(A korabeli helyesírás
megtartásával!)
Megrendült a föld álmomban
És sírjából kikele
A hunnoknak, székelyeknek
Ős királya: Etele.
’Elmegyek – így szólt magában –
Megnézem hogy mit csinál
Az én népem a Küküllő
S az Olt-folyam partinál…’
S a mint menne, mendegélne
Tova Udvarhely felett:
Feléje az országúton
Egy finánc közeledett.
’Földi hó! megállj egy szóra,
Mondd meg nékem, hogy kiv agy?
Hogy hősökhöz tartozol, csak
Az nem látja, aki vak!’
„z vagyok – felelt kevélyen –
Megmondom a mit kívánsz:
Én vagyok Galliciából,
Ide-vándorolt finánc!”
’Jártam az ural aljában,
Túl a Volgán, Iszteren;
De e szót „finánc” a vándor-
Népek közt nem ismerem.
Ha jól emlékszem alánok,
Osztrogotok, gepidák,
Így hívták a népeket, kik
A földet elboriták.’
„No ne légy oly türelmetlen
Jer csak ide közelebb;
Ülj le míg megmagyarázom
Ugy se harmatos a gyep.
Finánc annyi mint juhpásztor,
És a nép egy suta juh,
Lenyirom mihelyt a hátán
Hosszura nőtt a gyapju.
És a juh egy szelid állat,
Senkit nem harap, nem rúg:
Gyapjából dominiumot
Vett a híres báró Bruk.
Van ugyan a nyájban egy-egy,
Ki öklel, szarvat hegyez;
Hanem – s itt kardjára mutat –
Moresre tanítja ez…”
’Pásztor vagy hát?!... Én is voltam
Egykor e nép pásztora,
Hanem akkor a világnak
Volt az sujtó ostora.
A vénhedt Europára
Lángok közt csapott le a,
Csapásit soká megérzé
Róma és Aquilea.
Diadalmai zajától
Messze megrendült a lég.
Most hát juhnyáj lett e népből?!
Ennyit megtudnom elég!’
Szólt – s szemének
pillantási
Nem voltak enyhsugarak;
Gyors villámokat lövellve
Lángolt bennök a harag.
A finánc eltünt előle,
Elkomorult a vidék –
S én e látomásra kinos
Álmomból fölébredék.
S úgy tetszett nekem, miként ha
Én előttem állna még,
S félig ébren, félálomban
Hozzá ígyen rebegék:
„Arcodon dicső királyom
Az a harag mit keres?
Hidd el hogy neheztölésre
Néped most nem érdemes.
Nem feledtük el a multat,
Nem cseréltünk jellemet;
Megőriztük hiven, tisztán
A te harcos szellemed.
Hidd el nem juhnyáj e nemzet,
S honja most nem juhakol;
Büszke mén az. messzedobja
Azt, ki rajta lovagol.”
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése