki:
-
Nem az a fontos, hogy hallottad-e már, hanem hogy megtartod-e?
(Forrás:
Dsida Jenő: Út a Kálváriára - Válogatott versek és prózai írások, Vigilia Bp.,
1985.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése