(A korabeli helyesírás megtartásával!)
Oly tikkasztó a lég forrósága…
Mező, liget, félig szinte sárga;
Árnyas lombok nem nyujtanak enyhet,
Elhalt, elfult a suttogó szellet;
Hogyha hul is éjelenkint harmat,
Üdítőleg csak titokban hathat,
S égetőb lesz az egész táj kínja,
Az ölő fény mikor elborítja.
Csüggedten jár föl-alá az ember,
Munkájához hozzáfogni nem mer,
Csak ugy kémli néha-néha lopva –
Borul-e már végre az ég boltja?
Haj! de nincsen egy tenyérnyi folt sem,
Mely fölülről jóreményt jelentsen,
S fölsohajtva törli izzadságát,
És az isten hallja imádságát…
A látkörön barna fölhő támad,
Mely növekszik, gyorsan mint a bánat,
Tág ölében fényes villám készül –
Gonoszokra sujtó büntetésül.
Megrezzennek a fiatal cserjék,
Alig várják már az eső csöppjét,
És a sikon átzúg a szél hangja:
Készüljetek a nagy zivatarra!
Zúgjon a szél, csattogjon a villám,
Az eget tűz-tengerrel borítván,
A föld sarka mennydörgéstől rengjen,
Szakadjon a zápor nagy csöppekben,
Porba huljon a gonosz remegve,
Mintha isten jőne itéletre…
Hogy viruljon ujra a természet:
Ily vihar kell – tisztítni a léget.
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése