2016. jan. 25.

József Attila: Fák






Puha szántások esővert, leves
gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefelé konyul,
törzsük vizes, ragyog.
Ki írta állnak – gyorsan alkonyul,
s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
még zörren, még sóhajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák,
S a tág ég tiszta, nagy –
reggel az erkölcs hűvös, kék vasát
megvillantja a fagy.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 53. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése