(A
korabeli helyesírás megtartásával!)
Ott essem el én a harc
mezején
Ott folyjon az ifjui vér
ki szivemből.
Petőfi
Letette lantját s ment a harc terére
Hazát szörözni fegyver élivel;
Elhallgatott, mint liget fülmiléje
Ködös homályos ősznek jöttivel…
Elhallgatott a dalnok s harc zajában
Találva enyhet, vigaszt és gyönyört
Öltözködött már dicsnek bíborában
Kit nyugtalanság és ínség gyötört.
Dalát s magát itt sem tagadhatá meg,
Dicsőséget s harcot zöngött a lant,
Harc és dicsőség szép iker-testvérek,
Jutalmuk seb, vér, mély sír s néma hant…
A hadsorok dalára lelkesülten
Rohantak a biztos halál elé,
Hír s győzelem érzelmétől hevülten
Küzdöttenek óhajtott cél felé.
Kettős ellenség egyesült hadával
Mint tengerár önté el a hazát;
Elöl a költő, a hír zászlajával
E tengerár elé veté magát.
Dörgött az ágyú s nyerített a harcmén
Rémület-zajba fúlt egész vidék;
Oh itt sok hősfi áldozatul esvén
Közös mély sírba eltemetteték…
Ellenség marad győzve itt a téren
S eltemetteté a hallottakat;
Köztük a költő mély sebbel mellében
Ellenségivel egy sírhant alatt…
Nem hal ő meg, csak teste porladott el,
Mert szép dalai addig éltetik:
Míg e hazának – magyar nyelv s kebellel –
Igaz vidámság jelzi népeit. –
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.
