(A korabeli helyesírás
megtartásával!)
Túl a völgyön, tul a berken
Aba dalnok dalra serken,
A hány virág nőtt a hanton
Mind ott függ a bűvös lanton,
Bájos szüzek füzték rája
Méltó rá a lant királya.
Aba dalnok erdőn járva
Gondol tündérszép Talára,
Gondol szive szerelmére
Arcba szökken piros vére: -
’Oh mily boldog lennék vele,
Oh mily édes a szerelme!’
Szólt a dalnok és sohajta.
Könyörülj szép lányka rajta!
Szép leány a király lánya,
Hozzá nincs út, nincsen pálya;
Mondj le róla szegény dalnok
Apja kényur, apja zsarnok.
(…)
Ide delnők valahányan,
Karon vezessétek lányam!
Tala, eredj a szobádba,
Lefekszöl a biborágyba
Piros hajnal hasadtára
Meggyógyulsz te, szegény árva!
Ide, szolgák valamennyen:
Dalnok a börtönbe menjen,
Piros hajnal hasadtára
Nyíl röpüljön homlokára,
Lantján összevagdaljátok,
Lantja bűnszer, hangja átok! - -
A börtönbe nincsen hajnal,
Szolgák jőnek bajjal, zajjal –
„Kelj föl, dalnok, készitsd magad,
Homlokodon rózsa fakad!”
Két mécses ég, egy nyíl pattan,
Börtönajtó nagyot csattan.
Berohant a király lánya:
’Hol vagy, hol vagy, dal királya?
Oh átkozott szolgák íjja! –’
Csókjával a sebet szíjja,
Testét gyolcsba takargatja,
Szivét gyöngén tapogatja. - -
Aba imezt álmodozza…
Tebés fának érett tobza
Hull le izzó homlokára,
Csók tapad a seb nyomára,
S mint madár a zajra röppen,
A fölérző, hajh! megdöbben.
Tündéralak ült előtte,
Tündérarcát fátyolfödte.
„Ki vagy, mi vagy erdők lánya?”
’Nem ismersz-e, dal királya?
Mondtam: veled
találkozom,
Mondtam: érted
imádkozom.’
„Te vagy, te vagy, boldogságom,
Te vagy, Tala,
gyöngyvirágom!
Honnan tudtad, mondsza gyöngyöm,
Hogy itt nyugszom e göröngyön? –„
’Szellő sugta, patak zugta,
Selyemtollu gerle bugta.
Börtön volt az atyám háza,
- Ezért senki ne gyalázza! –
Csak beszéltem az atyámnak,
Rám mily nehéz gondok szállnak,
Csak beszéltem a szerelmem,
Megvert, elzárt, bú volt velem.
Sírtam, sírtam keservesen.
Merre jársz most én-kedvesem?
Tavasza légy a virágnak
szeretője bús Talának!
Nem áll őr a déli résen
Tala még ma szabad lészen.
Ködös éjel menekültem,
Erdőt, mezőt megkerültem
Megláttam e sötét ormot. –’
Itt a két ajk csókba forrott.
Két szivet egy szerelemben
Az ég meg nem áldhat szebben. - -
Mentek aztán, mendegéltek,
Magas bércen tanyát leltek.
Forrás mellett, fenyő alatt
Hol a zerge játszva szalad
Ott élnek ők a magányban
Örök tiszta boldogságban.
Aba dalnok minden reggel
Dicsőítő hymnuszt zöng el,
Mellette virágfüzérrel
Ájtatosan Tala térdel,
A szellő is megáll, mulat,
A virág is könyüt hullat.
Körös-körül fán, bokorban
Ezer madár ül egy sorban,
Hallgatják a bűvös lantot,
Tanulják az édes hangot,
Aztán világszerte szállnak
Dalával a dalkirálynak. - -
Zsarnok király otthon gyászban
Némán jár a kihalt házban,
Az életét unja, bánja –
Hová tünt egyetlen lánya?
Titkos sejtés támad benne,
Itt maradna, messze menne…
Látjátok ott a bérceket?
Onnan engem vész fenyeget;
A föllegek onnan kelnek,
A villámok ott születnek.
Tala, bocsáss meg atyádnak!
Ég, bocsáss meg a királynak!
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése