(A korabeli helyesírás
megtartásával!)
Ti kik eddig csak vészt, borut,
Csak halált jósoltatok:
Hallgassatok egyszer már el,
Némuljon el ajkatok!
Nem korhadt fa a magyar még
Mit már csak a dudva tart:
Erőteljes, büszke tölgy az –
Ne féltsétek a magyart!
Ezer éve hogy ezt a fát
Ülteték az ősapák,
S az utódok vész vihar közt
Gonddal hiven ápolák.
Áll még a fa büszkén, habár
Látott nem-egy zivatart;
Sasok raktak fészket rája –
Ne féltsétek a magyart!
Az a nemzet, mely oly vitéz,
Ol dicső volt egykoron,
Melynek mindig legszentebje
Legdrágábja volt a hon;
S hogy azt mentse, dicsőn verte
Le a tatárt s büszke tart:
Nem lehet az gyáva most sem –
Ne féltsétek a magyart!
Az a nép mely mellett szól a
Legnagyob tanú: a mult;
Az a nép, mely szent jogáért
Élni halni megtanult;
Nép amely honáért mindig
Tudott tenni ha akart:
Bátran nézhet a jövőbe –
Ne féltsétek a magyart!
S él az isten!... Századok bár
Semmiségbe tünjenek…
Hív marad ő… Hozzá mi sem
Leendünk majd hűtlenek…
Míg a föld egy magyart hordoz,
Míg az égnek napja tart,
Mely lesüt e szép hazára:
Ne féltsétek a magyart! –
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése