Amint karácsonynak, éppúgy húsvétnak is megvan a maga
gyermek-romantikája. A régi húsvét-várások hangulata sok-sok esztendő múlva is
visszajár az ember lelkébe és olyan jó volna, ha a meg-meglendülő friss tavaszi
szél az elmúlt gyermekkort vissza tudná varázsolni. A húsvét sajátos
hangulatában - a feltámadási fáklyás körmeneten s a szentelt kalács és
sonka-reggelin kívül - nagy szerep jutott a kis nyuszinak és a neki
tulajdonított piros tojásoknak is.
Nagy Isten, mekkora volt az izgalom, mikor a nyuszikának
elkészítettük a jó puha fészket és húsvét napfényes reggelén kiszedtük abból a
szebbnél szebb hímes tojásokat! Voltak közöttük házilag készült, egyszínű piros
tojások, de voltak remekbe sikerült, írott tojások is, valódi paraszti kezek
avatott munkája.
Akkoriban sokat törtem a fejemet, hogy miképpen háláljam meg
a kis nyulacskák irántam való jóságát, de sehogyan se jött szerencsés
gondolatom. Most evvel a kis cikkel próbálok viszonzást nyújtani nekik: hátha
lendítek vele jobb sorsra érdemes és erősen hanyatlásnak indult iparágukon.
A húsvéti hímes tojások ajándékozása, valamint a húsvéti
öntözködés, olyan ősrégi szokás, hogy kevés ember fejében fordul meg a
gondolat: miért éppen tojást ajándékoznak az emberek húsvétkor egymásnak?
Honnan eredhet ez a szokás, miben gyökerezik és mit jelent az érdekes
szimbólum?
Kissé különösen hangzik talán, ha az emberi fejlődéstörténet
egyes följegyzett adataira hivatkozunk, de feleletet egyedül ilyen módon
kaphatunk.
A tojás ajándékozása és a tojásnak, mint az élet eredetének
és szimbólumának tisztelete, Kínában például kétezer esztendős hagyomány.
Brahma vallása és az egyiptomiak hite szerint az egész világegyetem egy nagy
tojásban alakult ki és abból pattant ki minden létező. A közismert, ősi legenda
szerint Castor és Pollux is Léda istennő szentelt tojásából születtek.
Amint látjuk tehát, a tojáshoz fűződő szokások a mithoszokba
nyúlnak vissza; valamiképpen az életet, egészséget, jólétet és termékenységet
szimbolizálják. A magyar húsvéti szokásokat is ezekre kell visszavezetnünk.
Valószerű bizonyíték erre az is, hogy a tojással kapcsolatos szokások a tőlünk
egészen idegen és elszigetelt kultúrájú, avagy kultúrálatlanságú népeknél is
divatban vannak. Így például a hinduk, perzsák, kínaiak, és egyiptomiak nagy ünnepélyein
ma is tojásokat osztogatnak. A németországi Wormsban eszközölt ásatások
folyamán több kőkoporsó került napvilágra, melyek egyikében egy női csontváz
mellett szép díszítésű hímes tojást találtak. Ez sokféle magyarázatra adhat
alkalmat, de legvalószínűbb, hogy itt is valamelyes babonás szokásra,
hagyományos szimbólumra kell következtetnünk.
Az orosz népnél is számos tojás-babonát találhatunk.
Tojásokat dobálnak keresztül csűreiken és lakóházaikon, hogy tűzvész ellen
biztosítsák s ha mégis tűzeset támad valahol, tojásokat vetnek a tűzbe.
Dunántúli népszokás a göcseji mátkázás néven ismert
tojás-ajándékozás, mely abban áll, hogy az ifjú legény s a hajadon leány
hímes tojást ajándékoznak egymásnak s ennek az ajándékozásnak némi tréfás
eljegyzési színezete van. Legtöbbször házassággal végződik. A román között is
dívik ilyesféle szokás, csakhogy itt a legények ajándékozzák egymásnak a hímes
tojásokat. Ennek eredete abba a korba nyúlik vissza, mikor az ajándékozás a
pogány török ellen való bajtársi szövetkezést jelentette. Úgyszintén román
népszokás az úgynevezett pomana is: kis-húsvétkor (húsvét hétfőhöz egy hétre)
ételneműeket visznek az emberek elhunytjaik sírjához. Ezek között az ételek
között legfontosabb és elmaradhatatlan a tojás.
Így lehetne fölsorolni vég nélkül az adatokat, melyek a
kérdéses húsvéti szokás eredetére és jelentőségére vetnek világot. Minket
azonban főként a tojásfestés, illetve tojásírás érdekel, mely ezeken a babonás
alapokon felépülve, különösen régebben, egész népies iparművészeti ágat
jelentett.
A legszebb írott tojásokat talán nem a magyarok készítik, de
a magyar hímes tojásoknak egészen sajátos, különálló karaktere van, mely
ugyanazt a fantáziát és ugyanazoknak a motívumoknak szerepeltetését tükrözi,
mint a többi magyar népművészeti ágak.
Mert a tojás-írás művészete nem olyan egyszerű ám, mint
ahogyan látszik. Nagy sora és tudománya van annak!
Már magában véve az is érdekes, ha azt a sok tapasztalaton
alapuló leleményességet vizsgáljuk,amivel a nép a különféle szebbnél-szebb színeket
elő tudja állítani. Egész komplikált és körmönfont vegyész-tudomány foglaltatik
bennük. A sárga színt vadalmafa héjából, leveléből, hagymalevél főzetből, vagy
kökörcsin-virágból állítják elő. A barnát a vadkörte héjából, a zöldet a
bürökből, a kéket a lencséből nyerik. A fuxin, vagy fuxia egész színsorozatot
ád: vízben preparálva piros, szeszben zöld, de kék és lila színt is lehet kapni
belőle.
A tojásírást egyenesen és kizáróan erre a célra szolgáló
szerszámmal, a tojásíró késsel végzik. Írótoll szerű szerszám ez, melynek szára
belül viaszkos folyadékkal van töltve. Evvel a viaszkkal rajzolják fel a
különféle mintákat. Mikor aztán festékbe vetik a tojást, a megírott részek
fehéren maradnak. Az eljárást folytatni is lehet. Az így nyert alapszínre újabb
mintákat lehet rajzolni, a tojást újra festékbe, valami sötétebb színbe mártani
s most már ez a sötétebb szín lesz az alapszín s az előbbi, világosabb alapszín
fogja adni a másodszor rajzolt minták színét. Ezt az eljárást sokszor meg lehet
ismételni és a különféle minták valóságos színpompában fognak díszelegni. Az
alapszín persze mindig sötétebb lesz, végül is legtöbbször sötétlila,
sötétbarna vagy fekete. Csak arra kell ügyelni, hogy az alapszínezést mindig a
legvilágosabb színnel kell kezdeni és fokozatosan mártani az egyre sötétebb
tónusú festékekbe.
Ha pedig fehér alapszínt akarunk, az egész eddig leírt
eljárás után savanyú káposztalébe, vagy ecetbe kell áztatnunk a tojásokat.
A hímes tojások motívumai is megérdemelnek néhány szót. Ezek
a minták sokszor a legbámulatosabb fantáziáról tanúskodnak, sokszor pedig
egészen egyszerűek. Leggyakoribbak a stilizált természeti képek, az állat és
virágmotívumok.
Mivel minket legközelebbről a székely hímes tojások
érdekelnek, leírom, milyen motívumok a leggyakoribbak a székely írott
tojásokon. Lehet búzafejes, hámos, kantáros, csillagos, berbécsszarvas, gombos,
fogas, ujjas, ablakos, békanyomos, bereblyés, pipás, németsipkás, lúdtalpas,
fenyőágas, nyárfalapis, szárnyas, égő szíves, meggyágos, pillangós, rózsáskertes,
szekfüves, szakramentum, kapcsos, boldogszíves, szomorúszíves, cseremakkos,
táblás, tulipános, akáclapis, virágos, oldalrózsás és szíves, napos, rácsos,
cserelapis, pimpós, öves-csipkés, öves-ágas, keresztes, hóvirágos, ráklábas,
kígyós, békahátas, eperleveles, kapás, ekevasas, tekerőleveles, bankafejes,
orsós, kisasszonycsercse (fülbevaló), pettyes, póklábas, sárgarigófészkes, stb.
stb. mintás a hímes tojás.
Ha már most elképzeljük, hogy mindezeket a motívumokat és
még számtalant ezeken kívül, egymás között tetszés szerint variálni és
kombinálni szokásos, fogalmat alkothatunk magunknak a tojás-díszítés
motívumainak végtelen gazdagságáról. A cserelapis és tulipános minták
ismétlődnek legsűrűbben.
Ami a minták elhelyezését illeti, legszokottabb a kettős
beosztású térkitöltés, de gyakran láthatunk négyes beosztásút is.
Sajnos, ma már mind kevesebben művelik a tojásírást, - mind
nagyobb teret hódít az anilin festék s a boltokban árult ízléstelennél
ízléstelenebb másoló képek, levonó papírok rengetege. Pedig igazán nagy kár,
mert, mint népies iparművészeti produktumok is, igen értékesek és szépek ezek a
húsvéti hímes tojások.
Aki teheti, nézzen be a kolozsvári Erdélyi Kárpát Egyesület
múzeumába (Mátyás király szülőháza) és szép régi mennyezetfestések, kalotaszegi
varrottasok és gyontáros ládák között talál majd két üvegszekrényt, telisded
teli gyönyörű mintájú hímes tojásokkal. Igazán érdemes megnézni azokat. Ámbár
legnagyobb részük meglehetősen napszívott, elmosódott és kifakult már, akárcsak
a mi tűnő, régi szép népszokásaink.
És mint az öntözködő, hímes tojásos, gyerekkori húsvétok
emléke...
(Forrás: Dsida Jenő: Út a Kálváriára - Válogatott versek és
prózai írások, Vigilia Bp., 1985.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése