Ó, mennyi halott járt e régi házban…!
Idegenek, kiknek már híre sincsen,
s megbékélt ősök, kiknek keze hányszor
motoszkált itt a záron és kilincsen…!
… Hajnal felé, mikor az éjszakától
a fény elválik és oszlik az árnyék,
úgy érzem néha: látogatni voltak,
és most mentek el tőlem nagyapámék…
Vasárnap is, ha álmos délutánján
egy régi könyvet lassan forgatok,
megreccsen asztal, szekrény… föltekintek:
és ki sem nyitva ajtót, ablakot,
valakik mintha állnának előttem…
rám néznek, és tán bólogat fejük.
… Jó, hogy nem látom, s szavukat sem értem,
hogy nemsokára elmegyek velük…
Forrás: Győri Szemle XIV. évf. 1943.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése