Ássatok nekem sírt,
Sírt a temetőben;
Ott szeretnek engem,
Ott szeretnek hőbben.
Síromra száll majd az
Éneklő pacsirta,
S boldog leszek, rajtam
Búját ha kisírta.
Harmat is hull árva
Síromra hajnalban;
Nincsen olyan köny, mely
Fénylik ragyogóbban.
A sugár is rám száll,
Nap meleg sugára;
A harmatot árván
Mért hagyná magára? –
Szeretnek ők engem,
El sem is távoznak,
Csalja bár szellője
Illatos tavasznak.
A sugár felszívja
Harmat – szeretőjét,
S véghelyül választják
Koporsómnak éjét.
Forrás: Hölgyfutár 8. évf. 38. sz. 1857. febr. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése