Teréz asszony, özvegyasszony
Körülbelől tíz év óta…
Maga mondja hogy az alatt,
Nem volt ajkán egy víg nóta.
Hogy igen nagy bánata van
El is lehet hinni:
Mivelhogy szíverősítőt
Gyakran szokott inni.
Annyi búja… annyi baja,
Nyakán nyüzsög három gyerek:
Nem az övé – unokái…
Hanem ő bajlódik velek.
Anyjok meghalt, - s rá maradt a
Szegény árvák gondja. –
Apjokat megy egy rosz korhely
Csavargónak mondja.
Olyan sok a dolga, szegény
Azt se tudja mihez lásson:
A pókháló ott kötődik
Hetek óta a padláson:
Leseperné – de más dolog
Elébb való annál;
Teréz asszony egész napon
Ott varr az ablaknál. –
Csak varrogat, csak igyekszik…
Nagyokat ölt, még se halad;
El fogja a köhögés
Aztán meg a cérna szakad.
„Jaj istenem! én teremtőm!”
Sopánkodik néha:
S olyat sóhajt, hogy a falon
Látszik az árnyéka.
Majd azután sírva fakad…
Kendőjével törli szemét;
Van oka rá most az egyszer,
Megszúrta a tű a kezét.
S úgy megzokog, hogy körülte
Nehéz lesz a lég is:
És gondolja – ha már esik
legyen menydörgés is.
S elkezd szörnyen szitkozódni…
Elébb ugyan lassú hangon,
S körül néz, hogy villámival
Hova sújtson, kit rohanjon?
Nagy haragját hogy kiöntse
Már csak alig várja:
És ha más nincs – ottan van a
Szegény három árva.
Neki zúdul, rájok rohan
Szegényeket meg is veri:
S gyermeklárma és sikoltás
A zivatart csak neveli.
Teréz asszony, Teréz asszony!
Jámbor, szelid férje:
Mit mondana – látva mind ezt…
- Hogy ha mostan élne!...
Forrás: Hölgyfutár 8. évf. 40. sz. 1857. febr. 19.
