Mi vonz engemet úgy a földbe,
Virág közé, zöld hant alá?
Halavány arcomat lehajtom,
És lelkem, minden gondolatom
Egy csendes bú elfoglalá.
Bár szép a róna mit elhagytam,
S a kék hegység szebbet ígér,
A nap bár süt reám mosolygva,
A csillag bár követ bolyongva,
Oh! mindez nékem mit sem ér.
Miként a szomorufüz ága,
Mely lehajlik a tó fölé?
Habár verőfény aranyozza,
Valami mégis csak lehuzza,
Sötét hullám elbüvölé.
Úgy én is csak a földbe vágyom,
Felsőbb erő vonz engemet,
Végzetcsillagom tán lehullott,
És azt keresni fogom majd ott…
Tovább maradnom nem lehet.
Forrás: Hölgyfutár 8.
évf. 5. sz. 1857. jan. 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése