(A korabeli helyesírás megtartásával!)
Vad szirtnek zúgja el a patak bánatát
Midőn zivatarok nyugalmát elrablák,
S az árva görlice nyögdécsel szüntelen
Ha élte párjától elválni kéntelen;
A költő bánata dalokba ömlik át,
Bús lantján zöngi el a lánynak búdalát,
És rémes viszhangu ezer halált sivít
A káros ölyv, szivén ha megvéröztetik;
S enyhítő könyre lel a sajgó fájdalom,
De hajh soha nem lel enyhére bánatom;
Mert néma s hangtalan e halovány ajak,
Nem zúgja el baját, miként a bércpatak;
És nem nyögheti el mint árva görlice
Melyet párjától foszt kegyetlen végzete.
Lantom megpönditném, de ez is hasztalan:
Mert úgy miként magam, lantom is hangtalan;
S bár inkáb fáj sebem, mint az, mit hord szivén
A káros ölyv, mint ő föl nem sivítok én; -
Oly hideg a mosoly merevült ajkimon,
Hogy tőle elfagy a köny pilláimon.
Úgy tűröm kinomat mint vadsziklán a kő,
Míg úgy legördülök,m iként legördül ő;
S ha ott fekszem alant a hideg nyoszolyán
A sírkert árnyiban, s körülvesz a magány,
S borongó éjelen szellő sohajtozik
Siromon egyedül s csak eső könyezik, -
Ha szól az estharang az árva lelkekért
S nem érettem ima mint más elhunytakért,
Ha nem lesz kedves hang mely sohajtsa nevem,
Hogy hideg álmiból lelkem fölérezzen,
Mit akor érzendek: a lelki fájdalom,
Az is néma leend miként a sirhalom:
S így tengerkinomat te sem értended meg,
Azért isten veled! örökre elmegyek –
Vedd végső búcsuját s feledd örökre őt:
Az éjnek vándorát, a némán szenvedőt –
Mert elzárt ajakin egy átok sulya nyom,
S ez átkok átka: a
néma fájdalom!
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése