(A korabeli helyesírás megtartásával!)
A
már-már romba dűlő Törcsvár regényes környezetét képező terjedelmes rónaság
közepette, egy kisded folyam jobb és bal partján büszkén emelkedik ég felé
egy-egy óriási magasságú szirt, egymással szemközt állva, mindenik egy-egy
ország határát jelölő. Az egyik – oláh területen fekvő – egy régi kolostor
annyira-mennyire ép falait hordja tetőjén, melyben még most is „kaluger”-ek
(román szerzetesek)laknak; az evvel és a fönn mondott oláh partoni szirttel
szemközt álló, kevéssé összeroskadott dombon láthatók egy hajdan híres
apácakolostor romjai, miket a ritkán ide-idetévedő nép előítéletileg gondosan
kerül, félve tán „szűz Trandafírá”-vali találkozástól.
E
két zárdának, vagyis e régi idők maradványainak regéje van; egyje a román nép
ajkain létező érdekesb mondáknak.
Midőn
még – így szól körülbelől a rege változatosságai közt legtisztábban kivehető
hagyomány – az egész, most két külön ország területén fekvő táj a hajdankor
hatalmas urai, a (dák-) román kényurak tulajdonát képezé, a kis folyam mindkét
partjain fekvő termékeny földek egy dúsgazdag nagybojár: Borgiur birtokában
voltak, számos kastélyok, kincshalmaz és tömérdek jobbágyok telkeivel
egyetemben.
Borgiur
azonban mindenek fölött egyetlen leányát, Grandafírá-t szerette, s ezért
örömest odaengedte volna cserébe minden gazdagságát.
A
még gyermekkorban anyját vesztette Trandafíra (oláhul: rózsa) páratlan
szépséggé fejlődött, és elbájolva csüggtek rajt’ atyja és számtalan hajlongó
udvarlóinak szemei. De ő – bármint igyekeztek is neki tetszeni a legszebb és
hatalmas bojár-ifjak – senkit sem látszott kedvelni közülük, vagy éppen kezével
akarni boldogítani a reményteljes kérők egyikét vagy másikát, és ősz atyja
legsürgősb kéréseire is hajthatlan maradott. ennek oka nem volt egyéb: mint
hogy a szép Grandafíra atyjának egyik, vele úgyszólva testvéries viszonyban
fölnőtt rabszolgáját, a deli külsejű Argolyt-ot szerette, és ennek esküdött
volt örök hűséget.
A
büszke főúr, megtudva lányának ez annyira rangján alóli viszonyát, végtelen
haragra lobbant, és kétség kívül első dühében képes leendett a vétkes
rabszolgát megölni; de némi megfontolás után nem merte mindazonáltal tettleg
bántani. Grandafíra szíve választottját, és a többit az idő hatására bízva,
elűzé őt udvarától és összes birtokaiból. De ez sem idézte elő a remélt hatást;
sőt a gyönyörű hölgy most még inkább ragaszkodott szerelméhez, és irtóztató
esküt tőn atyjának, hogy: ha Argolyt-é nem, soha férfié nem lesz e földön.
Eközben
Borgiur évei súlya alatt összeroskadva csakhamar sírba szállt, s így Trandafíra
szabad volt, korlátlan uralkodott roppant kiterjedésű birtokaiban, és mármost
amily örömest, szintoly gátlatlan boldogíthatta volna kezével gyermekkor
kedvesét, tántoríthatlan szerelme tárgyát – ha az megjelenendett.
Évek
múltak el azonban, és a legsürgősb keresések, tudakozások dacára sem lehetett
az eltűnt Argolyt nyomára akadni; Trandafíra szíve vágyai nem teljesülhettek…
Midőn
egy estve aggasztó gondolatai súlyától lenyomatva búsan sétálna el a folyam
partján, fáradtan rogyott le az egyik szirt oldalán, és csakhamar szende álomba
merült. Álmodott és izgatott képzelme előtt csudálatos alakok tűntek föl; a
szirt beljéből jőni vélt bájos ének hangjai majd hízelgő, majd ismét szívrepesztő
danáu modorban hatottak füleihez, és midőn fölocsúdott rövid álmából,
magyarázhatlan sejtélyes érzés lepte el szívét.
Elhatározta,
a szirtet fölásatni, és a csakhamar megkezdett munkálatok csudás eredményre
vezettek.
A
szirt belsejében egyetlen óriás-kőből faragott kisded kápolna
találtatott,melynek oldalán egy gyönyörű szűzi-kép előtt ezüst mécsben égett az
örök-tűz lángja.
Trandafíra,
a keleti vallás szigorú elveiben növelve, égi utasításként tekinté e csudaszerű
eseményt, és a kápolna mellé egy roppant kiterjedés
női zárdát építtetett, melynek odaengedé
összes tömérdek vagyonát, maga mint fejedelemnő lépve a szerzetbe.
E
női kolostor az, melynek romjai mai napig láthatók, és a melyek szemlélésére a
babonahitű nép ellenzése dacára ritkán mulasztják el egy-egy órát áldozni az
Erdélyből Kimpulung felé utazók. –
Egy
év múlt el a nagyszerű kolostor megalapítása óta, és mint az oly csudásan lelt
szűzi-kép hatásairól, úgy a zárda-alapítónő ájtatos buzgalmáról messze
terjedett el a hír.
Ekkor
fényes kísérettel s páratlan pompájú fölszerelésben érkezett e tájra egy
dúsgazdag fiatal úr, ki nevét mindenki előtt titkolva, a környéken tudakozódott
Borgiur és leánya felől. Midőn a történteket megtudta, kétségbeesetten kereste
föl a kolostor elnöknőjét, hogy megemlékeztesse hűségesküire, - mert Argolyt
volt az oly hosszú idő múlva legvirágzóbb férfikorban hatalmas úrként
kincsrakodtan visszaérkező – de kihallgatást nem nyert; a zárda küszöbe
átléphetlen volt minden férfira nézve.
Most
eltökélette magát Argolyt: hű szolgáival a klastrom falait áthágva, elrabolni
szerelmesét s messze földre szökni vele.
De
amint egy sötét zivataros éjben szándékát végrehajtandó a zárda ajtaja előtt
állna, és éppen osztaná parancsait a vakmerő behatolásra, megnyíltak rögtön a
kapuk, és az apácák hosszú sora lépett ki azokon, legelöl Trandafíra a
csudatevő szűzi-képpel karján. A vad férfiak térdre estek és hallhatlan
léptekkel vonult el előttük és tűnt el a kisded kápolnában az ájtatos menet.
Midőn
fölkelve helyzetükből a szolgák szökni akarának, Argolyt vakon lelte magát: a
csudás kép elvevé a vétkes gondolatokkal telt fő szemeinek világát…
Rémülve
vitték el urukat a helyszínéről a szolgák, és ez, a szándékolt bűneért oly
nehezen sújtott, istenhöz térve, igaztalan úton (a rege szerint: mint
tengeri-rabló) szerzett kincsiből a Trandafíra zárdájával szemközti szikladomb
tetőjére egy barát-zárdát építtetett, melynek apátjává megválasztották a minden
oldalról odasereglett barátok.
Szeme
világát többé vissza nem nyerte, és így rémletes módon ment teljesedésbe merész
s káromló óhaja: Trandafírát csak egyszer éltében láthatni meg, és volna bár ez
halála, örök-üdve elvesztése…
Tíz
évvel azon rémletes éj után „szűz Trandafíra” és Argolyt egy napon és egy
percben haltak meg, lelkeik ott fönn egyesültek.
A
barátkolostor, megrongálva bár az idők viharai és viszontagságai által, mai
napig fönnáll, és ott őrzik a női zárda végelpusztulása óta a csudás
szűzi-képet.
Nehány
ősz kaluger lakja még jelenleg a roskadozó falakat; ezek kimúlta után
alkalmasint végképp romba fog dőlni a regényes eredetű és a százajkú rege
változatosságainak méltó tárgyul szolgált isten-háza…
Forrás:
Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve
és a magyar írói segélyegylet alaptőkéje
gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina
úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése