Arany János életrajzának főbb adatait minden iskolát járt magyar ember ismeri. Elegendő tehát csupán azokra utalni, amelyek legfontosabb elbeszélő költeményeivel kapcsolatosak.
A nagyszalontai születésű költő egész alkotói pályáját végigkíséri a Toldi-trológia. 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatot írt ki verses költői műre, amelynek hőse egy, „a nép ajkain élő történeti személy”. A példák közt megemlítik Toldi Miklós nevét is. Arany ekkor már jó ideje szülővárosában másodjegyző, s a Toldiak Szalonta földesurai voltak századokon át. Toldi Miklós alakja elevenen élt a környéken. A mondák mellett forrása volt a költőnek az a mű is, amelyet Ilosvai Selymes Péter, a XVI. század második felében élt vándorköltő alkotott: Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história (1574), s amely igen népszerű, sok kiadásban megjelent olvasmány volt.
A Toldi első részét 1846. október 23-án fejezte be a költő, s vele nemcsak az első díjat nyerte el, hanem Petőfi Sándor barátságát is. Irodalmi körökben olyan nagy híre támadt Arany művének, hogy Petőfi még kéziratban elolvasta, s levelet és verset írt Aranynak. A Toldi 1847 júniusában jelent meg először.
Ez a mű a magyar népiesség egyik csúcsteljesítménye. Arany János a népköltészetből kiinduló, a nemzet egészéhez szóló művet kívánt alkotni. Toldi Miklós a paraszti sorból felemelkedve a nemzetté váló népet képviseli, nem paraszti típus tehát, hanem nemzeti jelkép. A költő társadalmi ábrándja egy olyan világ, amelyben az erény, a munka, a teljesítmény érvényesül, s így megszületik az új Magyarország.
Másodikként a Toldi estéje készült el. Megírásának ideje 1847-48. Március 20-án fejezte be a szerző, s évekkel később még átdolgozza, s csak ekkor adja ki, 1854-ben.
Az első rész naiv előadásmódja összetettebbé válik (humor, tragikum, elégikusság). A szemléleti váltás nem a költőé-, az ábrázolt eszme követeli azt meg. A Toldi első része a nemzeti felemelkedés bizonyosságáról szólt, a Toldi estéje pedig ennek az útnak az ellentmondásosságát tárja fel: a nemzeti erények és a polgárosodás konfliktusát. Világos után különösen élő ez a gond. Arany összhangot kívánt teremteni a népies-nemzeti költészet és a polgárosodás igényei között. „Régi és új küzdelmének olyan drámáját tárta elénk a költemény, melyben nem a haladás és a maradiság állt szemben egymással, hanem a történelmi továbblépés és a nemzeti megmaradás elve.” (Sőtér István)
Legnehezebben középső rész, a Toldi szerelme készült el. Eredeti címe Daliás idők lett volna, s Petőfinek és más barátainak biztatására már 1848-ban hozzáfogott a költő az anyaggyűjtéshez. 1849 és 1854 között két változatban is megírt több éneket, majd hosszabb időre félretette a munkát. (E töredékek összes művei között olvashatóak.) Nemcsak személyes és alkotói gondjai gátolták, hanem a történeti anyag soványsága is. „Monda nélkül pedig – vagyis legkisebb támasz nélkül a hagyomány vagy história részéről – egész epikai költeményt csak mintegy az ujjamból szopni, ha tudtam volna is, nem akartam” – írja majd a mégis befejezett mű előszavában a költő, utalva arra is, hogy ez az alap az, amit ő epikai hitelnek szokott nevezni. A hatvanas évek legelejének politikai és a költő alkotói fellendülésének sodrában Arany János a Buda halála után hozzákezdett a Toldi szerelméhez is 1863-ban, de hosszú szünetek után csak 1879-ben fejezte be. Ez a nagy időtartam érződik is a művön. Az első hat ének középpontjában egy szenvedélyes szerelem áll, igen változatos lélek- és jellemrajzzal. A második hat ének a nápolyi hadjárat történetébe ágyazza Toldi és Piroska bűnhődését és feloldozását. A trilógiának ebben a részében az „általános emberi” és a „nemzeti” kifejezésének egysége jön létre a költő szándéka szerint, a népies-nemzeti irányzat utolsó jelentős műveként.
Arany János 1860 őszén költözött Nagykőrösről Pestre, s az itteni pezsgőbb élet munkakedvét is növelte. 1862-63-ban keletkezett a Buda halála, ugyancsak töredékes előzmények (1853-56) után. Ez a mű a tervek szerint a Csaba-trilógia első része. (A második rész az Ildikó, a harmadik a Csaba királyfi lett volna. Mindössze a második részből készült el két ének 1881-ben.) A hun mondakörhöz kapcsolódik az önálló műként ismert Keveháza (1853) is, a költő egyik legjelentősebb elbeszélő műve.
Arany János a Buda halálban a néphagyományban élő hun-magyar mondakörhöz nyúl forrásért és eszméért: a nemzeti katasztrófa emlékét és veszélyét dolgozza fel. „A nemzeti történelemre nehezedő végzetről szól – de ezt a végzetet nem mondja szükségszerűnek, elkerülhetetlennek.” (Sőtér István)
az elmult időkben jó Tholdi Miklósról...”
Ilosvai
Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.
Rémlik, mintha látnám termetes növését,
Pusztító csatában szálfa-öklelését,
Hallanám dübörgő hangjait szavának,
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.
Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon;
Ha most feltámadna s eljőne közétek,
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.
Hárman sem birnátok súlyos buzogányát,
Parittyaköveit, öklelő kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
’és, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.’
ELSŐ ÉNEK. Tikkasztó nyári hőség van az alföldi tájon. Delelnek az ökrök, hűsölnek a szolgák, egyetlen legény áll a perzselő melegben. Hatalmas vendégoldalt tart a vállán, s a messzeségbe bámul az országútnál, mintha más mezőkre vágynának. Egy hatalmas forgószelet lát, amelyből fegyver csillogása bontakozik ki. Vágyakozva nézi a legény, Toldi Miklós a sereget, szívesen lenne köztük ő is, hiszen vitéz ember volt az apja, s György is, álnok bátyja a király mellett nőtt fel, mint annak barátja.
Miklós közelébe érkezik Laczfi nádor hada, s a vezér megkérdi tőle: „Hé, paraszt, melyik út megyen itt Budára?” Miklóst megüti a szó, hiszen övé volna a határ, majd szótlanul megragadja a vendégoldalt, s a hatalmas rúddal mutatja az utat. Elámul az egész sereg, s Laczfi birokra buzdítja az embereit, de egy parasztfiúval nem áll ki senki, legfeljebb sajnálják, hogy paraszt maradt, mint az apja.
MÁSODIK ÉNEK. Miklós komoran, sértett vadkan módjára hagyja ott a mezőt, s tér haza. Nagyfaluban nagy a sürgés-forgás, hatalmas lakoma készül Toldi Lőrincné özvegyi házában, mert hazajött György őr negyven kísérőjével. Az édesanya hívatni akarta kisebbik fiát is a mezőről, de György úr durván elhárította: „Nem kell!” György a váratlanul betoppanó Miklós önkéntelenül is ölelésre nyíló karját is eltaszította, majd csúfolni kezdte anyját, hogy miért dédelgeti kisebbik fiát, hiszen ez a mihaszna most is otthagyta a munkát, mert megérezte a zsíros ebédet. Miklós György szemére hányja, hogy el akarja őt veszejteni, majd felajánlja, hogy elmegy a háztól, csak adja ki a jussát: „pénzt, paripát, fegyvert”. György válaszul arcul csapja az öccsét, aki erre rávetné magát, ám közébük ugrik édesanyjuk. Miklós az udvar távoli sarkába húzódik néma haragjában.
HARMADIK ÉNEK. Az ősi házban nagy evés-ivás volt, majd az udvarra gyűltek a vitézek játszadozni. György úr észrevette Miklóst, s felszólította vitézeit, hogy döngessék meg körülötte a palánkot, fölrepül-e a búsongó túzok. Miklós tűrte egy darabig a bosszantást, de amikor egy dárda a vállcsontját érte, felkapta a malomkődarabot, amelyen ült, s a vitézek közé dobta. Az egyiket el is találta, s az menten szörnyethalt. Miklósnak menekülnie kellett. György üldözteti a gyilkost.
NEGYEDIK ÉNEK. Bolyongott Miklós a nádon és az éren, madártojásokkal verte el éhét, s csak azért nem indult világgá, hogy édesanyja hírt hallhasson felőle. Harmadnapon régi hű cselédük, Bence akadt rája a nádasban. Hozott neki ételt-italt a jó szó mellé. Miklós elmondta Bencének, hogy világgá megy, ám az marasztalta, hiszen néhány nap múlva György úr úgyis visszatér Budára. Miklós megüzente anyjának, hogy idővel csodálatos dolgokat fog hallani felőle.
ÖTÖDIK ÉNEK. Beesteledvén Miklós útra készülődött, de búcsúzni is szeretett volna anyjától. A sötétben véletlenül rálépett egy réti farkas fészkére, s megsimogatta a két kis kölyköt. Vesztére tette, mert jött az anyafarkas, a rárontott a legényre. Komor párviadal kezdődött, s hamarosan megérkezett a hím farkas is. Miklósnak „ha nő veszélye, nő a bátorsága”, s végül is a hatalmas erejű ember agyonverte a farkasokat. Róluk eszébe jutott a bátyja, aki szintén az életére tör, s arra gondolt, mi lenne, ha vele is végezne. Ám testvért nem szabad megölni, az Istenre kell bízni a büntető bosszúállás dolgát. A két farkast vállára vetve, Miklós folytatta útját.
HATODIK ÉNEK. Miklós megérkezett édesanyja házához, mely a falu szélén fejérlett a holdfényben. Mindenki aludt. Félt felzörgetni anyját, nehogy megriadjon. Miklós az őrök ruháit lándzsákkal a földhöz szegezte, majd bement Györgyhöz, és ágyához fektette a farkashullákat. Egy ujjal sem nyúlt bátyjához. Ezután édesanyjához kopogott be, aki rögtön ölelni kezdte fiát. Mindketten könnyeztek, majd Miklós erőt vett magán, s búcsúzni kezdett. Ekkorra azonban a farkasszagra fölriadtak a kutyák, felverték a ház népét is, s azok, felfedezvén, hogy mi történt, rögtön Miklósra gondoltak, s indultak ismét üldözőbe.
HETEDIK ÉNEK. Miklós szerencséjére hatalmas vihar kerekedett, s így üldözői feladták a keresést. Negyednapra a fiú Pest alá ért, Rákos mezejére. A temetőben egy új sír mellett édesanyját vélte felfedezni, de persze nem az anyja volt az özvegy, aki két fiát gyászolta. A Duna szigetén egy cseh bajnok gyilkolta meg őket, aki már sok vitézt leölt a magyar nemzet csúfjára. Miklós megígérte, hogy bosszút áll.
NYOLCADIK ÉNEK. Toldi György kigondolta „miképp legyen úrrá öccse vagyonában” Budára sietett, s a királynak előadta, hogy van egy mihaszna öccse, aki most gyilkosságba esett, s világgá bujdosott szégyenében. A király sajnálta, hogy nem ismerhette a fiút, s hogy nem víhat meg a kegyelemért vagy hősi halálért a csehvel. György úr színlelően felajánlotta a királynak Miklós vagyonrészét, ám a király átlátott György szándékán, s kimondta, hogy Györgynek adja, ha a cseh bajnokot kivégzi. György sápadtan hárítja el az ajánlatot.
KILENCEDIK ÉNEK. Miklós éhesen, pénztelenül bolyongott Pest városában. Hirtelen nagy lárma támadt, mert egy szilaj bika szabadult ki a vágóhídról. Mindenki menekül, de Miklós az állat elé áll, megfékezi, és a vágóhídra vezeti vissza. A mészárosok egy darab májat löktek elébe, s elzavarták. Miklós sértetten, a májat is otthagyva távozott. Bezárultak a házak, elcsendesült a város. Miklósnak az édesanyja jutott az eszébe, majd az özvegy a temetőből, s eszébe villant, hogy elkérhetné tőle fiai fegyvereit, s azokkal megvíhatna másnap. Visszament a temetőbe, de az özvegy már nem volt ott. A sírdombok közt aludt el a fáradt legény.
TIZEDIK ÉNEK. Álmában legyőzte a cseh vitézt. Lódobogásra riadt, s a lovasban Bencét ismerte fel. Örömmel vetette rá magát. Bence előbb kísértetre gyanakodott. Annál boldogabb lett, amikor gazdájára ismert. Bencét Toldiné küldte, hogy legyen fia segítségére. Bence egy cipót is hozott a tarisznyában, amelyet az édesanya sütött, s szegetlenül kellett átadnia. A kés beletörött a cipóba, bele bizony, mert egy vasszelence volt belésütve, s abban pedig éppen száz arany. Megörült Miklós a váratlan kincsnek, hiszen azon már vehetett fegyvert magának. Elmentek a közelben található öreg csárdába, s ott Toldi nagy mulatást csapott. Bence csendesen követte az ivásban.
TIZENEGYEDIK ÉNEK. Hajnalban Toldi átkelt Budára, s vett fegyvert, ruhát magának, szerszámot jó Rigó lovának. Visszatérve a csárdába, felöltözött. Ezalatt Budán minden készen állt az újabb lovagi viadalra. A cseh gúnyolódott, hogy senki sem áll ki vele. De megjelent egy ismeretlen bajnok. Hívták a várból a királyt, a két vitéz pedig csónakon indult a szigetre, a bajvívó helyre. Miklós a csónakját visszarúgta a pesti partra, s a cseh csodálkozó kérdésére azzal válaszolt, hogy egyikük halott lesz, s annak nem kell már csónak. Majd kézfogásra nyújtotta kezét, s úgy megszorította a cseh tenyerét, hogy a vaskesztyű összelapult, s kicsordult a vér a cseh minden ujján. Toldi jól meg is rázta a cseh vitézt, aki könyörögve térdre esett, s minden vagyonát felajánlotta az életéért. Toldi rábólintott, mondván, hogy a vagyont a tegnap megölt két vitéz anyjának fogja adni. A csónak felé indultak, s a cseh hirtelen, orozva, hátulról Toldihoz vágott. Toldi meglátta a mozdulatot a Duna tükrében, s most már nem kegyelmezett, levágta a cseh fejét. Nagy üdvrivalgás támadt a két parton.
TIZENKETTEDIK ÉNEK. Mikor a cseh térdre esett, igen megörült a király, s kimondta, bárki legyen is a bajnok, Toldi gyilkos öccse részét neki adja. A viadal után a király elé vezették a győztest, aki feltárta kilétét, s kegyelmet vagy büntetést kért. A király elmondta a jelenlévőknek György álnokságát, a gyilkosságban való felelősségét is, mert már arról is tudomást szerzett. Miklósnak kegyelmet adott, sőt György királyi parancsra lemondott a maga részéről, s az is Miklósé lett. Miklós nem kérte testvére részét, csak azt, hogy vegye be őt a király a seregébe közembernek. A király azonban környezetében tartotta meg, tizenkét lóra való hópénzzel. Épp ekkor megérkezett Miklós édesanyja is, s boldogan köszöntötték egymást. Toldi Miklós nagy vitéz lett: „Védte az erőtlent, a királyt, országot; / Csuda dolgairól írtak krónikákat.” Így „dicső híre-neve fennmaradt örökre”.
TOLDI SZERELME
ELSŐ ÉNEK . Az ifjú Lajos király Budán székelt, az új palotában. Toldi személye mellett volt, s tizenegy nemesfi szolgált alatta. A király álruhában országjárásra indult. Egyik nap, ráesteledvén, egy úri házban kap szíves vendéglátást. Bor mellett a gazda, Rozgonyi elmondja nagy bánatát: az új törvény szerint egyetlen lánya, Piroska nem örökölheti a birtokot. A vendég a királyhoz utasítja: kérjen fiújogot a lánynak, s hirdessen harci játékot a lány kezéért. Az álruhás király éjszaka megírja a jóváhagyó levelet, Piroska másnap a párna alatt találja meg. A lánynak eszébe jutott Toldi, akit egyszer látott vitézi tornán. Örülne, ha vívna érte az, aki nem törődik a lányokkal.
MÁSODIK ÉNEK. A király többször mondogatta tréfásan Miklósnak: vívjon meg Piroskáért. Eljött pünkösd napja, s Keszibe maga a király is elment, s Toldit is magával vitte. Toldi öltözetet cserélt Tar Lőrinccel, aki a tizenegy nemesfi közé tartozott, hogy részt vegyen a viadalon, de ne kelljen elköteleznie magát. Lőrinc közismerten balkezes volt, ezért Miklósnak is ballal kellett harcolnia. Toldi minden ellenfelét legyőzte. Piroska a küzdőket fürkészte: köztük van-e Toldi. S bizony ráismert az álruhás vitézre, amikor az egyszer véletlenül jobb kézzel kapott a fegyveréhez. Toldit is megfogja Piroska pillantása, de Lőrincé a győzelem, az ő nevében vívott. Az eredményhirdetéskor Piroska nem szól, bár tudja a cserét, büszkesége tiltakozik, s beleegyezik a házasságba. Közben visszatért a követ Lajos királyhoz a prágai udvarból a csehek új királyának, Károlynak a szemtelen üzenetével. Érlelődik a háború.
HARMADIK ÉNEK. Miklós hazalátogatott a viadalról Nagyfaluba édesanyjához, aki Anikóval, György úr eladósorba került lányával élt együtt. György egy vadászaton pusztult el. A vén Bence Miklós jóindulatába ajánlotta Bence fiát, aki vitéz szeretne lenni. Az anya meglátta, hogy őröl fia szívén a bánat. Miklós elmondta a történteket, de anyja legyintett rá: van lány elég a világon. Miklós elszégyellte gyengeségét, s ismét csatákba vágyott.
Eközben a király minden adatot összegyűjtet, de nincs semmi nyoma annak, hogy a magyarok valaha is adóztak volna más birodalomnak. Károly ugyanis adót követelt. Az ország nagyjainak tanácsa a háború mellett dönt. A király Toldit önkéntes had toborzására küldi, de még előbb megvallatja hűségéről egy esetleges különleges veszedelemben.
NEGYEDIK ÉNEK. Trencsén mellett gyülekezik a magyar sereg. Lajos király levelet küld Prágába, s baráti tisztelgő látogatáshoz kér szabad járást. Károly király gyanakszik, de magát gondolja ravaszabbnak. A hét választófejedelem csak akkor adna katonai segítséget Károly királynak, ha az aranybullát kötne velük. Lajos király csellel veszi be Prágát. Katonáit olasz ruhába bújtatja, mint léhűtő kíséretet, s leitatja a város népét és katonaságát. Így akadálytalanul jut Károly elé, aki csak akkor értesül hírnököktől arról, hogy a magyarok betörtek az országba, s Prágát is elfoglalták. Károlynak ekkor már nincs szüksége adóra, s örökös békét köt Lajossal. Kislányát is feleségül ajánlja.
Toldi végig a király őrizője volt. Jutalmul Szalontát kapta adományul. A harcok végeztével ismét eszébe jutott Piroska, s elképzelte őt, mint feleségét. Meg is fogadja, hogy hazatérve tüstént Rozgonyihoz megy, s mindent bevall. Útközben Miklós asszonyi sikoltást hall, rablólovagot lát. Üldözőbe veszi, s egy várban, majd hamarost a megsüllyedő padló alatti mély börtönben találja magát.
ÖTÖDIK ÉNEK. Piroska tartotta szavát, bár a náluk vadászgató Lőrincet nem tudta megszeretni. A király hívására Budára ment. Lajos anyja, a Visegrádon lakozó Erzsébet királyné a boszniai bán Örzsébet lánya mellé rendelte udvari leánynak. Örzsike bizalmasan megvallotta, hogy ő magába Nagy Lajosba szerelmes. Piroska meg hiába reménykedett, hogy megláthatja Toldit.
Miklós a rablóvár foglya lett. Jodok volt a vár ura, fia annak a cseh vitéznek, akit a Duna szigetén meggyilkolt Miklós. Jodok húga, Jodovna titokban felgyógyította Toldit, majd azt javasolta neki, hogy legyen a szeretője, ő éjjel megöli a bátyját. Toldi nem tud alakoskodni, boszorkánynak nevezi a nőt, aki erre átkozódik.
A prágai király megtudja, hogy nem a magyarok, hanem a rablólovagok dúlták fel országát, s harcot indít ellenük. Így veszik be Jodok várát is. Toldi kiszabadul, s azt kéri a királytól, hadd végezzen minden rablóval.
Piroska hiába várja Toldit. Megkéri Örzsét, nyomozzon utána. Örzse így rájön Piroska titkára. Rátalál Bencére, aki hazatért Prágából, s azt adja elő, hogy Toldi legyőzött egy óriást, kiszabadította a tündért, azóta már bizonyosan feleségül is vette. Piroska apja öröméért a kolostor helyett a házasság mellett dönt végleg.
Toldi ősszel tért haza. Bence azzal várja, hogy a boszniai király lánya szerelmes belé, mert utána kérdezősködött, Piroska pedig a minap esküdött a templomban. Toldi búsongott, magában lelte fel a hibát, s bujdosni készült. Egyszer Lőrinccel találkozott szembe. Nem tudta kikerülni, s a meghívást sem otthonukba. Lőrinc semmit sem sejtett. Az asztalnál, pecsenyeszelés közben megszólalt Piroska, hogy Lőrinc miért kíméli a jobb kezét, hiszen látta ő a viadalban, mire képes a jobbja. Lőrinc hirtelen indulatában szájon vágta feleségét. Miklós, korábbi ígérete szerint – nehogy rosszul merjen bánni az asszonnyal! – az azonnal menekülni kezdő Lőrinc után veti magát, de odaugrik könyörögve Piroska. Miklós öleli, hívja magával a nőt, aki feleszmélve így szól: „Becsületét védd meg, oh lovag, egy nőnek!” „Most látja először – igazán most tűne / A bajnok elé rút, rettenetes bűne”, „S ment, hogy soha többé Piroskát ne lássa”.
HATODIK ÉNEK. Piroska, magára maradván, Toldi számára keres mentséget az álruhás viadal kapcsán. Midőn éjjel visszatér a férje, először érzi, hogy mennyire utálja.
Toldi hazafutott az anyjához, majd új birtokára, Szalontára. Ott sem leli nyugalmát, mindenfélébe belekap, majd az egész telet tivornyázással tölti. Édesanyja, rossz hírét hallva fiának, befogat Bencével. Miklós anyja elől világgá fut, az anya pedig elkergeti a rossz cimborákat. Bence a fiát szidja.
Miklós visszavetődik Budára. Hallja a híreket Piroska hervadásáról. Kapusát Lőrinchez küldi: vívjanak meg életre-halálra. Lőrinc azonban visszaküldi a kapust, mert annak szava nem számít a lovagok között, majd a királyhoz siet panaszra. A király, megtudván a vitézi torna igazi történetét, mindkettőjüket törli a lovagok sorából, s parancsot ad Toldi elfogatására. Toldi bujdosik, de közben Lőrincet lesi, s egyszer össze is akad vele. Erővel elviszi a szigetre, hogy megvívjanak. Lőrinc nem tud menekülni, s bár Miklós előnyt ad neki, szörnyethal. Toldi szökik a szigetről.
Piroska, férje holttestét meglátván, összerogyott holtan. A Gellért-hegy sziklaüregébe temettette el apja. Éjjel két tolvaj lakatos ki akarta rabolni a sírt, de az eléje hengerített sziklával nem bírtak. Ámde jött Miklós, aki – miközben a tolvajok elszaladtak – bejutott a sírkamrába. Siratta, ölelte a halottat, s az hirtelen feléledt. Miklós, látván, hogy nem álmodik, hívja Piroskát, jöjjön vele, de Piroska elátkozza Toldit, férjének gyilkosát – és önmagát is, majd ismét elájul. Miklós az átokszavakra elrohant, s mire hajnalban ismét visszatért, a sír le volt erősen zárva. A két rabló ugyanis mégis kifosztotta a nyitva hagyott sírt, majd jelentették, hogy látták Toldit behatolni és rabolni. Jöttek Rozgonyiék, a lány ismét feléledt, bár nem örült életének. A király megerősítette az elfogatási parancsot, az esztergomi érsek pedig kiátkozta Toldit.
HETEDIK ÉNEK. Lajos király levelet kap, hogy megölték öccsét, Endrét, a nápolyi királyt, s a feleség, Johanna is részes a gyilkosságban. A király hadat gyűjt. Egy dandárt előreküld a főpohárnok vezetésével, maga pedig országgyűlést hirdet Péter-Pálra. Erzsébet királyné Visegrádon gyászolja fiát. Felrémlik benne a véres múlt emléke, Zács Felicián átka: gyermekért gyermeket! Rákos mezején összegyűlik a magyar nemesség.
NYOLCADIK ÉNEK. Miklós anyja összegyűjti ékszereit, s elviszi ajándékba a királynéhoz, hogy szóljon Miklós érdekében. A király addigra már hadba indult, Erzsébet Telegdi Csanáddal igazgatja az országot. Toldinét ajándékostul elküldi: a bűnösnek nincs bocsánat. Hazatérve Toldiné azon gondolkodik, hogy a Rómába igyekvő búcsúsokhoz csatlakozva felkeresi Lajos királyt. Anikó azonban meggyőzi, hogy inkább őt engedje el fiúruhában az ifjú Bencével.
Piroska Istennek lett jegyese Margit szigetén, s idővel a királynő fejedelemnővé tette a kolostorban. Örzse gyakran fölkereste. Mint reménytelen szerelmes, ő is szeretne apácává lenni, de Piroska halogatja a dolgot.
Miklós bujdosásaiban egy bakonyi monostorba jutott, ott lett szolgáló, az elhullott szamár helyett hordta a vizet mint fráter Mikola. Egy nap az erdőben bitangoló Pejkóra akadt, régi társára. Megjött azonban a kiátkozás híre ide is, Toldinak szöknie kellett.
Anikó és Bence már Velence közelében jártak, amikor egy alkalommal Bence véletlenül meghallotta a kélt sírfosztogató lakatos vitáját, akik idegen földre jutván, a koncon osztozkodtak, Toldit emlegetve. Bence rájuk tör, elfogja őket. Anikó szavára a dózséhez viszik a tolvajokat, aki továbbküldi őket őrizettel Nápolyba, Lajos királyhoz. Anikóék is velük tartanak.
Lajos király a nápolyi határhoz ért. Mi is történt korábban itt? Johanna mostani férje, Taránti Lajos miatt ölette meg Endrét. Durazzói Károly pedig feleségül kapta Johanna húgát, Máriát, akit pedig Róbert király végakarata szerint Lajosnak kellett volna elvennie. Károly arra számított, hogy így idővel Nápoly ura is lehet majd, s úgy tudta, Lajos a cseh királylányt fogja elvenni. Károly most kétfelé próbált hűnek mutatkozni, de Lajos király átlátott mesterkedésein.
A dózse követei is megérkeztek, s a király a tolvajokat kivégeztette. Anikó Toldi György fiaként járul a király elé, aki kegyesen fogadja, de Toldit csak a tolvajság alól menti fel, s nem a lovagi vétek alól is.
Ezalatt Toldi Csehországban vándorolt egy önostorozó csapattal, amely a fekete halált és a világ végét hirdette.
KILENCEDIK ÉNEK. Lajos király és a nápolyiak hadai egyaránt mozgolódnak. Lajos célja az, hogy öccse fiát, a kis Károlyt egy helytartóval trónra segítse. A pápa viszont Johannát támogatja. Egy alkalommal fogolyként Cola Rienzit, az elűzött római tribunt vezetik Lajos elé azzal, hogy e fogolyért cserébe a pápa bizonyára alkura hajlana. Lajos azonban szabaddá teszi Rienzit, s elbeszélget vele az erkölcsről s arról, hogy: „Az idő kerekét nem tolhatja senki(...) / Se nagyon előre, de kivált nem hátra.”
Toldinak az ostorozó hadban valaki előtt meg kell gyónnia bűneit. Kiválaszt egy hasonló korút, s csakhamar kiderül, hogy az is magyar. Szeredainak mondja magát, s bevallja, hogy anyja az elátkozott Zács család vére. Ő maga pedig, felnövekedvén egy olasz szigeten, kobzosként járja a világot. Toldi is elmondja történetét, de a nevét nem. Eközben a tábor nagy tivornyába kezd. Mindketten végleg megutálják a csürhét, s Toldi hatalmas ostorral kergeti szét őket. A kobzos Toldinak gyanítja nagy erejű társát, de az elüti a dolgot.
Egyetlen kolostor sem fogadja be őket, nincs hely. Vándorlás közben egy sárba ragadt hintóra akadnak. Toldi kiemeli – hát maga a cseh király ült benne. Vadászaton látják őket vendégül. Miklós ostorral fog el egy hatalmas szarvast, s éppen azon a helyen meleg forrás buzgott fel, ahol Károly király hamarosan fürdőt építtetett. A király megajándékozza Toldit, társa pedig elváltoztatja a közismert arcot, s lelkesülten Lajos király serege után indulnak.
TIZEDIK ÉNEK. Lajos király hadai váltakozó szerencsével folytatják csatáikat a nápolyiakkal. A vajda egyik hírhozójának beszámolójából kiderül, hogy egy rőt barát jelent meg a csatában, s nagy segítségükre volt a vár bevételénél. Majd egy kémet hajtanak a király elé, a kobzost, aki szolgálatait ajánlja fel: leírja, milyen az ostrom alatt lévő Canóza vára. A király maga halad az élen az egyik ostromnál, amikor mellette terem a rőt barát. A falakról hatalmas követ zúdítanak alá. Toldi elhárítja, ám a király az árokba zuhan így is. Toldi kimenti őt. A király igencsak sejti, ki a titokzatos barát, de még nem ad kegyelmet, sok érdem kell ahhoz.
Toldi kesereg, hogy a király nem akarta őt megismerni. Közben megérkezett győztesen a vajda, s ő vezeti tovább az ostromot. A vár bevételében nagy szerepe volt a kobzos hőstettének is.
Piroska a kolostorban végét érzi. Meggyónja bűneit, majd Örzsének levelet diktál a királyhoz. Kéri Toldi felmentését, mert ő tanúsíthatja azt is, hogy nem rabolni jött a sírhoz, s a szigeti apácák látták a párviadalt is: Miklós nem orozva ölte meg Lőrincet. Azt már maga Piroska írja a levél végére, hogy Örzse szeret valakit az udvarban, aki elérhetetlen számára. Az érsek is levelet mellékel, amelyben feloldja átkát, hiszen bizonyos Toldi ártatlansága.
TIZENEGYEDIK ÉNEK. Folytatódnak a várvívások. Egy folyónál a helyszínt kémlelő király Szeredait küldi próbaként át a vízen, s azt elragadja a sebes ár. A király mentésére siet, de ő is odaveszne, ha az okos Pejkó oda nem úszna, hogy belé fogóddzanak. Lajos 300 lovaggal a másik sereg után megy, elhárítva a vajda ellenkezését. Toldi látja a csapatot, s utánuk küldi a kobzost. Őt viszont elfogják a zsoldosok, majd – szerencsére – visszaküldi kémlelni. A vajda katonái meg Toldi rajtaütnek a zsoldosokon, s így mentik meg a királyt, aki nem is sejti a veszedelmet.
Toldi a király után ment Aversza városához. Lajos itt nagy csatában vett részt. Anikó is harcba keveredett, elalélt a lekaszabolni vélt Bencét látván. A lova elragadta, s az éppen arra járó kobzos mentette meg. Fölfedezte, hogy e lovag: lány, de hallgatást fogadott a titokról lovagi szóval. Közben Laczfi vajda hadai Nápolyban fellelték a kisded árva királyfit, és Lajoshoz vitték, aki nagyanyjához küldte a gyermeket Budára. Az ostromlott vár éhezni kezdett, s megjelent a fekete halál is. A védők belátták: fel kell adni. Egy remény maradt: a vezérek bajvívása. Taránti kihívja Lajost, aki igent mond. Közben Durazzó ijesztésül tőrt állít a mezőn lévő kápolnában a bajvívás idejére, s megüzeni Lajos királynak, hogy tőrbe akarják csalni. Így akarja kétfelé is fedezni magát ismét. Gyanakodnak a magyarok, s készenlétben áll száz válogatott vitéz. Toldi is becserkészi a mezőt. Másnap, amint a párharc megkezdődik, előrontanak az elbújtatott zsoldosok. Ők korábban Lajos szolgálatában állottak, s most igazán végezni akarnak vele. Megint a váratlanul ott termő Toldi menti meg a király életét. A város megadja magát. A király halált kíván Durazzóra, fejére olvassa bűneit. Egyedül a vajda szól az életéért. A feldühödött király vele küldi kivégzésre Durazzót, s közben leváltja a vajdát, akire régóta gyanakodott, hogy Durazzó cinkosa lenne. Kont lett a had fővezére.
TIZENKETTEDIK ÉNEK. Lajos király egész éjjel nem tudott aludni a kivégzés miatt. Hajnalban munkához lát, leveleit olvassa. Az egyikben arról értesíti a cseh király, hogy meghalt a lánya. A másik levél Rozgonyi Piroskáé. Toldi György „fiát” látva üzen a király Miklósnak: jelentkezhet kegyelemre. Anikó nem tudja, hogy Miklós is a táborban van, s készül haza megvinni az örömhírt. Bence a legelőre megy lovaikért, s ott hirtelen Pejkóra ismer. Magával akarja vinni a jószágot, de bizony az viszi el őt a gazdájához. Nagy az öröm. Bence elhozza Anikót, s kiderül a kobzos szerelme is.
Az Aversza alatt táborozó sereg él a járványtól. A vajda csapatában sokan elégedetlenkednek vezérük félreállítása miatt. Egy tábortűznél a kobzos rápendít egy szomorú dalra, Zács Klára nótájára, amely a királyasszonyra nézvést nem éppen hízelgő. Lajos király éppen arra hallgatódzott, s hazatérve parancsot adott, hogy verjék a kobzost vasra.
Megjelent Durazzó Károly özvegye, Mária, férjéért. Lajos visszaadja az addig temetetlen holttestet, maga pedig a hazautat kezdi előkészíteni. Összegyűjti a jeles haditeteket, s mindinkább kiviláglik, hogy a vajda volt a legderekabb.
Toldi még nem járult a király elé. Egy este érte jönnek. Díszes ruhát küld a király, abban jelenjen meg másnap. A király elsőként Laczfi-Apor vajdát szólítja és jutalmazza meg, majd Toldit avatja karddal újból lovaggá. Toldi kegyelmet klér és kap a kobzos számára, aki most már bevallja származását. A király felmenti a Zács-ivadékokat, Miklós kérésére fiúsítja Anikót. Lajos csak most fedezi fel Piroska levelében az Örzsére vonatkozó részt.
Hazaindul a fősereg. Lajos gyászhírt hall: a kis Károly meghalt Visegrádon. A pápa feloldotta Johannát pénzbeli váltsággal, Lajos királynak azonban nem kell a pénz, s maradék seregét is maga után hívja.
Háromszáz esztendőn át mindenik évvel,
Nem is hagyta Miklóst homályba borulni
A Nagyfalusi és Szalontai Toldi.
Szolgáltatta királyát, - majd a fejedelmet,
Kinek én ezt írám tört címere mellett
Zárt sisakon s pajzson kézbe’ kivont kardú
Nagyfalusi Arany, szalontai hajdú.
TOLDI ESTÉJE
ELSŐ ÉNEK
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Az öreg Toldi egy sír mellett imádkozik Nagyfaluban. Három éve megharagudott rá a király, mert gáncsolta „az udvart, s annak puha kényét, / Csinosabb szokásit és olaszos fényét”, s szaván fogva hazaküldte. Az elaggott házban Toldi a vén Bence fiával, az öreg Bencével, fegyvernök vitézével élt együtt. Toldi most ásót-kapát kért tőle, s egy sírt kezdett el ásni. Bence tanácstalankodott, s hiába faggatta urát, az nem válaszolt kérdéseire. Két sír volt már a kertben. Toldi Lőrincnéé, lassan negyven éve már, s a jó öreg Benedeké. Arra is gondol Bence, hogy talán György úr csontjait találták meg, de rájön, hogy ez lehetetlen, hiszen egy medvevadászaton jutott gonosz végre. Amikor elkészült az árok, Miklós megszólalt végre, s így megtudhatta Bence, hogy magának ásta a sít. Lajos király betörte a fejét, mert igazat szólott, nincsen reá már többé szükség, s így nincs az élethez tovább, ami kösse.
Ekkor egy lovas érkezett. Toldit kereste. Régi jó barátai küldték Budavárból Pósafalvi Jánost, hogy keresse meg Toldit, s ha él, hívja, mert szükség van rá ismét. Egy olasz vitéz jeleskedik a harci játékon, nála a pajzs az országcímerrel, és senki nem tudja visszanyerni tőle. Toldi, a vén sas, kiugrott a sírból, megifjította a feladat.
MÁSODIK ÉNEK. Toldi Bencével három napon át utazott6. Híres Budavárban hetykén járkált az olasz, nem akadt ellenfele. Ekkor a király elé járult két derék levente, hogy az ország becsületéért hadd vívjanak meg életre-halálra. A Gyulafi-ikrek voltak ők, Lóránt és Bertalan. Egy leányt szerettek már három éve, Kende Rózsát, Kende Pál magzatját, s az nem tudott köztük választani, hát lemondott mindegyikükről. Az olasz bajnok mindkét fiút legyőzte. Lóránt felgyógyult sebeiből, Bertalan meghalt, bár az olasz nem akart ilyen véget.
HARMADIK ÉNEK. A hirdető hiába nyargalt, nem akadt újabb vitéz, hogy életre-halálra kiálljon. Ekkor megjelent egy iszonyú barát durva szőrcsuhában, félelmetesen felfegyverkezve. Egy csodálatos szerzet követte, „rozsdás fegyvernöke a rozsdás vitéznek”. Bencét, merthogy ő volt az, csúfolni kezdték, s csak gazdája mentette ki a durva tréfák közül. Mindenki látja a barát nagy erejét, s találgatják, ki volna. A király is tanácstalan. Toldira gondol, felidézi régi vitájukat, s úgy emlékszik, utólag Toldinak lett igaza, de holt hírét költötték. Most megbocsátana, ha Toldi élne... s ekkor meghallja szavát is: a vén Toldinak, aki háborogva keresi az ellenfelet, s közben szidja a bámészkodókat is.” Nem elég, hogy szabad címert hagya rátok - / Védni azt a sírból járjon fel apátok?” Az olasznak kénytelen-kelletlen elő kell állnia. Kemény csatába bocsátkoznak, közben az olasz kardja eltörik, de Miklós újat hozat néki. Végül Toldi lebuktatja a lovat és gazdáját, s még a király „Kegyelem!” kiáltása előtt végez az olasszal, majd lóra pattanva eltűnik ismét. A király felszólítására előáll Pósafalvi, s elmondja, hogy ő hívta Toldit, mert ő volt a barát. A király Toldi után küldi fényes urait.
NEGYEDIK ÉNEK. Toldi és Bence már Rákosmezőn jártak. Toldi háborog, hogy a ravasz király nem akarta őt felismerni, s arra várt nyilván, hogy ő kegyelmet kérjen, pedig ő csak „a nép régi jó erkölcsét” féltette, s Lajost szerette és most is szereti még. Ekkor utolérik őket a küldöttek a király hívásával és kegyelmének szavával. Toldi boldogan fordul vissza, s még boldogabb Bence, akit a nép lovastul a vállára emelve visz diadalmenetben. Budán Toldi előbb a házába ment, hogy méltón felöltözhessen.
ÖTÖDIK ÉNEK. A három éve nem látott öreg házban rengeteg fegyver sorakozott. Bencének meghagyta gazdája, hogy fényesítse ki azokat, hiszen: „Fénylenünk kell, öreg, fénylenünk még egyszer!” Ő maga átöltözött, s mentéjében benn tartotta kurta buzogányát a morgó kutyák ellen. A hátsó ajtón indul a királyhoz, mert unja a nagy hűhót.
A kirány nagyon várja már az öreg Toldit. Közben a vidám apródok, az őri csemeték vigadoznak az előszobákban. Egyikük Szent Lászlóról mond éneket, de ez nem tetszik a többieknek, unalmasnak tartják, s vígat kérnek. Ekkor egy másik egy Toldit csúfoló éneket ad elő, ezt már meg is akarják tanulni. Belép a bajnok, akit senki sem ismer fel. Elkezdik gúnyolni a vénembert. Toldi közéjük vág a buzogánnyal, szörnyet is hal három apród. Majd beront a királyhoz, s rádörög: „Király, ha nem nézném vitézi voltomat, - / Majd fejedhez verném hét-tollú botomat.” Dühösen elrohan. A király megtudva, mi történt ott kin, kiadja a parancsot: „El kell fogni Toldit! halál a fejére!”
HATODIK ÉNEK. Bence felforgatta a szobát, hogy rendet tegyen. Az öreg kapust a lovak ellátására küldte, de neki magának is segítenie kellett, mert a kapus, aki hajdan varga volt, csak bőr formájában értett a lovakhoz. Hamarosan bedobbant Toldi. Buzogányát az asztal közepébe csapta, hogy az behorpadt, majd megtántorodott s összerogyott. Bence látta, hogy ütött az óra, s próbálta a vigasztaló szavakat, de Toldi elhallgattatta őt. Ekkor érkezett Allaghi, a testőrzők feje, hogy lefogja Toldit.
Toldi válasza a királynak: „Csak ez egy órámat hagyja meg szabadnak.”
Toldi haldoklásának hírére a király azonnal hozzá indul. Miklós még élt, s végső szavai ezek voltak:
Azt kötöm szívedre - - meg a magyar népet.
Szerest a magyart, de ne faragd le” – szóla,
„Erejét, formáját, durva kérgét róla:
Mert mi haszna simább, ha jól megfaragják?
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.”
A király válaszul hitet tesz amellett, hogy ú mindig a magyar népért fáradt, de haladni kell a változó világgal:
Ha felűlünk, felvesz, ha maradunk nem vár;
Változik a világ: gyengül, ami erős,
És erős lesz, ami gyenve volt azelőtt.
Hajt az idő, nem vár: elhalunk, mi, vének,
Csak híre marad fenn karunk erejének:
Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,
Aki ésszel hódít, nem testi erővel.
E szavak közben halt meg Toldi. Még aznap este vaskoporsóba tették, s fáklyás nép kísérte Rákos mezejéig.
Domb emelkedett már Toldi Miklós testé,
Amelyet az őskert, bánatja jelével,
Behinte lehulló, sárga falevéllel.
Nem jelölte a sírt drága érc vagy márvány:
Bence volt az emlék, lába felől állván:
Egy ásót ütött le, arra támaszkodék,
S elborítá a sírt új havával az ég.
(Forrás: 44 híres eposz – Verses regény – Elbeszélő költemény 477-496. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 1992.)
