Ments meg, Istenem, a gonosz emberektől,
Az erőszaktévő kegyetlen kezektől,
Szabadíts meg, uram, a gonosz fejektől,
És utánam rohant szörnyű árvizektől.
Szívökben felőlem mert gonoszt végeztek,
Ellenem mind egyik fegyverben öltöztek,
Az én kedves laktam földemből kiűztek,
Mind az viadalra karddal kezet fűztek.
Éles nyelvek olyan, mint a mérges kégyó,
Mind csak azt kiáltják reám, ami nem jó,
Ajakok alatt ül halálos skorpió,
És mérget nagy messze öntó áspiskégyó.
Oltalmazz meg, Uram, a vérszomjúzóktól,
Akik álnokságot mívelnek, azoktól,
Védelmezz, Úristen, bűnösök karjától,
És az istentelen fiaknak kardjoktól.
Azhol szoktam járni, vermet ott vájtanak,
Lábaimnak titkon sok urkot hántanak,
Az utakon hálót álnokul vontanak,
Kétfelől mellette akadályt ástanak.
Csak azon vannak, hogy szörnyű halált vesszek,
Halálommal rájok örömet eresszek,
Hogy holtom után hű szívet ne epesszek,
Uram, én Istenem, ne hagyd, hogy elvesszek.
Úristen, életem erős reménysége,
Te voltál mindenkor fejem díszessége,
Paisnál, sisaknál nagyobb erőssége,
Az hadban te voltál lelkem segítsége.
Ne engedd meg most is, hogy a kegyetlennek,
Kévánsága teljék az istentelennek,
Ne vidd elé tanácsát a hütötlennek,
Hogy halálán ne örüljön a szegénynek.
Azmit reám szántak, azt fordítsad rájok,
Az nékem tölt mérget vegye az ő szájok,
Sebes lánggal égő tűz eméssze fájok,
És maradjon pusztán minden háza tájok.
Azmely árkot ástak, essenek bé abba,
Elmerüljenek, mint a mély tenger habban,
A rágalmazó ne örvendjen a napban,
Hanem éjben lévén jusson rút halálban.
Elhittem, hogy az Úr a nyomorultaknak,
Felveszi ügyököt az ártatlanoknak,
Elromol hatalmok mind a gonoszoknak,
Nem láthatják hasznát semmi tanácsoknak.
Az igazak penig az Isten nevének
Dicséretet mondván szépen énekelnek,
Az Úr szeme előtt örökké örülnek;
Ez rendi az negyven és század éneknek.
Forrás: Versekben
tündöklő Erdély 1. kötet 168-169. old. – Második, javított és bővített kiadás –
Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.
