Talán már rég el is feledted
Az u tósó éj álmait?!
Midőn szerelmünk aranyhíd volt
Mely a földről a menybe vitt?
Holott egy édes érzés szülte
És nem búbánat a – sohajt,
S minden szavunk egy tündér-ének - -
Tudod-e még a régi dalt?...
A csillagok bámulták üdvünk,
És mind meganyi reszketett,
Tán vágyták hallani beszédem
Mit susogtam kebled felett;
Vagy mosolyodat irigyelték
Mely beragyogta arcodat
A szerelem édes szavára - -
Tudod-e még a régi dalt?
Fejünk fölött lombos fák ringtak,
Körülöttünk ezer virág,
Melyeknek illatát a szellő
Szerelmesen csókolta rád.
A csalogány mint élő hárfa
Énekre zendült ezalatt,
És mi versenyre keltünk véle - -
Tudod-e még a régi dalt?
És mondtad: hidd meg, fönn az égben
Nem lehetnek ily boldogok,
- Kik ránk ezer csillagszemekkel
Tekintenek – az angyalok.
Békét kötött a bú
is vélünk,
S nem folytat már több viadalt,
Szeretsz, amiként én szeretlek!
Tudod-e még a régi dalt?
És én feleltem: szivem gyöngye!
Bár messze útra távozom,
De mint zarándok szent keresztjét,
Képed magammal hordozom.
S örök hűséget esküdöztünk
S tevénk szent fogadásokat:
Vagy egymást vagy a halálé!
Tudod-e még a régi dalt?
S egy év után hogy visszajöttem,
Te már akkor másé valál!!!
Az eskü nem jutott eszedbe,
Sem a hűség, sem a halál –
S most szívünk legkevésbé sem fáj,
Elfeledtük a multakat,
A tavasz hoz ujabb virágot - -
Tudod-e még a régi dalt?!
Forrás: Hölgyfutár 8. évf. 36. sz. 1857. febr. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése