Itt kuksolok a szilvafák között,
kakukkolgat a hamvas szerelem,
kakukkolgat. A berekháti köd
pamutpapucsban lépdel szívemen.
Elültem, mint az öreg szúnyogok,
Összébb simul a szittyó meg a nád,
hever lábamnál a szél és morog;
borzas a szőre. Sóhajt a világ.
Tégla a boglyán, öklöm fejemen, -
egy margarétán búsulnék magam,
tőkés világ kamatja életem
s – vén görbe bú – munkám is lombtalan.
Csak bámul göbbedő hodály alól
a barna kapa hűvöslő nyele –
Ökörnyál után ugrik a bokor,
zsibongva rebben száraz levele.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 44-45. old. – Népművelési Propaganda Iroda
1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése