Mily boldog vagy most, édes jó Idunám!
Szép siri álmod ime teljesül.
A néma földben, a koporsó ágyán
Nem vagy magadban, nem vagy egyedül.
Meleg az ágy már, nincsen ott hideg tél,
Bár künn a zord szél sir porod fölött.
- Kit én utánam legjobban szerettél,
Édes anyád tehozzád költözött.
Mi könyes szemmel visszük őt a sirba,
S zokogva állunk a halom körül;
Mély bánatunkat fájó könnybe sirva,
Mit enyhitő kéz itt le nem törül.
Jó lélek volt, valódi földi angyal
Ki minket e rideg földön hagyott.
Egy gondolat csak, a mi
megvigasztal,
Hogy már te nem csak egyedül vagy ott.
Oh képzelem, mint ölelétek egymást
A hosszu, hosszu elválás után,
Mily fényes volt a boldog viszonlátás
Mindkettőtöknek szent arculatán.
Szállást nektek ott egymás mellett adnak,
Hol a boldog lelkek lakása van;
Mert tudom én: hogy
sok hajlékok vannak
A mi atyánk
fénypalotáiban!
Mondotta-é hogy sirok még utánad,
Hogy emlékezem még reád hiven!
Hogy nem aludt el bennem még a bánat,
S oltárt számodra most is tart szivem!
Hogy hasztalan igyekszem elfeledni
Szép ifjuságom álmát: képedet!
Hogy nem tudok kivüled mást szeretni,
Nélküled e sziv boldog nem lehet!
Forrás: Hölgyfutár 8. évf. 30. sz. 1857. febr. 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése