Vigyázz, vigyázz, én jó hazám,
Jog és szabadság ősi menedéke,
Ki állsz sok véres harcz után,
Csak le ne döntsön ez a szolga béke.
Vigyázz, ne bízd el magadat
Hatalmas urak pártfogó kegyében!
Oh csak kegyencz vagy, - nem szabad,
Van szabadalmad, - jogod nincsen, népem.
Honszerző hősök fegyverét
Kezedből réges-régen kicsavarták,
Helyébe adták a cseléd,
Az udvaroncz szép czifra díszü kardját.
Nem hatalom, - dísz az csupán,
S dísz sem magadnak, - hej csupán uradnak,
Vezér ki voltál hajdanán,
Ah mivé lettek? zsoldos szolgahadnak.
S még azt is, szolga-köntösöd,
Csak addig tűrik uraid te rajtad,
Míg hű vagy mindenek fölött,
Mindenre kész, vak engedelmes fajzat.
S míg szolgálsz, egyre vész erőd
És egyre többet követelnek tőled.
Oh én hazám, féld a jövőt!
Elámított nép, óh mi lesz belőled?
Ha többé nem szolgálhatod
S föl sem használhat minden czélra téged,
A pártfogó majd félredob,
Keres magának alkalmasb cselédet.
S te haj! nem is tudsz igazán
Szolgálni úgy, mint annyi szolgalélek,
Szabadnak születtél, hazám,
És nem lehet, hogy megtagadjad véred.
Csak elkábított az a kegy,
De föltámadsz még, öntudatra gyulva!
A czifra díszt még leveted,
S honszerző kardod fénylik, villog ujra!
(Forrás: Palágyi Lajos költeményei – Bp., 1907. – Singer és
Wolfner, Andrássy-út 10.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése