2015. aug. 23.

Kállay István: A költő halála




(A korabeli helyesírás megtartásával!)

Ott essem el én a harc mezején
Ott folyjon az ifjui vér ki szivemből.
Petőfi

Letette lantját s ment a harc terére
Hazát szörözni fegyver élivel;
Elhallgatott, mint liget fülmiléje
Ködös homályos ősznek jöttivel…
Elhallgatott a dalnok s harc zajában
Találva enyhet, vigaszt és gyönyört
Öltözködött már dicsnek bíborában
Kit nyugtalanság és ínség gyötört.

Dalát s magát itt sem tagadhatá meg,
Dicsőséget s harcot zöngött a lant,
Harc és dicsőség szép iker-testvérek,
Jutalmuk seb, vér, mély sír s néma hant…
A hadsorok dalára lelkesülten
Rohantak a biztos halál elé,
Hír s győzelem érzelmétől hevülten
Küzdöttenek óhajtott cél felé.

Kettős ellenség egyesült hadával
Mint tengerár önté el a hazát;
Elöl a költő, a hír zászlajával
E tengerár elé veté magát.
Dörgött az ágyú s nyerített a harcmén
Rémület-zajba fúlt egész vidék;
Oh itt sok hősfi áldozatul esvén
Közös mély sírba eltemetteték…

Ellenség marad győzve itt a téren
S eltemetteté a hallottakat;
Köztük a költő mély sebbel mellében
Ellenségivel egy sírhant alatt…
Nem hal ő meg, csak teste porladott el,
Mert szép dalai addig éltetik:
Míg e hazának – magyar nyelv s kebellel –
Igaz vidámság jelzi népeit. –

Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve és a  magyar írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.

Atádi Vilmos (Zobor: Özvegy dala




(A korabeli helyesírás megtartásával!)

Ide ide égő kebelemre
Ide borulj árva gyermekem;
Keserv kincsével halmozott a sors
De örömöm csak te vagy nekem.
Halált lihegve zúgott a vihar,
Sajkám rengett bősz hullámokon,
Te voltál a hányatott kebellel
Örökké elválhatlan rokon.

Szerelmem dús forrásaul nekem
E kis szívet adá nyájas ég;
Te vagy szerelmem gyümölcse, melyet
Örvendő keblemen hordozék.
Véd nélkül állsz, nincs pártoló híved,
Nem vezet a kegy szövetnéke –
Sokak közül egymagad mert te vagy
Gyászos szülő árva gyermeke.

Elátkozott a végzet téged, el –
Sorsüldözött árva gyermekem,
Hogy lásd: miként hervad reményed el
Vész-zavarta ifjú éviden.
Atyád a hős, a drága jó atya
Nem rettegé a harci-halált…
A sír ölén békésen szendereg,
S örök nyugtot, hős véget talált.

A hős dicső poránál állok én
Mint érc-szobor s fájó szűm dobog;
S ha majdan én kiszenvedek s a hő
Szerelmi láng többé nem lobog:
Rideg leszen nagyon rideg a lét
Szegény szegény árva gyermekem! –
Oh jöjj akkor az ősi sírhoz el
S együtt hullass bánat-könnyűt velem…

Borulj tehát égő kebelemre
Ide borulj árva gyermekem!
Míg ím’ dobog, érted dobog e szív
Üdvhozóm, te drága kincs nekem…
Az élet ha rideg leszen neked
E szív majdan erőt s vigaszt ád…
Siess tehát égő kebelemre
Halld: eseng szerelmes jó anyád. –

Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve és a  magyar írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.

Rákosi László: A föld alatt




(A korabeli helyesírás megtartásával!)

(- J. Eleonorának és Ernesztinnek -)

Ha sorsommal kifáradok
Lehajtom enyh-helyen fejem;
A szenvedők bús angyala
Álomra zárja le szemem.
És szívemnek,mely úgy dobog,
Keblemnek mely nyugtot nem ad:
Pihenni ki küzdelmeit –
Legjobb lesz ott a föld alatt!

Néztem soká a kék eget,
Vagy éjben a szép csillagot:
Egy kis leány fényes szemét
Amely eddig csak gyászt adott.
Világom volt nekem ez ég,
De a szép éji álmokat
Legjobb a messze reggelig –
Folytatnom ott a föld altat!

Tudom, nem háborítja meg
Nyugalmamat ott senki sem.
Csak néha-néha fülmile
Szólal meg, az is csöndesen.
S korán fészkére hordja el
A hervadt sír-virágokat,
És boldogan él, énekel
Míg nyugszom én a föld alatt!

Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve és a  magyar írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.

Kuliffay Ede: Honnan árad…




(A korabeli helyesírás megtartásával!)

Honnan árad a boru az égre,
Melynek oly szép tiszta volt a kékje?
Hát szivemre a sötét búbánat
Mint mogorva fölleg honnan támadt?

Tenger a szív. Fölzudul dagálya,
Bár mosolygva néz az ég reája,
Önmagában küzködik, csatázik, -
Egy hullámra rögtön jő a másik.

Könnybe lábad bús szemem tört fénye,
nem tudom hogy mért? de sírnom kéne…
Keblem titkos érzetek zajától
Mint viharban az ég arca lángol.

Fogsz-e szívem újra nyugton állni
Szétoszolván néma búd homályi?
Fogsz-e egykor zöngni víg danákat,
Hogyha többé nem borít a bánat?

Hogyne zöngnél?! tán nem tart örökké
A sötét bú mely valóm elönté;
S ha a vésznek szárnya szerterebben –
A madár is akkor zöng legszebben.

Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve és a  magyar írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.