(A korabeli helyesírás
megtartásával!)
Egymás fölött ülnek sötéten
A már lejárt évszázadok,
Kebelükben Vesztatüzképen
Annyi nagy-tett s nagy név ragyog.
ott van a két Tasso, a dalnok,
lelkén ihlet s kezébe lant,
Fürdvén dalában völgyek s halmok
Gazdag s szegény, fönt s alant.
Egyik jelesb miként a másik,
Apját haladta a fiu,
De homlokáról nem hiányzik
Egyiknek is a koszoru.
A szép olasz-föld visszazöngi
A dalt mi lelkéből kiszáll;
Benne a bús oly földfölötti
Enyhületet s vigaszt talál.
A fejdelmi terem kinyílik
E bűbájos dalár előtt;
Amely behat nemcsak a szívig
Hanem megráz minden velőt.
Ifju Tasso a dicsnek s fénynek
Magaslatán foglal helyet,
Föl sem tünvén innen a népnek
Hogy ő mit s mennyit szenvedett.
Magas légkört, fejdelmi udvart
Sötét titokban hagyva el:
Kedveltei: a nép közé tart
Itt van számára békehely.
Titkos szerelme mint kisértet
Egy helyről másra üldözi;
Fejdelmi hölgy ki szót nem értett
S lelkét hideg tél környezi.
Szegény dalnok vigasztalódni
Nem bír, bár évek tünnek el,
Emberekben hivén, csalódni
Megszokott a beteg kebel.
Boldogságot remélni sem mer:
A fény boldogságot nem ad.
Szive zajlik miként a tenger
S belőle legszeb dal fakad.
Beteg szivvel s beteg kedéllyel
Közelg a néma sír felé,
Szerelme gyötri nappal s éjjel
Oh bár a hölgy megértené!...
Nem érti meg, s jött hervadása
Dalolni szünt de élni nem,
Bár zugjon az idő viszálya
Nevét megőrzi a jelen! –
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése