Mint nálunk az orgonák,
úgy sövényzik itt a kertet
a gonosz hortenziák.
Milyen gazdag és buja
ez a sok hortenzia!
Kékjük, ahogy elhajolnak,
mint az esti égnek kékje,
bágyadt rózsaszínbe olvad.
Elhajolnak, mert a nyár
virágjának vége már,
bár a bokrok, bár a fák,
nem törődnek novemberrel,
megtartják a szép ruhát,
és az ég is csupa kék,
s min töröktűz, a nap ég,
és a termés csupa tarka,
s mindig friss vérrel hasad
a gránátalmáknak ajka.
Ki bocsátja meg nekem
ezt a kéket az egen?
és a földön ezt a zöldet?
s e vén nap telhetetlen
lángját, és a sok gyümölcsnek
buja húsát, jó ízét?
a felhőt, mely vertarany?
s a gonosz hortenziáknak
szépségét hogy céltalan?
Hogy adok majd otthon számot
a sok lombjavesztett fának?
Óh, Pazar, hiú világ!
Vezekeljetek helyettem,
hervadó hortenziák!
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 42-43. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése