Lisznyai Kálmán: Két királyhölgy

(történeti regedal)

Versengésük tárgya:

Egy sziv s egy korona, -

Mindkettőért forrong

Vágyaik ostroma.

Egy vén ős korona,

S egy ifjú szép lovag,

Köztük gyűlöletet

S boszút támasztanak.

Titkon forr a boszú,

S véresen kitörik,

S az egyik királyhölgy

Nyilván foglyul esik.

Fölötte az ármány,

Mint egy sötét felleg,

Áradó borúval,

Minden reményt el-lep.

Fején tört korona,

S virító zöld párta,

Szivén meg koszorú,

a szerelem álma.

Baljában liliom,

Lelkén szent öntudat,

Jobbjában feszület,

Lába alatt – vérpad!

- Hatalomra jutott

Zord vetélytársnője,

Koronát, szerelmet,

Elrabolna tőle.

Az ősi koronát

Letépte fejéről;

De nem a koszorút

Szerelmes szivéről.

Elérhetlen vágy ég

Boszuló lelkében,

Viszontalan érzés

Emésztő tüzében.

S az ártatlan fogoly –

Királyleány pedig:

Vetélytárs nőjének

Áldozatúl esik.

Szép kis lába alatt

Nagy fekete vérpad,

És a vérpad mellett

Hű kedvese – kacag!

Majd mélán mosolyog,

Édes gyötrelemmel:

Boldogságában meg –

Őrült szerelemmel!

Üdve tetőpontján

Érte a végcsapás:

… S ujra kacag: - „véred

Nekem szent áldomás!

Megiszom egy cseppig!

Hisz ez angyal vére!

Tiszta hajnalharmat,

A szentség testvére.

Haha! omló bíbor!

Piros leszek tőle;

Szerelmi viszfény lesz

Arcomon belőle.

Szép angyalom vérét

Megiszom egy cseppig…”

De – ekkor a zordon

Poroszlók elviszik.

És ő szeliden megy,

Vig átengedéssel:

Mintha pajtás volna

A megőrüléssel. –

- S a királyhölgy arcán

Diadal, nyugalom:

Mosolygó szoborként

Térdel a vérpadon.

„Büszke vetélytársnő!

- Szól, szent könyben ázva

Fejed fölemelve,

Szived megalázva.

Enyim a forró sziv,

Az édesb diadal, -

Tied a korona

Hideg sugárival.

Kit együtt imádtunk,

Hozzád hideg maradt, -

Te vagy, te vagy, te vagy

A boldogtalanabb.

Áh! oda nem adnám,

A pillantást, mely ért,

A viszonszerelmet,

Ezer koronáért!!!”

- S baljába, - láthatlan

Ott állván ez alatt –

Egy kis fehér leány

Egy liljomszálat ad.

Sokaknak úgy látszott

Ez a kis árnyleány,

Mintha két kis szárny lett

Volna két oldalán…

- A végóra csendül,

Egy rémes villanat:

S ennek feje gördül!

Annak szive szakad!

Forrás: Hölgyfutár 8. évf. 7. sz. 1857. jan. 10.