(A korabeli helyesírás
megtartásával!)
Sötét az ég, fölhő borítja,
És csillag rajta nem ragyog;
És a viharteljes éjszakában
Ébren csak én magam vagyok.
A város nyugton alszik, s még a dörgés
Sem háborítja álmait:
Amely megharsan olykor-olykor
Szórván az ég villámait.
De engem, ah, kerül az álom,
S nyugalmamat föl nem lelem,
S ahelyett, hogy enyhet adna
Ez éj rám nézve gyötrelem!...
Szunnyadék végtére mégis,
S akkor csatákkal álmodám;
Hallottam az ágyúk moraját
S kard-csattogást a vad csatán.
Elmult az is majd, s ilyen álmok
Nem gátolák nyugalmamat.
Csöndben aludtam át az éjet,
S azt álmodám: a hon szabad!...
Felébredék… az ég derült volt,
És oly dicső a virradat…
S hát a hon, az elnyomott hon
Mikor, mikor lesz szabad!?
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése